Rendhagyó módon ezúttal nem szerdán, hanem kedden ült össze a kormány, hogy megvitassák a legfontosabb kérdéseket. Erről számolt be Orbán Viktor miniszterelnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is közösségi oldalán.
Mindketten hangsúlyozták, hogy a béke a legfontosabb, valamint, hogy biztonságban szeretnék tudni az ország lakosságát.
Kormányülés. Kivételesen kedden. Első a béke!
– írta a kormányfő Facebook-oldalán.
„A magyarok békében és biztonságban szeretnének élni a jövőben is, ezért dolgozunk a kormányülésen is” – olvasható Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejegyzésében.
Orbán Viktor a hónap elején volt legutóbb a Kossuth rádió vendége, ahol többek között a családok védelméről, a 2024-es költségvetésről, az inflációról, Karácsony Gergely kijelentéséről, a török elnökválasztásról és az ukrajnai háborúról beszélt.
Utóbbiról elmondta, a jelenlegi körülmények között „vérfürdő ellentámadást indítani Ukrajnának”, amit nem fogadtak kitörő örömmel Kijevben.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója szerint a magyar kormányfő abszurd álláspontja sérti az EU értékeit és a nemzetközi jogot. Szerinte ha a magyar miniszterelnök valóban aggódik az emberi életek miatt, akkor hívja fel „barátját, Vlagyimir Putyint”, hogy vonja ki csapatait Ukrajnából.