Amikor szóba kerül a béranyaság, a petesejt-donáció és az egyéb alternatív megoldások a gyermekáldás érdekében, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ilyen csupán Hollywoodban, a szupergazdagok, a sztárok világában fordul elő. Többek között Elon Musk, Tyra Banks, Cristiano Ronaldo, Sarah Jessica Parker, Kim és Khloé Kardashian, Nicole Kidman gyermekei is béranyától születtek. Miközben Durica Katarina írónő legújabb regénye, a Mennyit adtál érte? rácáfol minderre, és részletesen bemutatja, hogy a jelenség abszolút itt van Európában, ugyanúgy a mi magyar valóságunkban is. Legfeljebb nem tudunk róla. 

Azért is ismerhetjük a hollywoodi sztárok történeteit, mert az Egyesült Államokban legális műfaj a béranyaság. Szemben az unió legtöbb államával, beleértve Magyarországot is. Ön azonban arról ír legújabb, Mennyit adtál érte? című regényében, hogy aki nagyon akarja, kiskapukkal és főleg rengeteg pénzzel itthon is kreatívan megoldja. Melyek a főbb módszerek?

Magyarországon a petesejt-adományozás illegális, akárcsak a béranyaság alkalmazása. A magyar rendszer azt azonban lehetővé teszi, hogy rokon adományozzon petesejtet. Például ha a nővérem küszködik a meddőséggel, ingyen és bérmentve felajánlhatom neki az egészséges petesejtjeimet. Ezeket aztán az ő párja hímivarsejtjeivel termékenyítik meg és ültetik be. Sokan élnek itthon ezzel a lehetőséggel, ahogy az is bevett módszer, hogy a meddő pár és a petesejtdonor egymásra találnak az interneten, majd együtt elmennek a közjegyzőhöz, hogy nyilatkozzanak előtte arról, hogy rokonok.

A kötetben ír egy bizonyos brünni klinikáról, ahol a regény egyik szereplője egyedülálló nőként kap segítséget, hogy anya lehessen. Miért lehetséges ott a béranyaság? Csehország ezek szerint a reprodukciós jogok fellegvára?

Valóban ez a bizonyos brünni intézmény a régió legnagyobb ilyen típusú klinikája, ahová Magyarországról is sokan járnak, ami egy teljesen valid, átlátható, transzparens lehetőség. Önmagában meglehetősen beszédes, hogy ez a brünni klinika rendelkezik külön magyar weboldallal is, illetve magyar orvosokat, nővéreket és ügyintézőket is alkalmaznak.

Magyarország és Szlovákia nemzetközi összehasonlításban is rendkívül szigorú és konzervatív reprodukciós törvényeihez képest Csehország ebből a szempontból valóban egy liberális fellegvár. Nyilván túlzás, városi legenda, hogy náluk katalógusból lehet béranyákat válogatni, az viszont tény, hogy ha már elfogyott minden más megoldás, a béranyaság is egy teljesen legális opció náluk a hozzájuk forduló egyedülálló nőnek vagy a meddő párnak.

A Brüsszelben dolgoztatott magyar prostituáltak sorsát vagy a szlovákiai maffiagyilkosságok áldozatainak történetét feldolgozó korábbi kötetei is mind komoly kutatómunkával, az érintettekkel folytatott interjúk alapján születtek. Az új könyvhöz hol és hogyan találta meg a béranyákat?

Mindenekelőtt rengeteg időt töltöttem az Instagramon, ahol az amerikai béranyák hirdetik magukat. Van köztünk olyan, aki megosztja a profilján az életvitelét: a reggeli zöld turmixától kezdve azt is kiposztolja, hogy a tavalyi szülése után épp pihen, bár már most keresi a családot, akinek jövőre szülhet. Az amerikai béranyák profiljai mind azt tükrözik, hogy ezzel az égvilágon nincs semmi probléma: megegyezik a nő a párral, akik fizetnek, majd megtörténik a beültetés.

Vagyis az Egyesült Államokban a béranyaság egy jól bejáratott vállalkozás, és ők gond nélkül szülik meg mások gyerekeit. Azt kommunikálják, hogy a béranyasággal mindenki jól jár: a pár álmát, akik így szülők lesznek, valóra váltja a béranya, aki utána boldog, mert rengeteg pénz landol a számláján. Úgy kommunikálják, hogy ez egy tiszta win-win szituáció, de persze tudjuk, hogy a közösségi médiában látottakat fenntartásokkal kell kezelni.

