Index Vakbarát Hírportál

Feljelentést tesz a Mi Hazánk, mert az irodájuk elé piszkítottak a kétfarkú kutyák

2022. március 26., szombat 18:00

„Odapiszkított a Kétfarkú Kutya Párt a Mi Hazánk központi irodája elé” – írja közleményben a párt, mely rongálás miatt feljelentést tesz.

A Kétfarkú Kutya Pártot és Ukrajnát éltető feliratok lepték el az éjjel a Mi Hazánk központi irodája előtt található járdaszakaszt. A Mi Hazánk az esetet „a viccpárt első, komolynak nevezhető akciójaként” emlegeti, közleményükben pedig arra is kitértek, hogy kíváncsian várják, a kutyák ugyanezt a Fidesz vagy bármelyik másik párt irodája előtt is megteszik-e.

A párt rongálás miatt feljelentést tett a rendőrségen. Tájékoztatásuk szerint az akciót rögzítették az épület biztonsági kamerái, a felvételeket pedig átadták a nyomozó hatóságnak.

„A járdán hagyott piszkot rövid időn belül – még az éjszaka folyamán – eltakarították a kerületi önkormányzat dolgozói, így a kutyapárt akcióját senki nem észlelhette, azzal mindössze a kerület dolgozóinak adtak egy kis éjszakai pluszmunkát” – jegyezte meg a Mi Hazánk.

Az Index ezen a héten a Kibeszélőben rendhagyó módon azokat a pártokat szólította meg, amelyek a parlamenti bejutás küszöbén vannak a közvélemény-kutatások szerint. Pénteki adásunkban a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól Terdik Rolandot kérdeztük, szombaton pedig a Mi Hazánktól érkezett Dúró Dóra.

Rovatok