Előbb vagy utóbb válaszolniuk kell az alkotmánybíráknak arra a szó szerint életbe vágó kérdésre, hogy a bíróságok kizárhatják-e a ténylegesen életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét. Az elmúlt hetekben két, örökös rabságra ítélt személy alkotmányjogi panaszban támadta meg azt a szabályozást, amely alapján elvonták tőlük az egyetlen hazai jogorvoslati utat is. Nem szólva arról, hogy az alapvető jogok biztosának ugyanebben a témában született indítványa is csaknem két és fél éve porosodik az Alkotmánybíróság asztalán.
Az elmúlt hetekben az Alkotmánybíróságon két alkotmányjogi panaszt is iktattak, amelyeknek tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt panaszosai a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása miatt kérték bírósági ítéletük megsemmisítését, illetve a büntetőeljárási törvény érintett rendelkezéseinek Alaptörvény-ellenessé nyilvánítását.
Az egyik alkotmányjogi panasz április 24-én érkezett a Donáti utcába. Az indítványozót az elsőfokú bíróság tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, és egyben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is kizárta. A másodfokú bíróság az ítéletet a cselekmények vonatkozásában megváltoztatta, a büntetéskiszabás körében viszont helybenhagyta. A panaszos a jogerős ítélettel kiszabott tényleges életfogytiglani büntetés miatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult, amely megállapította, hogy Magyarország megsértette az indítványozónak az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkében foglalt jogát. A Legfőbb Ügyészség, de az indítványozó ügyvédje is felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a Kúriához, amely a védő által előterjesztett felülvizsgálati indítványt részben alaptalannak, részben törvényben kizártnak találta, és a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A panaszos képviseletében eljáró Karsai Dániel ügyvéd szerint a Kúria 2022. december 13-i tanácsülésén, nyilvánosság biztosítása nélkül hozta meg végzését, amelyet 2023. február 1-jén kézbesített elektronikusan.
Az alkotmányjogi panasz szerint a Kúria az indítványozó számára elérhető egyetlen hazai jogorvoslati utat is elvonta.
Szóvá tette azt is, hogy a Kúria a nemzetközi jogból fakadó, rá nézve is irányadó kötelezettségét a rendkívüli jogorvoslat keretén belüli érdemi vizsgálat előtt önkényesen lerontotta, holott köteles lett volna a felülvizsgálati indítvány érdemi tárgyalására. Karsai azt is kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy az ügyben tartson rendkívüli ülést és nyilvános meghallgatást.
A 2013. július 1-jétől hatályos Büntető törvénykönyv 22 bűncselekményre engedi a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását, és ebből a bíró pedig 18-nál zárhatja ki a feltételes szabadlábra helyezést. A szabályozás 2015-ig tartotta magát, mert 2014-ben az EJEB Magyar László elítélt ügyében a törvény módosítására szólította fel a kormányt. A döntés nyomán az Országgyűlés 2014-ben a büntetés-végrehajtási kódex módosításával létrehozta a kötelező kegyelmi eljárás intézményét, ami azt jelenti, hogy egy tényleges életfogytiglanra ítélt esetében, amikor a büntetéséből már 40 évet letöltött, a Kegyelmi Bizottságnak, amelynek tagjait a Kúria elnöke jelöli ki, felül kell vizsgálnia, indokolt-e a további fogva tartás. Ezt követően a bizottság javaslatot tesz az igazságügyi miniszternek, aki az állásfoglalással megegyezően kegyelmi kérelmet terjeszt a köztársasági elnökhöz. Az államfőt azonban nem köti semmi, ha elutasítja a kegyelmet, akkor kétévente meg kell ismételni az eljárást.
A másik alkotmányjogi panasz május 2-án érkezett meg az Alkotmánybírósághoz. Ebben az ügyben
a panaszost az elsőfokú bíróság életfogytig tartó börtönre és Magyarország területéről végleges hatályú kiutasításra ítélte, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is kizárta.
A másodfokú bíróság a büntetéskiszabást helybenhagyta. A panaszos által előterjesztett felülvizsgálati indítvány alapján a Kúria az első- és másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta. Az indítványozó ezt követően az EJEB-hez fordult, amely – másik ügyhöz hasonlóan – megállapította, hogy Magyarország megsértette az indítványozónak az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Egyezmény) 3. cikkében foglalt jogát.
Az ügy ismét a Kúria elé került, amely a védő által előterjesztett felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak, és az első- és másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria indoklása szerint az EJEB nem az adott büntetés kiszabhatóságát, hanem a kötelező kegyelmi eljárás szabályait bírálta el, amelyen változtatni nem jogalkalmazói, hanem jogalkotói feladat.
Kozma Ákos, akit az Országgyűlés 2019 szeptemberében választott meg ombudsmannak, két és fél évvel ezelőtt, 2020. december 31-én fordult az Alkotmánybírósághoz. És noha két hét múlva indítványa már előadó alkotmánybíróhoz került, a határozattervezetet csak két év után, 2023. január 24-én tárgyalták először az alkotmánybírák. Azóta még egyszer, március 31-én napirendre tűzték az alapvető jogok biztosának indítványát, de azóta néma csönd.
Az ombudsman indítványában emlékeztetett, hogy az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése rögzíti a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát:
Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.
Érvelése szerint a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód, illetve büntetés tilalmának abszolút jellegéből következik, hogy érvényesülését minden esetben – így a fogva tartás végrehajtása során is – biztosítani kell. A kínzás, embertelen, megalázó, kegyetlen bánásmód tilalma pedig mind a fogvatartottakkal való bánásmódra, mind fizikai körülményeikre, mind a pszichikai állapotukra ható tényezők tekintetében irányadó. Az egyén személyi szabadságának életfogytig történő megfosztása kétségtelenül olyan szankciónak tekinthető – állítja az ombudsman –, amelynek jogintézményként való létezése alkotmányjogilag ugyan igazolható, ám szabályozásakor és végrehajtásakor különös figyelemmel kell lenni az Alaptörvényben rögzített tilalomra. Márpedig Kozma Ákos szerint alapvető fontosságú alkotmányossági kérdés ezzel összefüggésben, hogy
a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt személy tekintetében az Alaptörvényben rögzített tilalom magában foglalja-e „a szabadulás reményéhez való jogot”,
és ha igen, milyen konkrét tartalommal és követelményekkel. Minderre tekintettel biztosítani kell-e számukra a meghatározott, belátható időtartamon belüli szabadulás lehetőségét?
A néhai kitűnő legfelsőbb bírósági büntetőbíró, Pálinkás György (1929–2004) mondta egyszer:
Az életfogytig tartó büntetés nem más, mint egy időben elhúzódó kivégzés, csak korántsem olyan humánus.
A legtöbb kriminológus azt állítja, hogy a ténylegesen életfogytiglani szabadságvesztés – hasonlóan a halálbüntetéshez – nem hat mérhetően a bűnözés alakulására, nem csökken általa a főben járó bűncselekmények száma. Kerezsi Klára kriminológus szerint is a halálbüntetés léte vagy nem léte nem befolyásolja az élet elleni bűncselekmények számának alakulását. A prevenció szempontjából valószínűleg éppen ennyire közömbös az is, hogy van-e tényleges életfogytiglani büntetés egy országban vagy nincs. A büntetések időtartamán túl más tényezők sokkal meghatározóbbak szerinte, például a büntetés elkerülhetetlensége, amely az egyik leghatásosabb visszatartó erő.
Magyarországon mintegy 70, tényleges életfogytiglanra ítélt fogvatartott van, közülük 30-an a Szegedi Fegyház és Börtönben, közismert nevén a Csillag börtönben. „Tapasztalataink szerint vannak kritikus évek. Az 1., a 3., a 7., a 14. és a 21. évben jobban oda kell figyelnünk az elítéltekre, mert valami változás áll be náluk. Nagyon nehezen viselik, ha meghal az édesanyjuk. Ilyenkor mi, pszichológusok segítünk a gyász feldolgozásában” – magyarázta az Index riportjában Szilágyi Margit bv. alezredes, a Csillag börtön pszichológiai osztályának vezetője, akivel egyetértett kollégája, Jó Ferenc bv. őrnagy is, aki a fogvatartási ügyek alosztályvezetője. „Amikor meghal az elítélt édesanyja, gyökeres változás megy végbe a rab életében” – számolt be benyomásairól a bv. őrnagy. Jó Ferenc szerint innentől indul meg a kapcsolattartás kiüresedésével a passzivitásba fordulás.
Az életfogytiglani szabadságvesztés a bűnözőt véglegesen elszigeteli, ám ez legtöbbször személyiségtorzulásokhoz vezet. A német alkotmánybírák a büntetést éppen embertelensége miatt nyilvánították 1977. június 21-én (!) összeegyeztethetetlennek az alkotmánnyal. És nem csupán önmagában a büntetést semmisítették meg, azt is megállapították, hogy
az alkotmány alapján senkit sem lehet magától értetődően élete végéig börtönben tartani.
Az államnak az is kötelessége – tették hozzá –, hogy a rehabilitációra és a reszocializációra való képességük alapján vizsgálja minden egyes bűnelkövető sajátos körülményeit. Azóta a német büntető törvénykönyv felhatalmazza a bíróságokat, hogy a bűnelkövető börtönből szabadulása érdekében tizenöt év szabadságvesztés letöltése után meghatározott próbaidőre függesszék fel az életfogytiglani fegyházat olyankor, amikor azt a körülmények indokolttá teszik.
(Borítókép: A szegedi Csillag börtön 2023. április 12-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)