Index Vakbarát Hírportál

Lépett a BRFK, miután feljelentették Orbán Viktort

2023. március 26., vasárnap 10:26

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő vasárnap reggel a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság átirányította az Orbán Viktor „gépeltérítésével” összefüggő feljelentését a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez.

Mint azt korábban megírtuk, február 27-én Kairóba utazott a magyar miniszterelnök, de mielőtt visszatért volna Magyarországra, tett egy kitérőt a honvédségi repülőgép, és Olaszország felé vette az irányt.

Orbán Viktor magánúton tartózkodott Olaszországban, és a miniszterelnök magánprogramjairól nem tudok tájékoztatást adni

– válaszolta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, amikor a sajtó rákérdezett, milyen célból utazott a Magyar Honvédség gépével Olaszországba a miniszterelnök.

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a miniszterelnököt

Hadházy Ákos úgy véli, hogy a kormányfő a tervezettnél másfélszer hosszabb útvonalra, ezer kilométeres kitérőre kötelezte a „honvédségi” utasszállító repülőgépet, ami a független országgyűlési képviselő szerint kimerítette a hivatali visszaélés bűntette fogalmát, ebből kifolyólag pedig feljelentést tett a rendőrségen.

A BRFK gondolkodott és nem tudta csípőből azt mondani, hogy nincs igazam és ezért nem nyomoznak. Arra hivatkoznak, hogy mivel a feljelentettnek mentelmi joga van, ezért az ügyészség jogosult nyomozni. Csakhogy én a feljelentést ismeretlen tettes ellen tettem

– írta vasárnap reggel a politikus.

Hadházy Ákos kifejtette, egyelőre nem tudni, ki követte el a visszaélést, korábbi bejegyzéséből viszont egyértelmű, hogy szerinte a magyar kormányfő utasítására változtatott eredeti útvonalán a honvédség repülőgépe.

„Először tehát fel kell deríteni a tényállást pontosan, nyomozni kellene, beszerezni iratokat, tanúkat meghallgatni, hogy mi és hogyan történt. Na erre nem volt hajlandó a BRFK, inkább megnevezte Orbán Viktort feljelentőnek és eldobta a forró krumplit…” – fűzte hozzá a képviselő.

(Borítókép: Orbán Viktor 2023. február 18-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok