Index Vakbarát Hírportál

Újabb tüntetés Budapesten, lezárták a Margit hidat

2022. július 31., vasárnap 17:00 | aznap frissítve

Vasárnap délután ismét tüntetést tartottak a Jászai Mari téren és a Margit hídon, aminek következtében a hidat először teljesen lezárták, de utóbb kiderült, hogy a tömegközlekedési eszközöket végül átengedik.

A Rend-SzerVáltók nevű Facebook-közösség a hétvégére hirdetett egy háromnapos demonstrációt a Jászai Mari térre. Pénteken és szombaton is demonstráltak a hídnál, de akkor csak részlegesen, a híd egyik oldalán kellett lezárni az autós forgalmat (a villamos pedig akadálytalanul közlekedett).

Vasárnap délután párszázas nagyságrendben gyűltek össze a Margit hídon a tüntetők, akik az utak mellett a villamossíneket is elfoglalták, így a teljes forgalmat le kellett zárni.

A BKK először bejelentette, hogy mindent lezárnak, aztán kiderült, hogy mégsem 

A BKK nem sokkal délután 4 óra után hivatalosan is bejelentette, hogy jönnek a lezárások. Bejegyzésükben eredetileg azt írták, hogy

Időközben a BKK Info oldalán módosították ezt a bejegyzést. A frissített verzióban már azt írták, hogy a BKK-járatokat átengedik a hídon.

A 9-es, a 26-os, a 91-es, a 191-es, a 226-os és a 291-es autóbusz a villamossínen közlekedik

– írta a BKK, hozzátéve: ettől eltekintve a Szent István körutat a Nyugati tértől a Margit hídig mindkét irányban lezárták a forgalom előtt, és ez 20 óráig így is marad. 

Rendőrség: bejelentett gyűlés zajlik, a megfelelő erőkkel biztosítjuk 

A rendőrség vasárnap délután egy közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy bejelentett gyűlés zajlik a Margit hídon. Ezért a rendőrök lezárják a híd mindkét irányba tartó gépjárműforgalmát, de a közösségi közlekedés és a gyalogosforgalom a hídon zavartalan.

Az ügyben kerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK); szóvivőjük, Csécsi Soma az Index megkeresésére közölte: a rendőrség a megfelelő erőkkel és eszközökkel biztosítja a gyűlést. 

Szabályszegésről vagy bármilyen incidensről egyelőre nem tudni a demonstrációval összefüggésben. A rendőrség forgalmi változásokat összegyűjtő aloldalán a BKK-hoz hasonlóan azt írták, hogy a forgalmat este 20 óráig fogják korlátozni a hídon. 

Nem a kata miatt tüntetnek, hanem...

Az utóbbi hetekben a magyar fővárosban a katatörvény módosítása ellen tiltakozók tartottak demonstrációt, ez a tüntetés viszont már nem arról szól. A Rend-SzerVáltók oldalán a tüntetést bejelentő bejegyzésben ugyanis azt írták: 

Az alaptörvény közjogilag érvénytelen! MINDEN alatta hozott törvény, módosítás, rendelet, jogszabály, intézkedés ILLEGITIM ÉS TÖRVÉNYTELEN! A parlamenti mandátumok IS!

Sérelmezték ezenkívül a szombati kormányinfón tett bejelentéseket, és azt írták, hogy „ez csak rosszabb lesz”. A tüntetők dudaszóval, zászlókkal foglalták el a hidat, miközben egy „Minden hatalom a népé” feliratú molinó is előkerült, ahogy a „Valódi rendszerváltást” felirat is – erről olvasónk fotót is küldött.

A katán nem akar változtatni a kormány

Ami a kata új szabályozását illeti, a kormány szombaton jelezte, hogy azzal kapcsolatban nem terveznek semmilyen módosítást, korrekciót eszközölni. Mindeközben egy közvélemény-kutatás arra az eredményre jutott, hogy a történtek nem rengették meg a kormánypárt szavazóbázisát

Július 19-én Novák Katalin aláírta a katatörvény módosítását. Szeptember elsejétől csak főállású egyéni vállalkozó katázhat. Az adónem alá tartozó vállalkozóknak csak lakossági ügyfelektől lehet bevételük, vállalkozástól vagy jogi személytől nem. Arról, hogy a nyugdíj mellett dolgozók többsége abbahagyja a munkát az új katatörvény miatt, itt írtunk.

Rovatok