Index Vakbarát Hírportál

Van olyan iskola, ahol a kötelező oltás miatt bedőlhet az oktatás

2021. november 17., szerda 12:47

Újabb felmérést indított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatásban dolgozók átoltottságára vonatkozóan. Nagy Erzsébet országos választmányi tag az Indexnek elmondta: eddig kétszáz intézmény jelzett vissza, ezek alapján durván nyolcezer pedagógusból ezerötszáz nincs beoltva. Mint kiderült, van olyan nagyvárosi két tannyelvű iskola, ahol egy angoltanár sincs beoltva, így ott az oktatás teljes egészében bedőlhet. Eközben az oltatlan pedagógusok álláskeresésbe kezdtek; januártól olyan intézménybe mennének, ahol nem várják el az oltást.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) először márciusban készített egy felmérést, amely azt mutatta, hogy a tanárok 84 százaléka beoltatná magát. Azóta sok idő eltelt, és az oktatásban dolgozók túlnyomó többsége valóban felvette a vakcinát, számos cikk jelent meg azzal kapcsolatban, hogy az iskolákban magas az átoltottság.

A kérdés a kötelező oltás bevezetésével került ismét napirendre. Mint arról korábban beszámoltunk, az egészségügyi dolgozók után a kormánytisztviselőktől, honvédelmi, rendvédelmi, valamint az állami fenntartású intézmények dolgozóitól, így a legtöbb általános és középiskolai tanártól is elvárt az oltás felvétele.

A PDSZ most újabb felmérést indított, lapunkkal pedig az eddig beérkezett eredményeket is megosztották.

Egyelőre kétszáz intézmény jelzett vissza, és ezek alapján a 7995 oltásra kötelezhető dolgozó közül 1445-en nem vették fel a vakcinát. Mindez azt jelenti, hogy az eddigi eredmények alapján a dolgozók 18 százaléka nincs beoltva, de úgy gondoljuk, hogy elsőként azokból az iskolákból küldték vissza az adatokat, ahol az oltásból gond van, tehát ez az arány még javulhat

– mondta lapunknak Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja, hozzátéve, hogy hamarosan lezárják, összesítik az adatokat, ezeket pedig a csütörtöki sztrájktárgyaláson prezentálni is szeretnék a kormánynak.

Mint ismert, az első oltást fő szabály szerint december 15-ig kell felvenni. Aki nem oltatja be magát, azt fizetés nélküli szabadságra küldik, majd rá egy évre el is bocsáthatják, ha addig nem oltatja be magát.

Az oktatás szereplői már eddig is kongatták a vészharangot. Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke korábban az Indexnek arról beszélt, hogy már most tizenkétezer pedagógus hiányzik a pályáról. A kötelező oltás miatt most ismét ezrek távozhatnak, a maradókra pedig még a mostaninál is nagyobb teher szakadhat.

Folyamatosan érkeznek be a felméréshez kapcsolódó adatok, van olyan iskola, ahol száz pedagógusból 35 nincs beoltva, és nem is tervezi a vakcina felvételét. Ez azt jelenti, hogy ebben az intézményben az a 65 kolléga fogja megtartani az összes órát, aki be van oltva. A legtöbb iskolában egyébként már egy pedagógus kiesése is hatalmas gondot jelent, főként ha olyan kollégáról van szó, akinek osztálya is van. Mi lesz a diákokkal? Szétosztják őket a megmaradó osztályfőnököknek, tanítónőknek?

– tette fel a kérdést Nagy Erzsébet.

A fent említett példákon túl van olyan nagyvárosi két tannyelvű iskola, ahol egy angoltanár sincs beoltva, így ott az oktatás teljes egészében bedőlhet. Emellett van olyan kémiatanár, aki egyszerre négy iskolában vállal állást. Vakcina nélkül akár az összes intézményből kieshet, pedig több helyen is ő az egyetlen, aki kémiaórát tart.

Az oltás lett a legfontosabb szempont az álláskeresésben

Azok a pedagógusok, akik nem veszik fel az oltást, olyan magán- vagy egyházi fenntartású iskolában folytathatják a munkát, ahol nem várják el a védettséget. Mivel a kormányrendelet az állami fenntartású egyetemekre is vonatkozik, a felsőoktatásban dolgozók egy része is álláskeresésbe kezdett. Mindezt bizonyítják azok a posztok, amelyek az elmúlt hetekben különböző csoportokban jelentek meg.

Januártól óraadó állás várható-e olyan iskolában, ahol nem teszik kötelezővé az oltást?

– olvasható a poszt az egyik Facebook-csoportban. 

A kommentek alapján úgy tűnik, hogy mások is hasonlót terveznek.

„Nem leszel egyedül, én például angol szakos vagyok egyetemi végzettséggel, és szintén januártól keresek állást, ahol nem kérnek oltást, ha kell, váltok vállalkozóit” – írta egy másik álláskereső oktató.

Demonstrációt is tartanak a pedagógusok

Ahogy azt már megírtuk, ma este mohácsi pedagógusok egy csoportja demonstrációt szervezett azért, hogy felhívják a kormány figyelmét arra, hogy a kötelező oltás bevezetése komoly problémákhoz vezethet az oktatásban. Az eseményre a két nagy pedagógus-szakszervezetet is meghívták, de időközben a tanárokon túl egészségügyi dolgozók és más, a védettséget elváró cégek alkalmazottai is jelezték részvételi szándékukat.

(Borítókép: Arne Dedert / picture alliance / Getty Images)

Rovatok