Kis túlzással akár mérföldkőnek is nevezhetjük, hogy 22 évvel a legutóbbi, mára igencsak elavult szabályozás után az Európai Unió ismét beleállt, hogy megregulázza a szinte mindannyiunk által használt nagy platformokat, webshopokat, közösségi oldalakat. Így született meg mára a Digital Services Act (DSA), a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály, amelyet a közelmúltban már ki is hirdettek az unió hivatalos közlönyében.

Az unió egészében érvényes rendelet egyelőre nem kapott barátságos, könnyen megnevezhető nevet a keresztségben, a tétje viszont annál nagyobb. Többek között lehetővé teszi, hogy a jövőben a felhasználó profilját ne korlátozhassa csak úgy, indoklás nélkül például a Facebook, vagy tilthasson ki örökre a Tinder. Tehát több jog és lehetőség kerül a hétköznapi felhasználó kezébe.

A rendelet várhatóan 2023 közepétől lesz alkalmazható az óriásplatformokra, amelyekre az EU lakosságának legalább tíz százaléka, 45 millió felhasználó regisztrált, 2024-től pedig az összes többi, kisebb platformra is. Koltay Andrást, a Nemzeti Médiahatóság elnökét kérdeztük a részletekről.

A hétköznapok szintjén milyen konkrét változást hoz az új óriásplatformokra vonatkozó rendelet? 

Koltay András: Utoljára 22 évvel ezelőtt szabályozta az Európai Unió az online platformok ügyét, amikor egy sor, ma milliók, vagy akár milliárdok által használt közösségimédia-felület és egyéb platform még nem is létezett, vagy legalábbis nem a mai formájában. Az új uniós rendelet hatálya alá tartoznak a keresőmotorok, a közösségimédia-oldalak, a videómegosztók, a webáruházak, és sok más szolgáltató: csupa olyan felület, ahová a felhasználók különböző tartalmakat töltenek fel.

A mostani uniós jogszabály igyekszik reagálni az utóbbi évtizedek online platformokkal kapcsolatos legégetőbb problémáira, mint például a véleménynyilvánítás szabadsága vagy a jogellenes tartalmakkal szembeni védelem. Nem beszélve arról a dilemmáról, hogy milyen mozgástere van a felhasználónak, ha vitába keveredik egy közösségi oldallal, például azért, mert kitiltották onnan, vagy törölték valamely tartalmát.

Donald Trumpot 2021 januárjában tiltotta le a Capitolium épületét ért támadás után a Twitter, mondván, hogy erőszakra buzdít. Ám a volt amerikai elnök esete csak a jéghegy csúcsa. A magyar politikusokat, az újságírókat, ahogy a közszereplőkön túl a hétköznapi internetezőket is, napi szinten korlátozták, tiltották le eddig gondolkodás nélkül a nagy platformok. Jól értem az uniós rendelet szövege alapján, hogy erre például a Facebooknak nem lesz több lehetősége?

Az ismertebb hazai példák közül itt ugyanúgy meg lehet említeni, amikor a 2018-as választási kampány idején Lázár János miniszter ominózus bécsi videóját egyszer csak, szó nélkül törölte a Facebook. A mostani választások előtt pedig a Mi Hazánk és a pártot vezető Toroczkai László Facebook-oldalait tette elérhetetlenné a Facebook, korábban a YouTube. Miközben egy jogszerűen működő pártról beszélünk.

Vagyis az óriásplatformok eddig érdemi indoklás nélkül, gyakorlatilag bármikor letilthattak felhasználói tartalmakat, önkényesen korlátozhattak fiókokat, vagy vonhattak meg végleg felhasználói jogosultságokat. Úgy, hogy ezeket a döntéseket nem indokolták meg a felhasználóknak, akik ezek után még csak nem is élhettek érdemben panasszal a platformmal szemben. Bíróságra sem igazán lehetett vinni az ügyet, hiszen a felhasználó, amikor regisztrált, elfogadta a Facebook és a többi platform szerződési feltételeit.

Vagyis ha mostantól korlátozzák a profilomat, akkor ezt már csak akkor tehetik meg, ha erről részletes, érvekkel alátámasztott hivatalos indoklást küldenek? És ha ez nem tetszik, jöhet a Hercsel vs. Facebook per vagy a Trump vs. Twitter?

