A számok magukért beszélnek, az oltási akcióhéten múlt hétfő óta összesen egymillió vakcinát adtak be, ebből 800 ezer megerősítő, vagyis harmadik, 115 ezer pedig első oltás – ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában. A kormányfő úgy látja, hogy az emberek biztonsága az elmúlt két hétben jelentősen nőtt. Közölte: a harmadik oltást eddig 2,6 millió ember vette föl, ez a lakosság 27 százaléka, ami messze meghaladja az uniós átlagot, ami 10 százalék körül van.
A közbölcsesség szerint hat hónap után csökken a koronavírus elleni oltások hatása, viszont a védettség az ismétlő oltással újra 90 százalék fölé növelhető – mutatott rá a miniszterelnök. Úgy fogalmazott: a legnagyobb ajándék, amit egymásnak adhatunk, ha beoltatjuk magunkat. Ezért a kormány újabb döntéseket hozott, és újabb akcióheteket hirdetnek majd meg.
Mindenkit személyesen megkeres a kormány, e-mailben vagy SMS-ben, és akinek a tudomány mostani állása szerint lejár a védettségi ideje, figyelmeztetni fogják erre – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: minden településen lesznek majd oltási akciónapok.
Kijelentette: eddig „fantasztikusan” küzdött mindenki, az orvosok, az ápolónők, a háziorvosok, a besegítő rendőrök, katonák és a védekezést szervező államigazgatásban dolgozók is. Úgy értékelt: nagy teher volt rajtuk, de nem roppantak össze, a magyar egészségügyi kapacitás „jól állja a sarat”. Ausztriában például azért kell bezárni, mert a vírusjárvány esetén az ellátásba bevonható ágyak száma jóval kevesebb, mint Magyarországon – hívta fel a figyelmet.
A miniszterelnök a pedagógusok beoltásáról is beszélt. Azt mondta: fontosak a pedagógusok, de még fontosabbak a gyerekeink. Azt szeretnék, hogy akik foglalkoznak a gyerekekkel, azoknak is a gyerekek legyenek a legfontosabbak, ezért arra kérte őket, hogy tegyék meg, hogy felveszik a vakcinát.
Az omikron-variánsra vonatkozó kérdésre úgy válaszolt, hogy nem mer orvosszakmai kérdésekben állást foglalni. Annak a megítélése, hogy mennyivel veszélyesebb az új vírusváltozat, a szakembereknek sincs elfogadott álláspontjuk – emlékeztetett. Felidézte, hogy a delta-variáns nagyon súlyos járványhullámot okozott, és úgy fogalmazott: aki egyszer megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza.
Mondhatnak, amit akarnak, nem szeretném, ha a Velencei vagy az Európai Bizottság beleszólna, hogyan neveljük a gyermekeinket – jelentette ki Orbán Viktor. Fontosnak nevezte, hogy a gyerekek magyarok legyenek, és vigyék tovább a nemzeti kultúrát. Úgy látja, hogy van Nyugat-Európában egy hullám, amely nem tartja tiszteletben azt a jogot, hogy a szexuális nevelés a szülők dolga, mindenfajta eszméket, ideákat, ötleteket népszerűsítenek.
Ezekben a kérdésekben a magyar szülők joga mindenkit megelőz – szögezte le a miniszterelnök. A gyermekvédelmi népszavazást azzal indokolta, hogy hatalmas nyomás alatt vagyunk, és a feltett kérdések mögött a hosszabb távú jövőnkért folytatott küzdelem áll. Ugyanilyen súlyú kérdésnek nevezte a bevándorlást. Akkor Magyarország népszavazással már megvédte magát, tegyük ugyanezt most is – tette hozzá a kormányfő.
A folyamatban lévő jogállamisági vitákról azt mondta: a szükséges feltételeket teljesíteni fogjuk. Ezzel arra utalt, hogy ha esetleg megindul a jogállamisági eljárás, akkor sikerül majd megállapodásra jutni, és el lehet majd kerülni, hogy megvonják Magyarországtól az uniós támogatásokat. Orbán Viktor hangsúlyozta: nem lesz törés a gazdasági pályában, és a költségvetésből megelőlegezik a projektekhez szükséges forrásokat.
A kormányfő úgy látja, hogy az Európai Unió be akar avatkozni a magyar választásokba, hogy érvényesíthessék az érdekeiket. Egy választás komoly dolog, arról szól, hogy mi lesz velünk – közölte Orbán Viktor, aki szerint ettől elszoktak Brüsszelben, de ez egy magyar kormány, és majd eldönti, hogy mi a jó magyaroknak.
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a kis- és középvállalkozásokat is bevonják a rezsicsökkentésbe. A szerdai kormányülésen döntés született arról, hogy nem 21 ezer, hanem 33 ezer legfeljebb tíz főt foglalkoztató és maximum évi négymilliárd forintos árbevételt teljesítő kis- és középvállalkozás léphet be az egyetemes szolgáltatói árampiacra. A nagy nemzetközi szolgáltatóknak és a Magyar Villamos Műveknek emiatt valamekkora veszteséget el kell majd könyvelnie, de eddig helytálltak – fűzte hozzá a kormányfő.
Az önkormányzatoknak is lehetőségük lesz, hogy belépjenek egy kedvezőbb árkategóriájú díjszabásba. Hogy ebbe Budapest és Hódmezővásárhely is belépne, úgy kommentálta a kormányfő:
amikor egy önkormányzatról gondolkodunk, sosem a vezetőkre kell csak gondolni, hanem az ott élő emberekre. Szerintem a budapestieknek is, meg a hódmezővásárhelyieknek is az a jó, ha az emberek kevesebbet fizetnek az áramért, meg a gázért. (...) Örülünk, ha segíthetünk.
A kormány áttekintette a nemzetközi energiapiaci folyamatokat is. A villamos energiáért az Európai Unión belül Magyarországon kell fizetni a második legkisebb összeget, Bécsben kétszer-háromszor magasabbak az árak. Az üzemanyagárak egész Európában inflációt gerjesztenek. Mi azt akarjuk, hogy az emberek kevesebbet fizessenek, az ellenzék azt akarja, hogy többet fizessenek, ez a vita folyik hosszú évek óta – jelentette ki Orbán Viktor.