A mission impossible határát súrolja, ha valaki kutyával szeretne albérletet találni, de sok kitartással, türelemmel, stressztűréssel és némi humorral felfegyverkezve van esély a sikerre. Kollégánk tapasztalatai az ingatlanpiacon házi kedvencével.
Akadnak élethelyzetek, amikor eljön az idő a változtatásra. Sorakoznak az érvek pró és kontra, majd megszületik a döntés: költözünk. Más város, más munkahely, más életminőség. Hosszú idő után saját (jelzáloggal terhelt) ingatlanból kutyával, valamint egy budai lakásból közös albérletbe.
A cél Budapest. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem egyszerű feladatra vállalkozunk, de nem csupán a fővárosban, vidéken sem lennénk könnyebb helyzetben. Sőt.
A legnagyobb hazai ingatlanportál, az ingatlan.com adatbázisában a cikk írásának időpontjában országosan 8637 lakást és 1247 házat kínáltak bérbeadásra. Ebből Budapesten 5721 lakást és 531 házat, vidéken ugyanezek a számok az előbbiek esetében 2916, az utóbbiaknál 716.
Aki ebből a kínálatból nem talál megfelelőt, az vessen magára, de csak akkor, ha nem kisállattal keres bérleményt. Ha ezt az opciót is bejelöljük a részletes keresésnél, akkor rögtön kiderül, ennyire nem rózsás a helyzet. Budapesten a házi kedvenccel költözhető lakások száma 773, ami a meghirdetett ingatlanok 13,71 százaléka. A házak esetében ez az arány jóval nagyobb, 31 százalék, ami 165 ingatlant jelent.
Vidéken még elkeserítőbbek ezek a számok, a meghirdetett lakások esetében 197 költözhető kisállattal (6,7 százalék), és 118-at adnak bérbe úgy, hogy a kedvenc is velünk jöhet, ez 16,4 százalék.
Az országos arány lakásoknál 11,2, házak esetében 22,7 százalék, tehát azt egyáltalán nem lehet mondani, hogy nincs kínálat, de a macskások és/vagy kutyások mozgástere ezen a területen elég szűkös.
Különösen akkor, ha eljutunk a kapcsolatfelvételig, mert a bérbeadók többségénél tartja magát az elképzelés, a kisállat valóban kicsi legyen, azaz már a spániel méretű kutyák is erősen súrolják a lécet, helyenként le is verik. A nagyobb ebek pedig tovább gyérítik az amúgy is szűkös kínálatot. Pedig általában a megfelelően szocializált, kiegyensúlyozott idegrendszerű kutyák minél nagyobb termetűek, annál nyugodtabbak. Diónál békésebb természetű kutyám még sohasem volt, mentett magyar vizslaként közel három és fél éve boldogítja az életemet, mégis nagyon nehéz volt elhitetni róla: nyugodtan beengedhető bármely lakásba.
Kutyával nem csupán azért nehézkes albérletet keresni, mert eleve a meghirdetett ingatlanoknak csupán a töredékéből válogathatunk, azon belül is többen rögtön udvariasan elbúcsúznak, amikor meghallják az első telefonos kapcsolatfelvételnél, hogy a kisállat jelenleg 32 kilót nyom.
Még tovább szűkül a lehetőségek száma azzal, hogy tulajdonképpen a kutyának keresünk albérletet. Azaz ha a lakás emeleten található, akkor lehetőleg liftes legyen a bérház, mert a sok lépcsőzés egy kutyának hosszú távon nem tesz jót. Ha nincs lift, akkor lehetőleg földszint vagy első emelet, ami szóba jöhet. Az sem baj, ha van erkély, de ez nem létszükséglet. Az viszont igen, hol van a közelben olyan terület, ahová el lehet vinni a kutyát sétálni. Ez nagyjából a pesti oldal túlnyomó részét kiejti a képzeletbeli versenyből, de a budai kerületek java részét is felejtőssé teszi. Ja, és persze a legfontosabb, legyen megfizethető.
Röviden összefoglalva: lehetőleg legyen zöldövezetben vagy annak nagyon elérhető környékén, földszintes lakás, ha emeletes, akkor liftes házban, és lehetőleg ne legyen túl drága. Aki azt hiszi, ez az a lehetetlen küldetés, amire még Tom Cruise is azt mondaná, tessék átírni a Mission impossible ikszedik részének ezt az élethelyzetet felvázoló forgatókönyvét, mert ezt még ő sem vállalja, az nem áll messze a valóságtól.
Mentálisan rákészültünk a keresésre. Azt hamar beláttuk, a pesti oldalt nem igazán nekünk találták ki, Dió sem érezné magát jól a flaszteron, hatalmas nyílt terepekhez szokott, ezért elsősorban Budát térképeztük fel, de a Duna bal oldaláról is szemezgettünk. Nem szűkítettünk csak lakásra, mert egy kutyának nagyon jól áll a kert, inkább természetes számára az a közeg.
Nézegettünk, válogattunk, több internetes oldalt is átböngésztük, a social media felületeit sem hagytuk érintetlenül, és két-három nap alatt elkészült a saját találati listánk. Nem volt bántóan nagy: húszon innen, tízen túl lett a végeredmény. Szórásban nagyjából a második, a harmadik, a tizenegyedik és a tizenkettedik kerület maradt a privát versenyünkben. Plusz egy kakukktojás Zuglóból.
Elkezdődtek a telefonálások, rohamszerűen csökkent a megtekintésre váró címek száma, mert vagy már kiadták, vagy jött az egyre ismerősebb sláger:
Kutya? Persze, jöhet! Magyar vizsla??? Jaaa, akkor nem!
Természetesen belefutottunk a hirdetők sajátos archetípusaiba a kioktatótól a túl előzékenyen át az elérhetetlenné válóba egyaránt.
Az egyik cím például nagyon tetszett, hegy tetején, isteni kilátás, hatalmas zöldfelületek, könnyű megközelítés, lift is van, ezért az emelet nem akadály. Az ára az összes általunk kinézett közül ennek volt a legmagasabb, de valamit valamiért. Ráírtunk a hirdetőre, illetve mint kiderült, a képviselőjére, érdeklődtünk, kiadó-e még a lakás. Hamar jött a válasz, igen. Kértünk egy telefonszámot, amin esetleg beszélgethetnénk egy cseppet. Jött a válasz kérdés formájában, mikor szeretnénk menni megnézni az ingatlant. Visszaírtunk, éppen ezért kérnénk a telefonszámot, hogy ezt is meg tudjuk beszélni. A válasz másnap megérkezett, neki az elkövetkező három napban nem jó, a negyediken délután négykor igen. Ekkor ismét kértünk egy telefonszámot, és már azon lepődtünk meg, hogy megkaptuk. Felhívtuk párszor, minden eredmény nélkül. A negyedik napon már lassan készülődtünk, amikor jött egy üzenet: mégsem jó az időpont. Pár hívást megpróbáltunk, aztán feladtuk.
A többi hívásunk azonban sikeres volt, bár abban nem reménykedtünk, hogy a megmaradt hat cím bármelyikén is kincsre bukkanunk. A zuglói lakásra erősen ráfért volna a felújítás, ehhez képest az árfekvés nem volt túl szerény. A lakás kiadója nagyon szimpatikus volt, de annyira nem, hogy ajánlatot tegyünk.
A második kerületi első emeleti lakás ígéretes volt, csendes, jól megközelíthető helyen, a tulajdonos készséges, az ár is megfelelő, azaz az átlag alatt, abszolút felkerült a potenciális listára, de ekkor már elhatároztuk, valamennyi megmaradt címet végiglátogatjuk, hátha találunk a jónál is jobbat.
Úgy is lett, a tizenkettedik kerületben várt minket egy gyöngyszem. Első emelet, távol az utca zajától, csodálatos panoráma az erkélyről, ingyen saját helyes parkolás az udvarban, erdő a közelben, az árfekvés a közepes kategóriában, és még alkudni is lehetett közel tíz százalékot. Csillogó szemmel jártuk körbe, és már elkezdtük gondolatban berendezni, amikor pillanatok alatt rájöttünk, itt nem férünk el hárman a bútorainkkal. Néha még most is álmodom ezzel a lakással, gyakran járunk arra a környéken, a szívem mindig picit belesajdul.
A negyedik cím a képek alapján nagyon ígéretes volt. Családi ház különálló lakása, pici kert (de legalább van), zöldövezet. Az ingatlanközvetítő nagyon készséges volt a telefonban, minden lényeges információt elmondott. Egyet kivéve, de az csak a helyszínen derült ki. Valamikor talán személyzeti lakrésznek, később tárolónak használhatták ezt a lényegében alagsori házrészt, amibe borsos áron várták a leendő lakókat. De nem minket, mert ahogy beléptünk, úgy fordultunk is ki.
Az ingatlanközvetítő nem értette, mi a kifogásunk. Elsoroltuk. Erre közölte: ja, mi minőségi albérletet keresünk? Hát ő olyat is tud. Ha néha borongósabb a kedvünk, valamelyikünk felidézi ezt a két mondatot, és rögtön szívből kacagunk.
Áttettük a székhelyünket Újbudára a maradék két címre, de gondolatban már kezdtük feladni.
Az utolsó előtti lakás földszintes, nagy erkéllyel, ehhez hasonlóban nőttem fel annak idején, ez a természetes közegem. A régebbi építésű tégla bérház körül hatalmas udvar gyümölcsfákkal, fenyőkkel, az utca zaja ide alig ér el. A közelben hegyoldal, kutyafuttató, pár perc autózásra a Széchenyi-hegy, onnan negyedórányi séta a Normafa. A lakást nemrég újították fel teljesen, két éve nem volt lakója, a konyha akkora, hogy táncolni is lehet benne, az ár a középkategória tetején.
Egyedül a kutya miatt rezeg a léc, de egyre enyhült a lakás kiadójának a hangja, amikor meséltünk Dióról, és amikor a képet is mutattuk róla, láttuk, akár már jöhetnénk is.
Legszívesebben megtettük volna az ajánlatunkat, de várt még egy lakás pár száz méterrel odébb, és ha már ígéretet tettünk magunknak, akkor el is mentünk, de valahol mélyen már tudtuk: megérkeztünk. Az utolsó cím majdnem ugyanazt a kategóriát képviselte, mint a negyedik látogatásunk, azzal a különbséggel, hogy itt a tulajdonos várt, nem ingatlanos.
Tettünk egy kört, majd a kocsiból rögtön telefonáltam, és egy hét múlva be is költöztünk a földszintes kis másfél szobás csodalakásba, amit Dió szinte pillanatok alatt belakott, és azóta boldog kutyaként uralja velünk együtt.
Akik tehát kutyával, macskával, kisállattal keresnek albérletet, ne keseredjenek el, sok kitartással és hatalmas szerencsével sikerülhet megtalálni az igazit.
(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI )