Index Vakbarát Hírportál

Szabó Tímea felszólította Galla Miklóst, hogy adja oda a Karinthy-gyűrűt Varga Juditnak

2022. március 28., hétfő 19:38

A Párbeszéd képviselője az igazságügyi miniszter hétfői posztjára reagált.

Mint arról az Index is beszámolt, hétfőn több kormányközeli lapot is támadás ért, elérhetetlenné vált többek között a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport és a 888.hu. A történtekre reagálva Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán azt írta, hogy „megmutatkozik a világhírű baloldali sajtószabadság”, és feltette a kérdést, hogy „ez vár-e ránk, ha a baloldal kerül hatalomra április 3-án”.

Varga Judit reakciója eljutott Szabó Tímeához, a Párbeszéd képviselőjéhez is, aki közösségi oldalán azt posztolta:

Felkérem Galla Miklóst, vagy akárkinél is van most a Karinthy-gyűrű, hogy azonnal adja oda a miniszter asszonynak.

Ahogy arról korábban írtunk, 2021 decemberében Laár András humorista vehette át a Karinthy-gyűrűt, amelyet a szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért 1975 óta a humor legméltóbb képviselői kapnak.

A dolog azért érdekes, mert februárban még úgy volt, hogy az elismerést Galla Miklósnak adják, ám később a humoristát Dobos Menyhért levélben arról értesítette, hogy ez nem fog megtörténni, ugyanis Galla közelmúltbéli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével. Laár András a gyűrűt végül azonban felajánlotta Galla Miklósnak.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok