Index Vakbarát Hírportál

Tölgyessy Péter: Orbán-infláció van Magyarországon

2022. december 18., vasárnap 06:14

A Partizánnak adott évértékelő interjút Tölgyessy Péter volt SZDSZ-es politikus, amelyben többek között a magyar gazdaság helyzetéről és Orbán Viktor világpolitikai jelentőségéről is szót ejtett.

Tölgyessy Péter a mostani helyzetet egy meteorológiai hasonlattal írta le: „Gyülekeznek a felhők, és most még nem tudni, hogy jön-e egy déli szél, ami elfújja őket, és kitisztul az ég, vagy hatalmas vihar jön, és óriási égzengés lesz” – fogalmazott a Mandiner szerint.

Felsorolta: a kormánynak egyszerre kell megküzdenie az inflációval, a költségvetési hiánnyal, a munkahelyek veszélybe kerülésével és az uniós pénzeket visszatartó EU-val, ennyire sok baj pedig még soha nem gyülekezett a Fidesz feje körül. Másrészt azt is elismerte, hogy a Fidesz több alkalommal is sikeresen kezelt már válságokat 2010 óta. 

Tölgyessy Péter úgy vélekedett, hogy a felsoroltak közül a legnagyobb veszélyt az infláció jelenti, szerinte a mostani magyar helyzetet a visegrádi országokéval érdemes összehasonlítani. Emlékeztetett arra, hogy a cseheknél és a lengyeleknél most 16-17 százalékos, miközben Magyarországon 23,1 százalékos az infláció. [Legalábbis az Eurostat mérése szerint. A KSH ennél valamivel alacsonyabb, 22,5 százalékos inflációt mért novemberre – a szerk.]

A volt politikus azt mondta, hogy ez a 6-7 százalékos különbség, amely a környező országokkal szemben látható, nem háborús, és nem is szankciós infláció, hanem az Orbán-rendszer saját többletinflációja.

Ez az Orbán-infláció, ha úgy tetszik

– mondta Tölgyessy Péter. 

Világpolitikai tényező lett Orbán Viktor

A volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő emellett arra is kitért az interjú egy részében, hogy mekkora szerepe van Orbán Viktornak a nemzetközi politikában. 

Akár tetszik, akár nem a baloldalnak, világpolitikai tényező lett

– fogalmazott, hozzátéve azt is, hogy tele van a világsajtó a magyar miniszterelnökkel. „Az ország méretéhez képest nagyságrenddel magasabb a szereplési mennyisége, amely nagyjából a mindenkori olasz miniszterelnökével azonos. Nem éri el Franciaország első számú emberét, de 8-10-szer nagyobb, mint Hollandia miniszterelnökének, ami nem semmi” – mondta erről Tölgyessy Péter.

A volt politikus végül arra is kitért: nem sok esélyt lát arra, hogy az ellenzék képes lenne megdönteni Orbán Viktor rendszerét, szerinte a pedagógusdemonstrációk sem lesznek erre képesek.  A választók 2022-ben nem akarták, hogy ez az ellenzék vezesse az országot, és a többség véleménye most is az, hogy egy ilyen válság idején erre az ellenzékre nem lehet rábízni a hazát – vélekedett Tölgyessy Péter. 

A teljes interjú itt tekinthető meg:

(Borítókép: Tölgyessy Péter 2016. október 8-án. Fotó: Huszti István / Index)

Rovatok