Igen, a rendelet valóban erősíti az egyéni jogokat. Innentől minden óriásplatformnak kötelezően le kell folytatnia egy belső panaszkezelési eljárást, amennyiben például törölni akar egy fiókot vagy egy tartalmat. Ha ez nem vezet eredményre, akkor biztosítani kell a peren kívüli vitarendezés lehetőségét. Persze a platformok kilobbizták, hogy a peren kívüli vitarendezés eredménye ne legyen kötelező erejű számukra. Végső esetben nemzeti hatóság vagy bíróság elé lehet vinni ezeket az ügyeket, ugyanúgy, ahogy a hagyományos médiával kapcsolatos problémák esetében. Egy benyújtott törvényjavaslat szerint itthon a magyar hatóságok közül az NMHH gyakorolhatja majd a rendelettel kapcsolatos hatásköröket.

Jól érzékelem, hogy kicsit olyan ez, mint az okos lány a mesében, aki hozott is, meg nem is, volt rajta ruha meg nem is?

Kétségtelen, hogy a platformokkal szemben bővült a szólásszabadságot és az egyént védő eszközök tárháza. Ugyanakkor azt sem állíthatjuk, hogy a szólásszabadság innentől kezdve csorbítatlanul érvényesülni fog. Ahogy az a probléma is változatlanul velünk él tovább, hogy a platformnak továbbra sem kötelessége, hogy monitorozza, aktívan keresse a szolgáltatásban megjelenő jogellenes, például a terrorista, gyűlöletkeltő, személyes adatokkal, képmással visszaélő, vírustagadó, szeméremsértő, vagy egyenesen pedofil tartalmakat.

Vagyis a 22 éve érvényben lévő szabály lényege változatlan marad, miszerint a platformnak akkor kell törölnie a jogellenes tartalmat, amennyiben arról valakitől értesítést kap. Mindeközben saját szabályzatainak – amelyek a jogi korlátokhoz képest jóval szélesebb körben korlátozzák a szólásszabadságot – a tartalmát szabadon meghatározhatja, és azt be is tartathatja a felhasználókkal. De legalább most már adott a vitatkozás joga a felhasználó számára, ahogy arra is lesz lehetősége, hogy egy harmadik, független fél megítélje az esetleges nézeteltérést.

Nézzük meg az új folyamatot egy konkrét példán keresztül! Tegyük fel, hogy kitiltott a Tinder, vissza sem enged, nekem ez viszont nagyon fáj, mert mindenáron itt szeretnék ismerkedni. Milyen lehetőségeim nyílnak mostantól?

Nekem elsőre nem a Tinder jutott eszembe, mint a demokratikus nyilvánosság egyik tartóoszlopa, de kétségtelenül megkerülhetetlen, népszerű platform. Mivel a platformnak hamarosan valamivel már indokolnia kell a kitiltásról szóló döntést, legalább megismerhetőek lesznek a platform érvei, amelyekkel vitába lehet szállni. Ha valaki úgy érzi, hogy indokolatlan korlátozás érte a platform által, panaszkodhat a platform belső panaszkezelő rendszerén keresztül. Amennyiben ez nem vezet eredményre, fordulhat a peren kívüli vitarendező testületekhez. A tagállamokban ezek egyelőre nem léteznek, a nemzeti hatóságok feladata lesz majd a kijelölésük. Majd ugyanúgy el lehet menni a nemzeti hatóságokhoz, és végül a bíróságokhoz is.

Itt például a kecskeméti törvényszék, esetleg a Kúria fog döntést hozni, vagy az ír bíróság, ha a Facebookkal rúgtam össze a port, illetve a luxemburgi, amennyiben a Twitterrel pereskedem?

A rendelet szerint csak azok a platformok állnak magyar joghatóság alatt, amelyek Magyarországon számítanak letelepedettnek, azaz itt van a központjuk. Mivel egyetlen óriásplatformnak sincs Magyarországon a székhelye, ezért a magyar hatóság az ügyet a letelepedés helye szerinti hatósághoz tudja, a saját véleményével kiegészítve elküldeni. Ez a Facebook és a Google esetében például az ír hatóság lesz, amelyek az ügyet meg fogják ítélni. Ez az egyéni felhasználó szempontjából várhatóan nem lesz egy nagyon gyors folyamat.

