Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A miniszternek jogi értelemben indoklási kötelezettsége nincs, Palkovics László nem is élt ezzel a lehetőséggel. Az álláspontot elfogadták, Gulyás Gergely az OMSZ vezetőinek menesztéséről leszögezte, hogy a vezetői változtatásokra a tűzijátékkal kapcsolatos előrejelzésekre való tekintet nélkül sor került volna, hozzátette: augusztus 20. és a tűzijáték elmaradása nem az utolsó, hanem az utolsó utáni csepp volt a pohárban, a szaktárca nem volt elégedett a meteorológiai szolgálat vezetésével.

  • Semjén Zsolt vezette a kormány mai ülését, és áttekintették az energiaellátás helyzetét – kezdte a tájékoztatót Gulyás Gergely, azzal folytatva, hogy az energiaellátás a gáz és villanyáram tekintetében is biztosított, az igényeket ki tudják elégíteni, valamint tárgyalnak a stratégiai tartalékok bővítéséről.

    A miniszter kifejtette, hogy a fűtőértéke nem azonos az oroszországi, az itthon kitermelt és a nyugatról vásárolt gáznak. Erről egy rendelet is meg fog jelenni, amiben megajoulban adják meg ennek mértékét. A fűtértéket 63645 MJ-ban állapították meg, a gyengébb fűtőértékű gázt fogyasztók is részesülhetnek az 1729 köbméteres kedvezményes árú mennyiségből.

  • Több ügyben is folytatnak tárgyalásokat Brüsszellel, a kondicionalitási eljárás élvez elsőbbséget, ezt próbálják lezárni. Hétfő éjfélig kellett választ adni az Európai Bizottság kérdéseire, intenzív időszakon és sok tárgyaláson van túl a kormány – ismertette Gulyás Gergely.

    Olyan választ tudtunk küldeni írásban, amiben minden kérdésben közös nevezőre jutottunk. Minden eddiginél szigorúbb rendszert hozunk létre az uniós pénzek és közbeszerzések ellenőrzésére. Az a célunk, hogy a kondicionalitási eljárás lezárható legyen, és a megállapodást aláírható formába hozzuk. Bízunk benne, hogy a bizottságot jellemző konstruktivitás fennmarad

    – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

  • Ukrajna informális koalíciót kötött augusztus 22-én több európai állammal – közölte az Interfax-Ukrajna híradására hivatkozva a Kárpátalja.ma. Az egyezséggel az Ukrajna melletti nemzetközi támogatást akarják erősíteni. A lap az informális koalíció tagjai között említi Észtországot, Lengyelországot, Lettországot, Litvániát, valamint Magyarországot, Romániát és Szlovákiát is. Hozzátéve, hogy az érintett országok állam- és kormányfői tanácsadói hétfőn Kijevbe látogattak, ahol Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője fogadta a diplomatákat. Részletek itt.

  • Hétfő éjfélig kellett választ adnia a magyar kormánynak az Európai Bizottságnak arra, milyen további engedményeket hajlandó tenni, elkerülendő az uniós kifizetések felfüggesztését vagy csökkentését. A Covid utáni helyreállítási pénzek hiánya nem szegmentálható, hiszen azokat a kormány egyéb forrásokból pótolja. A kérdés csak az, hogy mi lesz akkor, ha elfogy az átcsoportosítható pénz, és nem születik megegyezés Brüsszellel. Bővebben itt.

  • A Független Benzinkutak Szövetsége is a kormányhoz fordult, a kis- és középvállalkozások jövője ugyanis bizonytalanná vált szerintük. Az FBSZ Egri Gábor elnök által jegyzett közleményében az október elsejéig érvényben lévő ársapka megszüntetését szorgalmazza. Bővebben ide kattintva olvashatnak a hírről.

  • A kormányhoz fordulnak a turizmus és vendéglátás képviselői, ugyanis az inflációs hatás és a rezsicsökkentés módosítása miatt bizonytalannak érzik a jövőjüket és a megélhetésüket. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke szerint sötét alagútba megy bele a szakma. Részletek itt.

  • Több repülőgép-nyomkövető oldal adatai szerint a Magyar Honvédség egyik gépe vasárnap Moszkvába repült Budapestről, majd hétfőn este visszatért onnan. Ki vagy kik ültek a gépen? Miért repült az orosz fővárosba – a háborús övezetet messziről elkerülve – egy magyar repülőgép? Kérdések vannak, a háttérről itt olvashatnak, a válaszokban csak reménykedünk.

  • Kezdésnek például az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökének és szakmai elnökhelyettesének menesztése. A két szakembert vélhetőleg az augusztus 20-ra tervezett tűzijáték elhalasztása miatt tették lapátra, az OMSZ kedden délelőtt közleményben független vizsgálatot kért a kormánytól. Az ügyről bővebben itt olvashatnak.

  • Köszöntjük kedves olvasóinkat a Kormányinfó percről percre közvetítésében. A megszokott csütörtöki időpont helyett ezúttal keddre, 13 órára hirdették meg a Mit miért tesz a kormány? című tájékoztatót. A helyszínen Szabó Gyula kollégánk teszi fel az Index kérdéseit. Tartsanak velünk!

Rovatok