Súlyos etikai problémákat vett fel, hogy egy vidéki nagyváros kórházában fizetni kellett az elhunytak hozzátartozóinak a holttest megtekintéséért. A gyakorlatot, talán éppen az Indexen megjelent cikk miatt, már megszüntették a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban. Most annak jártunk utána, hogy kié a holttest: a kórházé, a hozzátartozóké vagy a temetkezési vállalkozóé?
Nagy port vert fel az Index cikke, amiben arról írtunk, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban az intézményben elhunytak hozzátartozóitól pénzt kérnek a holttest megtekintéséért.
„A halottláthatás pénzért lehetősége a hozzátartozók számára súlyos etikai problémákat vet fel” – mondta az Indexnek Németh Zoltán Richárd teológus, etikatanár, polgári szertartás szerinti búcsúztató, akinek szavai összecsengenek az Országos Kórházi Főigazgatóság álláspontjával.
Németh Zoltán Richárd szerint etikai értelemben az elhunyt holtteste egyértelműen a temetést intéző hozzátartozóké.
Azért pedig – bár meglehetősen profánul hangzik –, hogy a saját tulajdonom megtekinthessem, senki nem kérhet külön fizetséget.
Természetesen az elhunyt tartósításáért, hűtéséért amúgy is fizetünk – folytatta az etikatanár, a láthatásáért nem. Példaként hozza fel, ha az eltávozott ujján sok millió forintos gyűrű van, ami megilleti a hozzátartozót mint örököst, akkor joga van hozzáférni anélkül, hogy hullarabló vagy fosztogató lenne. Természetesen ez csupán a hagyatéki eljárás után válik tényleges tulajdonná, ami általában a temetés után történik.
Erkölcsileg súlyos aggályokat vet fel, ha pusztán az elhunyt megtekintéséért pénzt kérnek, alkalmazását nem tartom jogosnak
– tette hozzá Németh Zoltán Richárd.
A lapunk által megkérdezett temetkezési vállalkozó szerint koporsós temetkezésnél nem kérnek ellenszolgáltatást azért, hogy a hozzátartozók elhunyt szeretteiket a temetés előtt a ravatalon megtekintsék. Hamvasztásnál is van erre lehetőség egy különteremben, ezért azonban a krematóriumok kérnek pénzt.
Tulajdonképpen ezzel a megfogalmazással nyitott kapukat döngetett, hiszen az országos kórház-főigazgató cikkünk hatására írásban utasította a győri kórház vezetését, szüntesse be azt a gyakorlatot, ami szerint pénzt kérnek az elhunytak megtekintéséért a hozzátartozóktól.
Az erről szóló közlemény szerint az ügyben Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató vizsgálatot indított, egyúttal írásban utasította a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház vezetését az elhunytak holttestének láthatásával kapcsolatos díjfizetés azonnali megszüntetésére és a kórházban alkalmazott térítési szabályzat módosítására.
Információink szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság nem indít etikai vizsgálatot.
A Magyar Orvosi Kamarától szintén megkérdeztük, terveznek-e etikai vizsgálatot indítani. Válaszukban annyit írtak, az országos kórház-főigazgató döntésével teljes mértékben egyetértenek. Megítélésük szerint az ügy kivizsgálása nem tartozik a Magyar Orvosi Kamara kompetenciájába.
Értesüléseink szerint a győri kórháznak nem származott nagy bevétele ebből a tételből. Bár továbbra is kíváncsiak voltunk arra, hogy mekkora összeg folyt be a halottak megnézéséért a kórház számlájára, azt mire fordították. Azt is megkérdeztük, utólag visszatérítik-e ezeket az 5500 forintokat, de eddig még nem kaptuk meg a válaszokat. Amint ez megtörténik, cikkünket frissítjük.
Joggal vetődhet fel a kérdés, kié akkor a holttest? A kórházé, a hozzátartozóké, a temetkezési vállalkozóé?
A válasz elég egyértelmű, senkié.
Lenkovics Barnabás jogász, egykori alkotmánybíró szerint minden modern jogrendszerben egyértelmű, hogy az emberi test nem számít dolognak, így nem lehet tulajdonjog tárgya sem, azzal kereskedni pedig tiltott, a személyiségi jog meghatározott körben enged csak rendelkezést az emberi test felett. Ilyen lehet a szervek felajánlása átültetésre. Az emberek fölött tulajdonjogot utoljára a rabszolgaság idején alkalmaztak, amikor megszokott gyakorlat volt a rabszolga-kereskedelem.
Az ember holtteste szintén nem minősül dolognak, az azzal való rendelkezés szintén nem a dologi jogba, hanem a személyiségi jogokba és a hozzátartozók kegyeleti jogaiba tartozik.
Az Indexen másfél évvel ezelőtt riportban számoltunk be, mi történik a kórházban elhunytak holttestével. Egyebek mellett megtudtuk: a temetésről annak kell gondoskodnia, aki szerződésben vállalta azt, illetve annak, akit az elhunyt végrendelete erre kötelez. Végrendelet hiányában ilyen személy lehet az elhunyt elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa, élettársa, illetve az elhunyt egyéb közeli hozzátartozója, a törvényes öröklés rendje szerint.
Az ember civilizáltságának az egyik mércéje az, hogy miképpen bánik a halottakkal, a holttestükkel és az emlékükkel – írja Piotr Morciniec, a lengyel Opolei Tudományegyetem Morális teológia, Szociáletika Tanszékének vezetője, katolikus pap. Az a civilizáció, amely nem foglalkozik az elődökkel, elszakad a gyökereitől, és nincs jövője. Az emberi történelem a halállal való találkozás története is. A halál legnyilvánvalóbb hírnöke pedig a holttest. Ha helyesen gondolkodunk az emberi holttestről, akkor az marad a középpontban, aki meghalt. Ezért az emberi holttest „nem egy tárgy, hanem valaki, aki volt”.
Piotr Morciniec kifejti, a holttest senkinek sem a tulajdona, mivel a személy, akié volt, már meghalt, így a holttest végső soron a földhöz tartozik. „Ezért kötelességünk, hogy méltó módon temessük el halottainkat.”
Ezért nem bántak elődeink puszta tárgyként a holttestekkel a történelem során, mint amiket egyszerűen ki lehet hajítani.
A holtakkal szembeni közömbösség a jelen kultúra krízisét jelzi. Ahol a holtakat nem tisztelik, ahol a holttesteket tárgyként kezelik, ott fennáll a veszély, hogy a haldoklókkal és a társadalom gyengébb tagjaival is hasonlóképpen bánnak.
(Borítókép: Index)