A DSA-rendelet mennyiben oldja meg a problémát, hogy egy ideje az óriásplatformok uralják a nyilvánosságot, ahogy a személyes valóságunkat is? Arra a buborékeffektusra gondolok, hogy nagyban a platform algoritmusa, ajánlórendszere dönti el, hogy ki mit érzékel a világból.

Az Egyesült Államokban 2016-ban tört ki a botrány a Facebook Trending Topics nevű szolgáltatása körül, amikor kiderült, hogy a platform elfogult volt a demokrata párt számára fontos témák javára a republikánusokkal szemben. Tavaly januárban pedig az ausztrál kormány megpróbálta megsarcolni a platformokat, mondván, hogy ingyen használják a hagyományos médiumok híreit, miközben a reklámbevételeket zsebre teszik. A vita egy pontján a Facebook kitiltott minden ausztrál médiumot, így az ausztrál közélet egyik napról a másikra megszűnt létezni a Facebookon: maradtak a cuki cicás videók.

A hasonló ügyeket még bőven lehetne sorolni, amikor a platformok gazdasági vagy más érdekektől vezérelve tudják befolyásolni különböző tartalmak elérését. Eközben a platformokat egyre több felhasználó hajlamos a nyilvánosság egészével azonosítani: egyedül onnan szerez a közéletről tudomást, ismereteket, információkat. Ezért is kulcskérdés, hogy a különböző vélemények egyenlő esélyekkel indulnak-e ezeken az oldalakon vagy sem.

A Facebook és társai az ajánlórendszerüket is kénytelenek lesznek az unió nyomására átszabni. Bár a szándék dicséretes, joggal lehetünk szkeptikusak, hogy ez majd jól felszámolja a buborékeffektust?

A platformok többsége azt állítja magáról, hogy ingyenes, vagy legalábbis az alapverziójukért nem kell fizetni. Ez azonban csak részben igaz, mert az adatainkkal fizetünk a webáruházak, a közösségimédia-oldalak, a videómegosztók és a webshopok használatáért, amiből azok hatalmas üzletet csinálnak. A platform mindenkiről elképesztő mennyiségű, első kézből származó adatot gyűjt. A rendelet értelmében a platformnak fel kell ajánlania a felhasználónak, hogy az ajánlórendszer ne vegye figyelembe a róla gyűjtött adatokat, helyette véletlenszerűen vagy időrendi sorrendben dobja föl számára a tartalmakat.

Várhatóan csak a felhasználók töredéke fog élni a lehetőséggel, hiszen az egyéni ajánlórendszer rendkívül hatékonyan működik: precízen válogat, és nagyon nagy arányban el is találja, hogy melyek a bennünket érdeklő tartalmak. Ettől függetlenül ez hasznos lehetőség lesz azok számára, akik ki akarnak törni a véleménybuborékból, amelyet a platform fújt köréjük.

Várhatóan mennyire fognak a különböző platformok akadékoskodni? Meghunyászkodnak vagy bekeményítenek a felhasználókkal szemben?

A platformoknak az az érdekük, hogy minél kevesebb feszültséget generáljanak maguk körül. Az eddigi törléseket és tiltásokat azért engedhették meg maguknak, mert ezek szép csendben, fű alatt történtek, átláthatatlanul, anélkül, hogy érdemben lehetett volna miattuk panaszkodni. Jelentős kontrollt jelenthet, hogy a platformoknak mostantól ki kell állniuk a fényre, indokolniuk kell a döntéseiket és a folyamatba az állami hatóság is bekapcsolódhat, amelynek korábban semmilyen lapot nem osztottak. Az óriásplatformoknak az üzlet a legfontosabb, annak azonban a folytonos veszekedés nem kedvez. Várhatóan az lesz az érdekük, hogy változtassanak az eddigi gyakorlataikon, de hogy ez mennyire szolgálja majd a szólásszabadság és a nyilvánosság érdekeit, azt majd meglátjuk.

(Borítókép: Koltay András. Fotó: Karip Tímea/Index)