Index Vakbarát Hírportál

Ekkor csökkenhet ezerre a napi fertőzöttek száma Magyarországon

2022. február 20., vasárnap 09:37

Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője ismertette a kilátásokat.

Pontosan követte az előrejelzéseket az esetszámok görbéje, a jelenlegi számítások szerint a koronavírusos megbetegedések napi száma március elsején éri el a kétezret, március 15-re pedig napi ezerre csökkenhet az esetek száma Magyarországon – mondta Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője.

Vattay Gábor a Portfolionak arról beszélt,  hogy az ötödik hullám majdnem pontosan a járvány kitörésének második évfordulóján cseng le. Elmondása szerint a kórházban ápoltak és a halálozás között továbbra is szoros összefüggés van. Az ápoltak 1,9 százaléka hal meg öt nap lemaradással.  Az adatok szerint további 3500 halálozás következik be tavasszal. Vattay Gábor előrejelzése szerint a halálozások napi száma április elejére esik negyven alá, és majd csak májusban szűnik meg teljesen.

Az ötödik hullám új jelensége, hogy egy-két hetes különbség is van a járvány lefolyásában a központi régió és a távolabbi megyék között – mutatott rá Vattay Gábor.

Ahogyan arról korábban az Index is beszámolt, csütörtökről péntekre 7480 új fertőzöttet igazoltak, meghalt száz beteg. Kórházban 4919 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 201-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 386 416 fő, közülük 6 149 334 fő a második, 3 781 740 fő már a harmadik oltását is felvette.

(Borítókép:  Komka Péter / MTI)

Rovatok