Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Miért pont július 1-ig hosszabbították meg az árstopokat? Milyen szempontokat vettek figyelembe a dátum kijelölésénél? – kérdezte az Index újságírója Gulyás Gergelytől. A kamatstop is akkor jár le, előtte két-három héttel együttesen tudnak a stopokról dönteni. Időről időre felül kell vizsgálni a döntéseket, de jó intézkedéseknek tartják ezeket.

  • Gulyás Gergely a fertőző májgyulladásra vonatkozó kérdést kapott. A kormány még a háború kezdetén döntött arról, hogy biztosítják az ellátást az Ukrajnából érkezőknek, beleértve a szűrőellátásokat is. Az NNK figyeli az adatokat, három európai ország van, ahol magasabbak a fertőzési adatok, Magyarország nincs közöttük.

  • A kormány azt látja, hogy minden V4-es országnak az a törekvése, hogy a szövetség továbbra is hatékonyan és jól működjön. Gulyás Gergely szerint van egy véleménykülönbség Oroszország kérdésében, de ez nem olyan éles, mint ahogy a nemzetközi sajtó beállítja. Sok olyan pontja van az elmúlt hónapok együttműködésének, ahol a lengyelekkel közösen fogadtak el szankciókat vagy ítélték el az orosz agressziót. Fontosnak tartják, hogy a jó viszony megmaradjon.

  • A meghosszabbított benzinárstopról Gulyás Gergely elmondta: döntöttek, fenntartják, jónak tartják, nem értik az ezzel kapcsolatos kritikákat, a kis benzinkutaknak 20 forintos kompenzációt adnak literenként, csökkentették a jövedéki adót. A benzinárstopnak lényegesen több pozitív, mint negatív hatása van. A magyar kormány megtette, amit meg lehetett tenni a kis kutak érdekében.

    A miniszter kommentálta Csányi Sándornak, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatójának a kijelentését, hogy nem jó a rezsicsökkentés. Gulyás Gergely jónak tartja a rezsicsökkentést, szerinte a polgárok többsége annyira még nem sikeres, hogy azt a véleményt alakíthassa ki, mint Csányi Sándor. Az árstopok intézménye bevált, ezért a kormány arra törekszik, hogy fenntartsa őket.

  • Gulyás Gergely szerint az Európai Bizottságtól függ a helyreállítási alapról szóló megállapodás aláírása. A tárgyalások folyamatosak voltak, de a kormány azt érzékelte, hogy a bizottság a gyermekvédelmi törvény miatt visszalépett. Utána pedig a baloldalnak próbáltak segíteni a választásokon a minél jobb eredmény elérésében. Ezt a kormány tudomásul vette, de a saját hazájukban kell megnyerni a választást, a népakarat pedig világos volt. A tárgyalások azóta is zajlanak, de nem látnak olyan problémát, amit ne tudnának rendezni. Gulyás Gergely elismerte, vannak jogos kritikák, például az egyajánlattevős közbeszerzések száma.

  • Gulyás Gergely a Magyarországgal szemben elindított jogállamisági eljárással kapcsolatban elmondta: vannak olyan területek, ahol Magyarország nem tud engedni. Lényegében megismételte, amit már szerdán elmondott a Facebook-videójában. A kormány célja, hogy mentesítse a családokat a káros következmények alól, amelyek együtt járnak az ukrajnai háborúval. Az április 3-i népszavazásról azt mondta: „Sohasem látott véleményegységet tükrözött”.

    Az Európai Bizottság leveléről a miniszter azt mondta, tartalmilag üdvözlendő a levél, olyan megállapítások vannak benne, amelyekről már hónapok óta egyeztetnek. Azt is elmondta: semmi akadálya nincs, hogy a helyreállítási alapról szóló megállapodást aláírják.

  • Gulyás Gergely Fekete-Győr András és Gyurcsány Ferenc találkozójáról úgy fogalmazott, hogy utóbbi eligazítást tartott, aminek fenyegető jellegét bizonyítja, hogy a Vérmezőn került rá sor.

  • Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta: a Honvédelmi Minisztérium is jelezte, hogy létszámkorlát nélkül a magyar egészségügy készen áll ukrán katonák ellátására.

  • A 2018–2022 közötti kormányzati ciklus utolsó olyan kormányüléséről számol be Gulyás Gergely, ahol teljes hatáskörrel rendelkezett a kormány, mert május 2-án megszűnik a megbízatásuk és ügyvezető kormány működik tovább. 

    A kormányülés döntéseiről tegnap részben tájékoztatást adott Orbán Viktor, július elsejéig meghosszabbították a benzinárstopot és az élelmiszerárstopot is. Gulyás Gergely közölte, hogy ezek az intézkedések több mint öt százalékkal csökkentik az inflációt. Gulyás Gergely kifejtette, hogy a nyugat-európai, arab és amerikai olajcégek keresnek sokat a magas árakon, ők az igazi nyertesei a háborúnak. 

    A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar kormányon is nagy a nyomás, hogy engedjék az árak emelkedését, de amíg van rá mód és lehetőség, amíg a kőolaj- és földgázellátás biztosított, addig megvizsgálják az intézkedések fenntarthatóságát.

    A nyugdíjakat érintően is fontos döntést hoztak: korábban 5 százalékban határozták meg a nyugdíjemelés mértékét, de 8,9 százalékos infláció lehet. A kormány további 3,9 százalékos nyugdíjemelés mellett döntött július elejétől. A megelőző hat hónapra vonatkozó emelt juttatást egy összegben megkapják a nyugdíjasok.

  • Oroszország kedden leállította a Lengyelországba irányuló gázexportot, majd szerdán hajnalban jött a hír, hogy Lengyelország után Bulgária is orosz gáz nélkül marad. Szijjártó Péter külügyminiszter New Yorkból reagált, mint mondta: ettől függetlenül a Magyarországra irányuló földgázszállítás szerződés szerint, ütemterv szerint és zavartalanul zajlik.

  • Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Facebook-oldalán röviden reagált arra, hogy megindította Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmust az Európai Bizottság.

    A magyar választópolgárok április 3-án világos döntést hoztak arról, hogy az országnak ki kell maradnia a háborúból, arról is, hogy nem a magyar embereknek és nem a magyar emberekkel kell megfizettetni a háború árát, és arról is, hogy a gyermekek védelme – bármilyen szexuális propagandával szemben – az elsődleges fontosságú. A kormánynak ezek vörös vonalak, a kormány ezekben a kérdésekben nem tud engedni

    fogalmazott a miniszter.

    Gulyás Gergely azt ígérte, hogy át fogják tanulmányozni az Európai Bizottság levelét, és a Kormányinfón részletes véleményt adnak majd arról, hogy melyek azok a pontok, amelyek a kompromisszum részei lehetnek, és melyek nem.

  • Július 1-jéig marad a benzinárstop és az élelmiszerárstop – jelentette be tegnap Orbán Viktor.

  • Az elindult jogállamisági eljárás hónapokig, akár fél évig is eltarthat, végül a tagállamok tanácsa dönt a bizottság javaslatáról, hogy milyen pénzügyi büntetőintézkedések lépjenek életbe, kellő arányban a jogsértésekkel.

  • Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pontosan egy héttel ezelőtt nyitották meg a választások utáni Kormányinfók sorát. A miniszter akkor többek között a kormány Alaptörvény-módosítási kezdeményezéséről beszélt, hogy háború esetén a kabinet cselekvőképessége biztosított legyen, ezért kiegészítenék a veszélyhelyzet tényállását a humanitárius katasztrófa, illetve szomszédos országban zajló háborús konfliktus esetével.

    A mai Kormányinfó 9 órakor kezdődik, ez itt az Index élő közvetítése, köszöntjük olvasóinkat!

Rovatok