Index Vakbarát Hírportál

Joe Biden az átléphetetlen határokról egyeztetne a kínai elnökkel

2022. november 10., csütörtök 12:46

Joe Biden amerikai elnök a G20-országok vezetőinek indonéziai csúcstalálkozóján arról szeretne egyeztetni Hszi Csin-ping kínai elnökkel, hogy melyek azok a határvonalak, amelyeket egyik országnak sem szabad átlépnie − derült ki az elnök szerdán tartott, washingtoni sajtótájékoztatóján.

Biden arról beszélt, világosan kell látni, hogy van-e ellentét aközött, amit a kínai elnök Kína nemzeti érdekeiről gondol, és aközött, amit ő maga az Egyesült Államok kulcsfontosságú érdekének tart. Mint mondta: hajlandó együttműködni Hszivel, hogy feloldják ezeket az ellentéteket − közölte az MTI. 

A kínai külügyminisztérium egy szóvivője csütörtökön újságíróknak a közelgő találkozóra vonatkozó kérdésére válaszolva azt mondta, az Egyesült Államoknak együtt kell működnie Kínával annak érdekében, hogy elkerüljék a félreértéseket és a téves megítéléseket. Hozzátette, Kína nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy az amerikai fél felvetette, a két ország vezetője tartson személyes tanácskozást jövő héten Balin, és erről folyamatos az egyeztetés Washington és Peking között.

Tajvanról is beszélni szeretne

Biden szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Tajvan kérdéséről is beszélni akar majd a kínai elnökkel.

Tajvan-doktrínánk egyáltalán nem változott

− szögezte le az amerikai elnök, aki korábban azzal vonta magára Peking haragját, hogy azt mondta: Washington katonákkal védené meg Tajvant, ha Kína megtámadja.

A kínai külügyi szóvivő úgy fogalmazott, hogy Tajvan továbbra is Kína legfőbb érdekeltségei közé tartozik. Hozzátette, hogy Peking hajlandó együtt dolgozni az Egyesült Államokkal „a kölcsönös tisztelet, a békés együttélés, a minden fél számára előnyös együttműködés kialakításán, de eközben határozottan védeni fogja saját szuverenitását, biztonságát és fejlesztési érdekeit”.

Peking szakadár tartományának tekinti a szigetet, és nem zárja ki, hogy erővel foglalja vissza a területet, melynek 1949, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta saját kormánya van. Az Egyesült Államok a sziget legnagyobb fegyverszállítója, ugyanakkor tagja annak a nemzetközi konszenzusnak, miszerint csak egyetlen Kína létezik, és nem ismeri el Tajvant független országként. A katonai beavatkozást illetően az Egyesült Államok az úgynevezett stratégiai kétértelműség politikáját követi.

Rovatok