Index Vakbarát Hírportál

Akár a közvilágításon is spórolhatnak az önkormányzatok, ha nem kapnak segítséget

2022. június 8., szerda 07:35

Amennyiben nem kapnak valamilyen formában kompenzációt a rezsicsökkentés utáni időszakban egyes önkormányzatok, akkor lehetséges, hogy bizonyos kis településeken éjfél után néhány óráig nem lesz közvilágítás. Erről a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke beszélt nemrég.

Ha az érintett önkormányzatok nem kapnak valamilyen kompenzációt a rezsicsökkentés utáni időszakban, elképzelhető, hogy egyes kis településeken éjfél és hajnali négy között nem lesz közvilágítás – nyilatkozta az Inforádiónak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.

A kormány még szombaton jelentette be azt az intézkedéscsomagot, melynek részeként a településeknek is piaci áron kell beszerezniük a villamos áramot, míg a kedvezményes, rezsicsökkentett ár csak a lakosságnak jár majd.

Schmidt Jenő – aki egyben Tab polgármestere is – a rádió érdeklődésére elmondta, hogy az áram ára így 2-2,5-szeresére emelkedhet, a 38 forintos eddigi ár pedig 70 forint felett lesz.

A TÖOSZ elnöke szerint ezalól egyik önkormányzat sem jelent kivételt, 300 település ráadásul igencsak nagy fogyasztónak számít, ugyanakkor a legtöbb adóbevétel is ott van, így az érintett települések városvezetése ezt ki is tudja majd fizetni.

A költségvetésüknek azonban nagy érvágás lesz, a többi önkormányzatnak viszont pótlólagos támogatásra lesz szüksége – tette hozzá Schmidt Jenő.

Esetleg másban kell gondolkodnunk, például fel kell okosítanunk a közvilágítást, és 11 órától minden második lámpa fog égni, vagy éjjel egytől le kell kapcsolni az egészet hajnal négyig

– jegyezte meg az önkormányzati szövetség elnöke.

Schmidt Jenő hangsúlyozta: kiszolgáltatott helyzetben vannak, a villanyszámlán ugyanis nem könnyű spórolni. Hiszen olyan lakosságot kiszolgáló intézményeket működtetnek, mint a bölcsődék, az óvodák, vagy éppen az egészségügyi és szociális ellátók.

Álláspontja szerint három hónap múlva „már mindenki alatt égni fog a talaj” a helyzet miatt, de a TÖOSZ elnöke akár súlyosabb lépéseket is el tud képzelni a közvilágítás lekapcsolásánál.

Schmidt Jenő egyetértett Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester azon álláspontjával, hogy az állam innentől ne avatkozzon bele abba, milyen adókat emelnek az önkormányzatok, továbbá a kkv-k számára nyújtott iparűzési kedvezménynek is legyen vége.

A gazdasági önállóság tekintetében nagyon fontos, hogy attól hívunk önkormányzatnak valamit, hogy önkormányozhat. Ha nincs gazdasági önállóság, akkor azt a nullát mindannyian el tudjuk kormányozni

– fogalmazott.

A díjemelési stop június 30-ig van érvényben, de Schmidt Jenőt elmondása szerint meglepné, ha a kormány engedné az önkormányzatoknak, hogy szabadon emelje az adókat, illetve a díjakat.

Arról is beszélt, hogy szerinte csak a nagyobb településeknek segít, hogy 2023. január 1-től megszüntetik az iparűzési adó kedvezményeit, a kisebbeknek viszont nem. Schmidt Jenő úgy látja, hogy utóbbiaknak előbb-utóbb kompenzációra lesz szükségük.

„Megint meg lehet csinálni nagyon trükkös módszerrel, hogy elveszik a nagyoktól és átadják a kicsiknek, az egyharmadát majd biztos finanszírozza a kormányzat a Belügyminisztériumon keresztül, a kétharmadot meg majd az önkormányzati szektor előteremti, ahogy tudja” – fogalmazott a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. 

(Borítókép:  Oláh Tibor / MTI)

Rovatok