Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter bejelentette: megalakul a pártja

2023. február 7., kedd 21:44

Jóváhagyták a Mindenki Magyarországa Néppárt hivatalos nevét – erről beszélt kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Márki-Zay Péter. Az adásban vázolt öt olyan pontot is, amelyet szerinte semelyik más ellenzéki párt nem képvisel ma Magyarországon.

Márki-Zay Péter még tavaly tavasszal, a választás után jelentette be, hogy pártot alapít. Az Indexen januárban elsőként írtunk arról, hogy már zajlik az új párt bejegyzése, és arról, mi lesz a neve. 

A politikus kedd délután a Facebookon jelezte, nagy bejelentésre készül az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Azt ugyan nem mondta, pontosan mire készül, a bejegyzése alatt viszont többen is szóvá tették, hogy tényleg szükség van-e „egy újabb 1 százalékos pártra Magyarországon”. 

Az esti adás azzal kezdődött, hogy Márki-Zay Péter odaszúrt egyet Gyurcsány Ferencnek. Rónai Egon műsorvezető azzal konferálta fel a beszélgetést, hogy felidézte: a hétvégén Márki-Zay Péter egy chatbottól kérdezte meg, miként lehetne legyőzni Orbán Viktor rendszerét.

Márki-Zay Péter erre válaszolva azt mondta, a robot valóban nem mondott sok újat, de szerinte még így is többet mondott, mint Gyurcsány Ferenc a hétvégi évértékelő beszédében. A chatbot üzenetében „legalább valami aktív cselekvésről” volt szó azzal kapcsolatban, „miként lehet leváltani Orbán Viktort”. „Szép beszédekkel, parlamenti szavazásokkal” nem lehet ezt megtenni – vélekedett Márki-Zay Péter.

Az ellenzéki politikus később arról beszélt, hogy a tavalyi választási kampányban „hátulról is lőttek, passzívak voltak, szabotáltak” egyesek, de ha nem lett volna az ellenzéki összefogás, akkor még rosszabb eredményt értek volna el. Szerinte azt kell kitalálni, mitől nem „gyurcsányozza” össze az ellenzéket a Fidesz.

Nekünk az a cél, hogy azt a félelmetes fideszes propagandagépezetet […] ezt kell valamilyen módon semlegesíteni.

Van, amit csak az új párt képvisel

A beszélgetésben ezután vetődött fel a kérdés, hogy miért alapít új pártot Márki-Zay Péter. A politikus erre azt válaszolta, az új pártnak új kultúrát kell képviselne, és vázolt öt olyan pontot, amelyet az új párt képvisel, és amelyeket szerinte a többi magyar ellenzéki párt nem képvisel:

  1. Ők a rendszer ellenzéke lesznek. Úgy gondolják, hogy csak a feltételek megváltoztatásával tudnak eredményt elérni. Indulnak ugyan a választáson, de nem a parlamenti bejutás a céljuk, hanem a rendszer megdöntése.
  2. Önzetlenül kiállnak a rendszer üldözötteiért (ezek közt említette a tanárokat, katásokat, Hadházy Ákost – akinek hónapokon át nem engedték, hogy letegye parlamenti esküjét –, és az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat).
  3. A politikai kultúra megváltoztatása, átláthatóság, nyílt elszámolás a vagyonnyilatkozatokkal. És annak elismerése, amit a kormány éppen jól csinál.
  4. A párt működésének finanszírozáshoz nem használnak közpénzt.
  5. Végül pedig az uniós parlamentben az Európai Néppárt (EPP) pártcsaládjának tagjai akarnak lenni, amelynek a magyar ellenzéki pártok közt jelenleg nincs tagja.

Az utolsó ponttal kapcsolatban Rónai Egon megjegyezte, a Néppártban a kisebbik kormánypártnak, a KDNP-nek van egy képviselője Hölvényi György személyében. Erre Márki-Zay azt mondta, „mindenki tudja”, hogy a Néppártban alig várják, hogy a KDNP-s politikus távozzon onnan. 

A beszélgetés legvégén kérdezte meg a műsorvezető azt, pontosan hol áll a pártalapítás, jóváhagyták-e már az új párt nevét. Márki-Zay Péter erre azt mondta, szerdán tud részletesebb tájékoztatást adni, a saját évértékelő beszédében. Mint fogalmazott:

Elhárultak a jogi akadályok, úgyhogy holnap több részlettel is fogok szolgálni a 11 órakor tartandó évértékelőmön […] De amit jóváhagytak már, az a Mindenki Magyarországa Néppárt elnevezés.

Az Egyenes beszéd adásának vonatkozó részletét Márki-Zay Péter osztotta meg a Facebook-oldalán.

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Rovatok