Index Vakbarát Hírportál

Ígéretszámláló – ha a csillagok lehozatalát nem is, de ezeket mind megígérték a kis pártok

2022. április 1., péntek 17:13

Míg a választási kampányban a két nagy politikai tömb, a Fidesz–KDNP és az Egységben Magyarországért ellenzéki összefogás nagy hangsúlyt fektetett az egymás elleni vetélkedésre, addig a kisebb pártok igyekeztek bemutatkozni, felkerülni a térképre – vagy rajta maradni –, és a számukra fontosnak tartott ügyeket a választókhoz eljuttatni. Ígéretszámláló című kétrészes cikksorozatunk első felében a négy országos listát állító, parlamenti bejutásért küzdő párt – a Mi Hazánk, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Megoldás Mozgalom és a Normális Élet Pártja – célkitűzéseit gyűjtöttük össze.

Szibériába küldenék a politikai bűnözőket

A Toroczkai László és Dúró Dóra vezette Mi Hazánk Mozgalom (Mi Hazánk) 2018-as alapítónyilatkozatában leszögezte: a párt a rendszerváltás stratégiai hibáit kívánja orvosolni, szerintük ugyanis radikális változásra van szükség ahhoz, hogy „újra emelkedő nemzet lehessünk”.

A több mint százoldalas, Virradat című programjukat két hónappal ezelőtt, február 1-jén tették közzé, ebben a dokumentumban és úgy általában a kommunikációjukban is „a harmadik utat jelentő Mi Hazánk Mozgalomként” hivatkoznak önmagukra, jelezvén, hogy a jelenlegi kormánytól és az ellenzéki összefogástól is elhatárolódnak. Erre utal az az ígéret is, miszerint „az összes eddigi kormányt” elszámoltatnák.

A Dúró Dórával, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesével készült interjúinkat itt és itt tekintheti meg.

Bármit megígérnek

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) olyan, társadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoportként hivatkozik magára, „mely egyszer majd megnyeri a választásokat”. A pártot 2014-ben jegyezték be, előtte egyesületként működtek.

„Április 3-án húzd be az egyetlen értelmes választást!” – a 2022-es választási kampányban így szól a Kutyapárt szlogenje. Az ígéretek vonatkozásában leszögezték, hogy „amellett persze, hogy bármit megígérnek”, „jobb szeretnek múlt idejű kijelentő módban beszélni, mint jövő idő feltételes módban”.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a weboldalukon részletesen, megyékre, kerületekre lebontva meg lehet nézni, hogy mi mindent tettek le az asztalra az elmúlt években: például gumikacsákat helyeztek el a kátyúkban felgyülemlett esővízben, de számtalan padot, járdát megújítottak, egyes helyeken pedig kerti törpéket helyeztek el a buszmegállókban.

Mi úgy döntöttünk, hogy mielőtt szívrohamot kapnánk a kilátástalanságtól, inkább szép, vicces és hasznos dolgokat csinálunk

– hirdeti magáról a Kutyapárt.

Amennyiben bejutnak a parlamentbe – a közvélemény-kutatások szerint éppen súrolják az ötszázalékos bejutási küszöb határát –, többek között az erdők védelméért, a marihuána legalizációjáért küzdenének, de két komolyabb ügyben részletesebb programot is összeraktak.

Egyrészt újragondolnák a közbeszerzési rendszert. Szerintük ezáltal a korrupciót „már csírájában el lehetne fojtani”. Ötletük lényege egy olyan rendszer kialakítása, amely az irányított, manipulált közbeszerzéseket automatikusan azonosítaná és hatóságilag kezelné.

Másrészt nagyobb átláthatóságot szeretnének – hogy ezt pontosan mely területeken és hogyan képzelik el, azt tizenegy pontban foglalták össze.

A kutyapártos Terdik Rolanddal készült beszélgetésünket ide kattintva tekintheti meg.

A megoldás: digitalizáció

Magyarország egyik leggazdagabb embere, a millliárdos Gattyán György tavaly ősszel szállt be a politikába. Pártját, a Megoldás Mozgalmat mindössze három hónappal ezelőtt, december 24-én jegyezték be. Legfontosabb célkitűzésük, hogy „a múltat végleg magunk mögött hagyjuk”, és hogy „hazánk ténylegesen átlépjen a XXI. századba”, jelszavuk a digitalizáció. Nem túl hosszú, sok helyen csak címszavakból álló programjuk a következőket említi:

Gattyán György javaslata szerint a fenti pontok végrehajtása után felszabaduló több száz milliárd forintot a vidék felzárkóztatására, azon belül is „az ország digitális tudatra ébredésének elősegítésére” kellene fordítani.

A Megoldás Mozgalom vezetőjével készített korábbi interjúnkat itt olvashatja.

Szorosabbra fűznék a viszonyt Oroszországgal

Gattyán Györgyhöz hasonlóan Gődény György is 2021 őszén jelentette be, hogy indul a választáson. A vírus- és oltásszkeptikus nézeteiről ismert testépítő-gyógyszerész Normális Élet Pártját (NÉP) ugyanakkor már 2020 nyarán bejegyezték.

Alapvető célkitűzésük „a káosz megelőzése”, „a feje tetejére állt világ rendjének visszaállítása” és „az emberi lét értelmének visszaadása”.

Cikksorozatunk következő részében a Fidesz–KDNP és az Egységben Magyarországért ellenzéki összefogás ígéreteit gyűjtjük össze.

(Borítókép: Index)

Rovatok