Index Vakbarát Hírportál

Erdő Péter nem számít arra, hogy Ferenc pápa politikai üzenetet fogalmazna meg Magyarországon

2023. április 26., szerda 11:37

Erdő Péter bíboros a Magyar Nemzetnek nyilatkozva beszélt Ferenc pápa magyarországi látogatásának előkészületeiről és legfontosabb eseményeiről. A háromnapos látogatás központi eleme a Kossuth téren tartandó szentmise lesz, amelyre várhatóan tízezrek érkeznek majd. A színpad és a pápai oltár elkészültek, az időjárásra való tekintettel pedig már biztosították a megfelelő fedést is. A pápai szék helyét és a pápamobil útvonalát is kijelölték, a díszvendégek ülőhelyeit és a többi szektort is előkészítették.

Erdő Péter bíboros reményét fejezte ki, hogy a pápalátogatás mély nyomot hagy majd az emberek lelkében, ahogyan az eucharisztikus kongresszus után is tapasztalható volt. Az esztergom–budapesti érsek elmondta, hogy felkészültek Ferenc pápa fogadására és háromnapos látogatására, amely a magyar katolikus közösség és Magyarország számára nagy lendületet adhat, valamint remélhetőleg a béke ügyét is elősegíti.

A bíboros megjegyezte, hogy többször is megfordult már itt vatikáni delegáció, éppen a negyedik járt most nálunk, és ez volt a legnépesebb is. Az érsek elmondása szerint az összes helyszínt végigjárták, egyeztettek az állami hatóságokkal, és részletesen kidolgozták a programot.

A háromnapos látogatás központi eleme a Kossuth téren tartandó szentmise lesz, amelyre várhatóan tízezrek érkeznek majd.

A színpad és a pápai oltár elkészültek, az időjárásra való tekintettel pedig már biztosították a megfelelő fedést is. A pápai szék helyét és a pápamobil útvonalát is kijelölték, a díszvendégek ülőhelyeit és a többi szektort is előkészítették. Korábbi cikkünkben ismertettük a pápalátogatás részletes programját.

A lelki előkészületre is felhívta a figyelmet: a püspöki kar elfogadott egy imádságszöveget, amelyet azóta minden szentmise után közösen elmondanak országszerte. A határon túli testvéreik is velük imádkoznak, sőt Erdő Péter bíboros megjegyezte, hogy egyes helyeken a szöveget a helyi viszonyokhoz igazították.

Az interjúban elmondta, hogy az imában kérik Ferenc pápa látogatásától a hit megerősödését, kegyelmek forrását, valamint azt, hogy egymással és a többi népekkel békességben éljünk Krisztus tanítása szerint. A bíboros reményét fejezte ki, hogy sokak figyelme ezekre a célkitűzésekre irányul, és a pápa érkezése nagy lendületet adhat ennek.

Tízezrekre számítanak

A bíboros kifejtette, hogy a pápai szentmisére meghívják a testvéregyházak, a többi vallás és a társadalmi szervezetek képviselőit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre pedig a tudományos élet jeles személyiségeit. Mindenki szívesen fogadja a meghívást, és érdeklődéssel jön.

Erdő Péter rámutatott, hogy Ferenc pápa 2021-ben a Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra látogatott el, és a világtalálkozó iránti érdeklődés hatalmas volt, nagy szeretettel fogadták őt.

A bíboros szerint a felé árasztott szeretet is közrejátszott abban, hogy Ferenc pápa elhatározta, visszatér Magyarországra.

Erdő Péter elmondta, hogy Ferenc pápa magyarországi apostoli útja során kiemelten fontos témák lehetnek a halmozottan hátrányos helyzetűek és a hajléktalanok helyzete, illetve Magyarország hídszerepe a nyugati és keleti kultúrkör között. A bíboros hozzátette, hogy a pápa tervezett rövid látogatása a görögkatolikusokhoz elismeri a keleti kereszténység magyarországi jelenlétét, valamint az ökumenikus kapcsolatok fontosságát a protestáns, ortodox és más felekezetekkel és vallásokkal való párbeszéd terén.

Fontos fegyver van az egyház kezében

A bíboros kitért a kereszténység szerepére is a háborúban. Szerinte a pápalátogatásnak nincs közvetlen összefüggése a világháborús hangulattal, hiszen a szentatya ezt a látogatást jóval az orosz–ukrán háború kitörése előtt határozta el. Elismeri, hogy a menekültek befogadása és ellátása fontos kérdés ebben az időszakban. Az egyház is segítséget nyújt, támogatva a menekültek elhelyezését, élelmezését és gyermekek iskoláztatását. A segítő szeretet ebben a helyzetben is a békének az ügyét képviseli.

A segítő szeretet háborús időkben is az emberségnek és így a békének az ügyét képviseli

– fogalmazott a bíboros. Nem számít rá, hogy Ferenc pápa politikai üzenet megfogalmazására készülne Magyarországon, de kiköti, hogy a szentatya szabadon dönti el, hogyan fogalmazza meg gondolatait és érzéseit. A bíboros úgy véli, hogy az Anna-réti kápolna újjáépítése fontos, és kifejezi a könyörgést a békéért, illetve azért, hogy ne érjen minket pusztulás.

Különleges szerepet szán a szentatya Magyarországnak

Erdő Péter kiemelte, hogy nagy jelentősége van annak, hogy Ferenc pápa találkozik a magyar egyház képviselőivel, különösen, hogy a találkozó helyszíne a Szent István-bazilika lesz. A szentatya tisztában van a bazilika jelentőségével, valamint Szent István ereklyéjével, amely a Szent Jobb.

Gondoljunk bele, hogy Fatimában is ősidők óta ott áll Szent István király szobra, ami azért van, mert az európai köztudatban is megjelent a hagyomány, hogy ő volt az első, aki egy egész országot Szűz Mária oltalmába ajánlott

– fogalmazott a bíboros. Hozzátette, hogy a magyar egyház a Szent Jobb előtt teljesítette a pápa által indított kezdeményezést, amely keretében a világ püspökeit arra szólította fel, hogy ajánlják fel Oroszországot és Ukrajnát Szűz Mária szeplőtelen szívének. A pénteki találkozás idejére a Szent Jobbot be fogják vinni a szentélybe.

A bíboros elmondta, hogy személyes gondolatai és reményei középpontjában az áll, hogy a pápalátogatás jól sikerüljön, és kegyelmi pillanatot jelentsen mind a hívő, mind a nem hívő emberek számára.

Nagyon bízom abban is, hogy a pápalátogatásnak marad a lelkekben nyoma, miként megélhettük ezt az eucharisztikus kongresszus után is, amikor egy sor program bevált és megmaradt, ilyen a Forráspont a fiatalokkal

– mondta a bíboros. Erdő Péter kiemelte a Papp László Sportarénában tervezett találkozót, ahol a szentatya fiatalokkal találkozik. A bíboros reményét fejezte ki, hogy az ilyen események egyes elemeit megismétlik majd a jövőben.

(Borítókép: Erdő Péter 2021. december 21-én. Fotó: Karip Tímea / Index)

Rovatok