Van olyan instagramos amerikai béranya, akivel sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnie? Esetleg meg tudta kapargatni nála ezt az igencsak cukrosan hamisnak tűnő felszínt?

Az egyikükkel sokat cseteltem. Ő például arról mesélt, hogy az első gyermekét még ügynökségen keresztül szülte, ők viszont nem kevés közvetítői díjat gomboltak le róla, ezért ma már kizárólag a saját szakállára dolgozik. Neki egyébként van két saját gyermeke, őket nevelik egy házban a férjével. A családban és a környezetükben mindenki tudja, hogy béranyaságot vállal. Ezen belül is, ha a megrendelő pár kéri, fél évig még lefeji és elküldi nekik a tejet. Így lényegében egy család él meg ennek a nőnek a testéből.

Az ön regényében az a rendkívül nehéz élethelyzetbe került magyar nő, aki béranyaságot vállal, ezzel szemben teljesen szétesik mentálisan attól, hogy kihordja és megszüli valaki másnak a gyermekét. Itthon, illetve a mi régiónkban jellemzően kiből lesz béranya?

Több magyar béranyával is beszéltem, mielőtt írtam a könyvet. Mindegyik történetben visszatérő motívum volt, hogy ezek a nők valamiért mind olyan helyzetbe kerültek, hogy hirtelen nagyon kellett nekik egy nagyobb pénzösszeg. A regényem szereplőjének például meghal a férje egy munkahelyi balesetben, ő pedig ott marad munka és pénz nélkül, egyedül két kicsi gyerekkel, nyakában egy hatalmas lakáshitellel.

Akik béranyaságra adják a fejüket, jellemzően rossz körülmények közt élő, alacsonyan képzett, rendkívül kiszolgáltatott helyzetű nők, akiknek nincs más mozgásterük és lehetőségük, mint az, hogy a prostitúció vagy a béranyaság által áruba bocsátják a testüket. A többségüknek ráadásul ott vannak a gyerekeik, akiket egyedül nevelnek, ezért az sem opció számukra, hogy kimennek dolgozni például Németországba. Így, mint végső megoldás, marad a béranyaság.

Olvastam arról, hogy közmondásos az ukrán béranyák fegyelmezettsége és „szolgáltatásaik” professzionális színvonala. Mennyi az annyi? Mennyibe kerül ma egy béranyát megbízni?

Egészen a háború kitöréséig virágzott a biznisz Ukrajnában is: mivel a szomszédos országról van szó, sok magyar ment Ukrajnába béranyát keresni. Náluk is számos weboldalnak létezett magyar mutációja, ahol, akárcsak egy áruházban, fel volt tüntetve, hogy mi mennyibe kerül. A tarifa nyilván nagyban függ attól, hogy ki honnan választ béranyát. Az amerikai béranyák a legdrágábbak, ők még egy jómódú magyar családnak is megfizethetetlenek. Sokkal olcsóbb Indiában vagy Grúziában béranyát fogadni. Az átlagos tarifa egyébként 20 ezer euró körül lehet.

Sokan hasonlítják a béranyaságot a prostitúcióhoz, amiről az előző kötete szólt. Érzi, látja a két jelenség közti párhuzamot? Mi a privát véleménye a báranyaságról?

Valóban számos nőjogi, nővédő szervezet von párhuzamot a két jelenség között, amiben bőven van igazság, hogy mind a prostitúció, mind a béranyaság a női test teljes áruba bocsátása, tárgyiasítása, kizsákmányolása. Én sem értek egyet azzal az érveléssel, hogy tekintsünk úgy a prostitúcióra, mint bármelyik más munkára. A béranyasággal kapcsolatban én is azt érzem, hogy az említetteken túl egy rendkívül megalázó, természetellenes dolog, amit nagyon nem nívós egyetemeken végzett, több nyelven beszélő felső középosztálybeli nők választanak maguknak. Hiába próbáljuk kifordítani, és azt mondani, hogy ez a nő teste, a saját döntése.

Azt mondogatták maguknak, hogy ez nem az ő gyerekük, de a szülés közeledtével felmerült bennük, hogy mégsem adják oda a szülőknek, megtartják. A szülést és a baba átadását követően traumatizálódtak, nagyon mélyre zuhantak.

Volt, aki megbánta, és azt mondogatja, hogy nem lett volna szabad belemenni, hogy sokkal többet vesztett, hogy az a pénz nem ér ennyit. És volt olyan béranya is, aki nem bír leválni a gyerekről, jár a család után, odaül az óvodai kerítés szélére, és nézi a gyereket. A szülők azt mondják, hogy csak azért jön, hogy pénzt kérjen, ezzel zsarolja őket, de a béranya állítja, hogy szereti a gyereket, és a magáénak vallja. És számos olyan történetet is ismerek, hasonlóan a prostitúcióhoz, amikor a nőket belekényszerítik: a férjük, a barátjuk, a stricijük.

Mindeközben együtt kell élni a titkolózással és a tabusítással is. Mind az európai béranyáknak, mind az így gyermeket vállaló pároknak. Megszületik a baba, és hazaviszik? De utána, amikor nő fel, vajon elmondják-e a gyereknek, hogy milyen körülmények közt született?

Számos olyan történetet ismerek, hogy a béranyát fogadók környezetében senkinek sem tűnt fel, hogy nem a nő hordta ki és szülte meg a gyereket. Még a szülei és a szomszédai sem tudtak róla. Az örökbefogadásnál mindig azt tanácsolják a szakemberek, hogy a gyereknek minden esetben el kell mondani, hogy ő örökbe fogadott gyerek. A béranyaságnál és a petesejt-donációnál viszont nem mondhatnak semmit, mert illegális, és mi van, ha a gyerek elmeséli az óvodában, az iskolában? Innentől kezdve nagyon nehéz dilemma ez. Tudjuk, hogy a titkolózás, a tabusítás, hazudozás nem vezet semmi jóhoz, ezek a szülők viszont kénytelenek így élni.

Mivel ennyire fű alatt zajlik a történet, gondolom, nem ismerünk számokat, statisztikákat a béranyasággal kapcsolatban. Arányokat, nagyjából nagyságrendeket sem tudunk mondani?

Ezt sajnos nem tudjuk. Egyelőre csak annyit merek biztonsággal állítani, hogy a gyerek iránt minden követ megmozgatók közül sokan oldják meg országon belül, hogy béranya hordja ki a gyereküket. Miközben mindig lesznek olyan szomorú sorsú, nyomorúságos körülmények közt élő nők, akik ezt jó pénzért bevállalják.

Hallottam olyanról is, hogy a kelet-magyarországi futtatók átálltak a béranyaságra: a tizen- és a huszonéves lányokat ahelyett, hogy kiállítanák az utcasarokra, vagy pincékbe, garázsokba zárnák őket szexmunkára kényszerítve, eladják őket béranyának. Egyébként pedig a történet egyik szereplőjének sem érdeke, hogy kiderüljön, a gyermeket béranya szülte. Hiszen a nőnek, a pároknak a meddőség máig szégyen, a béranyának pedig nagyon gyorsan kell a pénz. De tegyük fel, a hatóságok le is kapcsolják a béranyákat és a megrendelő párokat, és börtönbe küldik őket. Onnantól hova teszik, mit csinálnak a gyerekkel?

Mi történik, ha mégsem a tervek szerint alakul a történet? Például a gyermek betegen születik, vagy a szülők végül valamiért meggondolják magukat?

Erről még kevesebb információval rendelkezünk. Ukrajnában például már hagytak ott több beteg gyereket. A béranya elvégezte a munkát, ő a szülés után megkapta a pénzt, és ahogy azt a szerződésben előre rögzítették, hazament. A szülők viszont nem azért fizettek, hogy hazavigyenek egy beteg gyereket. Innentől nem igazán tudni, hogy kié a gyerek.

A fogyatékkal élő gyereknek nincs állampolgársága, kallódik az ukrán intézményekben. Az egyik BBC-s újságírónő több indiai béranyás történetet is felderített. Az egyik esetben például ikerszülés után félúton meggondolta magát a pár, és végül csak az egyik babát vitte haza, a másik gyerek pedig ott maradt. Ám a riporternő hiába kereste, nem találta meg az Indiában hagyott gyereket.

(Borítókép: Index)