Index Vakbarát Hírportál

Letartóztattak egy román férfit, aki késsel támadt rendőrökre Budapesten

2023. január 16., hétfő 14:02

Letartóztattak egy román férfit, aki január 9-én késsel támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészség indítványára a többszörösen büntetett gyanúsítottat letartóztatta, a férfi a bűncselekményt két felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el.

Január 9-én hajnalban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy budapesti ház egyik lakásában az ott tartózkodók hangosan mulatnak és agresszíven lépnek fel a magatartásukat kifogásoló lakókkal szemben.

A rendőröknek egy ittas román férfi nyitott ajtót, és azonnal támadólag lépett fel, kiabálva kérte számon a járőröket az intézkedés miatt. A rendőrök felszólították a férfit és a lakásban tartózkodókat, hogy igazolják magukat, azonban ennek egyikük sem tett eleget.

Késsel fenyegette a rendőröket

A 40 éves férfi egyre agresszívabb hangnemben kiabált, és azzal fenyegette a rendőröket, hogy megöli őket, ha be mernek menni. Az ajtóban elöl álló rendőrt próbálta a lakásból kitolni. A rendőr megkísérelte a férfit magától távol tartani, mire a férfi megütötte a járőr kezét.

A gyanúsított tovább szidalmazta a rendőröket, majd a konyhából egy 14 centiméter pengehosszúságú kést hozott, és nagy lendülettel elindult a rendőrök felé, miközben azt kiabálta, „Most megszúrlak titeket!”

A rendőrök közölték a férfival, hogy további ellenszegülés esetén elektromos sokkolót fognak használni. Ennek hatására élettársa el tudta venni a kést.

A rendőrök végül – az erősítés kiérkezését követően – egyesével kihívták a lakásban tartózkodókat, majd a férfit megbilincselve előállították, ő a rendőrautóban is többször megöléssel fenyegette a rendőröket.

A legutóbbi, rendőröket érő támadás tragikusan ért véget, amikor halálra késeltek egy 29 éves rendőrt Újbudán.

Rovatok