Index Vakbarát Hírportál

Pfizer vagy Moderna? Mindkettő hatékony harmadik oltásként

2021. november 19., péntek 13:19

Világszerte egyre több helyen engedélyezik az emlékeztetőoltást, így folyamatosan újabb és újabb tanulmányok jelennek meg a különböző vakcinák mixelésére vonatkozóan.

A Pfizer–BioNTech- vagy a Moderna-vakcinával beadott emlékeztetőoltás legalább hatvan százalékkal csökkenti a fertőzés esélyét – idézi a szingapúri egészségügyi minisztérium vakcinamixelésre vonatkozó megállapításait a Portfolio.

Azoknál, akik két Pfizer-oltás után Modernát kaptak harmadik oltásként, 72 százalékkal csökkent a fertőzés kockázata, míg azoknál, akik két Pfizer után harmadiknak is Pfizert kaptak, a fertőzés esélye csak 62 százalékkal mérséklődött. Noha vizsgálták azt is, hogy két Moderna-oltás után a harmadikként beadott Pfizer-oltás milyen hatékonyságú, erről egyelőre nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű adat.

Mint arról korábban beszámoltunk, Magyarországon a világon az elsők között kezdődött meg a koronavírus elleni harmadik, illetve a Janssen-vakcina esetében a második, tehát emlékeztetőoltás beadása. A magyar ajánlás kezdetektől fogva az oltások keveréséről szól, ami az elmúlt hetekben több kérdést is felvetett. A korábban kiadott protokoll ugyanis az alábbi módon javasolta a mixelést.

Ennek ellenére Gulyás Gergely és Merkely Béla is Janssen-oltást vett fel két Szputnyik után, a Semmelweis Egyetem rektora ezt az újabb és újabb tanulmányokra hivatkozva tette meg. A szakemberek azt javasolják, hogy a harmadik oltás felvétele előtt mindenképp egyeztessünk az orvosunkkal.

Ahogy arról már szintén írtunk, jövő héten oltási akcióhetet hirdet a kormány, az oltóhelyeken mind az öt, Magyarországon forgalomban lévő oltóanyag, vagyis a Pfizer-vakcina, a Moderna, az AstraZeneca, a Janssen és a Sinopharm is rendelkezésre áll, a Szputnyik V már elfogyott.

(via Portfolio)

(Borítókép: Hazem Bader / AFP)

Rovatok