Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az ismert, csaknem százezres Facebook-követőbázissal rendelkező pedagógus, Jocó bácsi a hagyományoknak megfelelően ma is elmondta a véleményét az oktatás helyzetéről.

    Akkor folytassuk. Mert nem hátrálhatunk meg!

    – kezdte közösségi oldalán, majd hangsúlyozta, hogy örülne, „ha végre a kormányzat nemcsak azt szajkózná, hogy egyetért a béremeléssel, hanem az összes többi követelésre is reagálna a mély hallgatás helyett!”

    A probléma komplex. Nagyon is. Ők meg leegyszerűsítik egy dologra, ami feszültséget kelt

    – írta, majd hozzátette, hogy az oktatás mindannyiunk ügye.

    „Álljunk bele, ha kell!” – jegyezte meg.

  • Helyszíni tudósítónk jelentése szerint a szervezők a Nagykörúton körbejártak, jelezvén a résztvevőknek, hogy a reggeli szolidaritási akció véget ért.

    Az élőlánc helyszínei a következők voltak: Nagykörút–Petőfi híd–Irinyi utca–Fehérvári út–Villányi út–Alkotás út–Magyar Jakobinusok tere–Krisztina krt.–Széll Kálmán tér–Margit krt.–Margit híd.

    Tekintse meg képes galériánkat a kiállásról:

  • Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke Facebook-oldalán azt írta, hogy több ezer emberrel áll egy körben Budapesten, miközben az autók dudálnak, a villamosról pedig integetnek. 

    Hangsúlyozta: egyre többen vannak, majd a kiállás mottóját is megismételte, miszerint „nincs tanár, nincs jövő”.

    Nemes Gábor, a DK közlekedéspolitikusa Barkóczi Balázzsal, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjével, az árnyékkormány oktatási és kulturális miniszterével és Niedermüller Péterrel, Erzsébetváros polgármesterével vett részt az élőláncon.

    „Nagyon sokan vagyunk. Az autós kürtök is megszólalnak” – írta Facebook-posztjában Nemes Gábor.

    Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa sem hagyta ki az élőláncot, Dél-Buda országgyűlési képviselője a Móricz Zsigmond körtérről posztolt.

  • Hatalmas a tömeg a Blaha Lujza téren, a Rákóczi térig már teljesen összeállt az élőlánc, az autósok szünet nélkül dudálnak. A diákok, tanárok és a szülők csoportja „a Mi vagyunk a Grund!” című dalt adta elő.

    A tömeg ezt követően azt skandálta:

    „Nincs tanár, nincs jövő.”

  • Még az élőlánc alakulásával egy időben sajtótájékoztatót tartottak a szakszervezetek:

    Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja elmondta: sok ezer pedagógus teszi le a munkát időlegesen pár órára vagy akár egész napra, de tulajdonképpen a tanév eleje óta folyamatos a gördülő munkabeszüntetés, melynek a mai egy kiemelt napja.

    „A következő egységes sztrájk november 18-án lesz” – jelentette be az érdekvédő, majd további fontos dátumokat is ismertetett.

    Mint mondta,

    • november 2-án közoktatási vitanap lesz a parlamentben,
    • november 7-én a szakszervezetek sztrájktárgyaláson vesznek részt Maruzsa Zoltánnal

    Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke emellett hangsúlyozta:

    • november 22-én, a magyar közoktatás napján demokráciaórákat tartanak a diákoknak,
    • míg november 26-án a Kossuth téren valódi nemzeti konzultációt tartanak az oktatás helyzetéről.

    A Tanítanék Mozgalomból ismert Törley Katalin – akit szintén kirúgtak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból – a következőre hívta fel a figyelmet:

    „Az országos sztrájk mellett több száz pedagógus a polgári engedetlenséget is folytatja, hiszen a sztrájkjogunkat még nem állították helyre” – mondta.

    Molnár Áron, színész-aktivista, a noÁR mozgalom alapítója arról beszélt, hogy az oktatás helyzete, a diákok jövője „nem a jobb- vagy a baloldal kérdése, nem főváros vagy vidék kérdése, nem liberális vagy konzervatív gondolkodás kérdése, hanem közös nemzeti ügyünk”. Hozzátette: az ellenállást nemcsak folytatni kell, hanem ki is kell terjeszteni.

  • Minden eddiginél nagyobb szolidaritási akciót rendeztek a tiltakozók csütörtök reggel. A főváros több kerületében már kora reggel kisebb-nagyobb csoportok gyülekeztek, hogy aztán a tanárok, a diákok és a szülők közösen csatlakozzanak az élőlánc egy pontjához.

    Az óbudai iskolák is összefogtak, a közintézmények mellett egy alapítványi iskola is csatlakozott a kezdeményezéshez.

    András és Judit – akik szülőként és pedagógusokként is fontosnak tartják a kiállást – az Index kérdésére elmondták: a Margit híd felé veszik az irányt, elsősorban azokat szeretnék támogatni, akik még nehezebb helyzetben annak.

    „Nálunk nincs akkora túlterheltség, kötöttség, mint a közoktatásban, de ettől függetlenül mi is alulfizetettek vagyunk, emellett látjuk, hogy általánosságban milyen jelenleg hazánkban az oktatási helyzet, ezért nem maradhatunk csendben” – mondta András.

    „A gyerekek akartak jönni. Igaz, még csak 14 évesek, de már jó ideje figyelik, hogy mi történik az országban, mindenképp szolidaritást akartak vállalni a többiekkel”  mondta Judit.

  • Mint arról korábban az Indexen is beszámoltunk, idén rendkívüli volt a tanévkezdés hazánkban, a pedagógusok már szeptember 1-jén országszerte polgári engedetlenségi akcióba kezdtek, melynek eredményeként többeket megfenyegettek, de volt, akit a munkavégzés alól is felmentettek. Idővel a diákok és a szülők is a tanárok mellé álltak, az elmúlt időszakban száznál is több, oktatáshoz köthető eseményt szerveztek, elsősorban tankerületek, iskolák környékére.

    A tiltakozók többször is hangsúlyozták, hogy nem állnak le addig, amíg el nem érik a céljukat, november 26-ára ismét tüntetést hirdettek a Kossuth térre, de már lehet tudni azt is, hogy nem a mai lesz az utolsó sztrájknap az intézményekben, a közeljövőben a szakszervezetek újabb munkabeszüntetésre készülnek.

  • Október 27-ére ismét országos sztrájkot hirdettek a pedagógus-szakszervezetek. Az idei tanévben ez már a harmadik munkabeszüntetés, a tanárok továbbra is a magasabb bérekért és a munkaterhek csökkentéséért küzdenek.

    Az érdekvédők tájékoztatása szerint a korábbi, október 5-ei sztrájkhoz kétszáz iskolából 14 ezren csatlakoztak, és ehhez hasonló adatokról számoltak be az október 14-ei munkabeszüntetés közben tartott sajtótájékoztatón is.

    A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt ígérte, hogy október 27-én még többen állnak majd ki az oktatás helyzetének javítása érdekében.

    Az Indexen percről percre követhetik az eseményeket. Tartsanak velünk!

Rovatok