Index Vakbarát Hírportál

Hodász András: A pápa nem azért jön, hogy megerősítse a kormány üzeneteit

2023. április 27., csütörtök 15:48

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a papi szolgálat alól saját kérésére felmentett Hodász András arról beszélt: a Szemlélek – amelynek ő is szerkesztője – kampányt indított az ellen, hogy „egyesek szeretnék saját üzeneteik felhangosításának eszközeként használni a pápalátogatást”.

Az online magazin szerint Ferenc pápa nem politikai és egyéb érdekek miatt érkezik Magyarországra, hanem „lelkipásztori céllal jön, és nem egy belterjes körhöz”, hanem az egész nemzethez kíván szólni, minden magyar emberrel szívesen találkozna.

Hodász András az ATV műsorában elmondta: a kampánnyal szeretnék felhangosítani a katolikus egyházfő üzeneteit, mert azt tapasztalták, hogy a magyar társadalomban nagyon sokat vitatkoznak arról, a pápa miért jön, miért éppen most jön, miért hozzánk.

A budapest-angyalföldi Szent Mihály-plébánia korábbi plébánosa szerint nem figyelünk eléggé arra, amit a katolikus egyházfő mond, pedig „Ferenc pápában éppen az a fantasztikus, hogy jó értelemben vett progresszív és prófétai üzenetekkel alakítja a jövő egyházának képét”; az egyház tanítását mondja el a mai korban az élet mai problémáira.

Arról is beszélt Hodász András, hogy szerinte a magyarok hajlamosak túlgondolni a saját jelentőségüket, és azt gondolják: „Ez valami nagyon különleges dolog, hogy hozzánk eljön” a pápa. A Szemlélek magazin szerzője biztos benne: a pápa nem azért látogat Magyarországra, hogy megerősítse a kormány üzeneteit, és nem is azért jön, hogy a megváltója legyen az ellenzéknek. „Nem politikusként jön, hanem lelkipásztorként az ő nyájához, a katolikusokhoz” – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy Magyarországon mennyire ismerhetik a pápát objektíven, Hodász András kifejtette: szerinte mi, magyarok megpróbáljuk Ferenc pápát is

lerántani a kis hétköznapi biliviharainknak szintjére.

A Szemlélek magazin szerzője szerint a katolikus egyház Magyarországon nem minden esetben és nem feltétlenül tud beállni teljes szívvel Ferenc pápa mögé.

Van olyan tendencia, hogy jobban hallgatunk bizonyos politikai szólamokra, mint Ferenc pápának a szólamaira

– jelentette ki Hodász András.

Azt is mondta, szerinte nem tesz jót az egyháznak a túl szoros kötődés bármilyen politikai formációhoz, ez árt az egyház hitelességének és az evangélium ügyének is. Ferenc pápától azt kérné Hodász András, hogy mutasson utat a magyaroknak, hogy

merjen bátor lenni, és bátor üzenetet átadni most ezen a hétvégén.

Tavaly szeptemberben jelentette be a közösségi oldalán, hogy saját kérésére felmentette őt a papi szolgálat alól Erdő Péter bíboros. Idén februárban Hodász András először írt arról a nyilvánosságnak, hogy gyermekkorában egy pap szexuális molesztálásának áldozata volt. Az ATV Egyenes beszédben megkérdezték tőle, hogy mit csinál mostanában.

Dolgozom, élek, ma reggel jöttem vissza például Berlinből, ott nem dolgoztam, hanem egyszerűen csak jól éreztem magam. (...) Több helyen is dolgozom, egyrészt a Szemlélek alkotóközösségéhez is tartozom, ott háttérmunkákat is csinálok és cikkeket is írok, illetve dolgozom egy kávézóban. Megmondom őszintén, elég régóta volt már álmom, hogy ott lehessek egy kávézóban pult mögött, csinálhassak kapucsínót, miegymást, most ez megvalósulni látszik

– válaszolta Hodász András.

Barista lett, de mint mondta, még betanul, még azért a latte artban nincs nagyon ott. „Még a szívecske néha amőba, de alapvetően tanulom és nagyon szeretem” – tette hozzá.

(Borítókép: Hodász András 2019. június 28-án. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)

Rovatok