Index Vakbarát Hírportál

Fontos üzenetet küldött Menczer Tamás a külföldre utazó magyaroknak

2023. július 19., szerda 06:25

Az elmúlt napokban több magyar állampolgár is életét vesztette külföldön. Ezért a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára arra hívta fel a külföldre utazó magyarok figyelmét, hogy utazás előtt regisztráljanak konzuli védelemért.

Az elmúlt napokban több magyar vesztette életét külföldön balesetben, amelyekről Menczer Tamás a közösségi oldalán adott tájékoztatást. A videóban a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy a csehországi buszbalesetben három magyar érintett, egy apa-fiú páros és még egy férfi, akik mind jól vannak.

Mint megírtuk, Erdélyben magyar motorosok ütköztek egy autóval, ketten életüket vesztették, míg egy harmadik társuk súlyosan megsérült. Őt kórházban ápolják, az állapota súlyos, de stabil és nem életveszélyes.

Szlovákiában magyar kerékpárosok ütköztek autóval, akik közül ketten meghaltak, a harmadik társuknak pedig az menthette meg az életét, hogy a többiektől lemaradt, néhány száz méterrel hátrébb volt, mint a társai. 

Görögországban pedig két fiatal magyar quadot bérelt, de lesodródtak az útról és belesodródtak egy szakadékba. Az egyikük életét vesztette, a másik fiatal könnyebb sérüléseket szenvedett. 

Menczer Tamás elmondta, hogy a külügyminisztérium minden országban segít az érintett családoknak és a sérülteknek.

Az államtitkár azt kéri azoktól, akik külföldre utaznak nyaralni vagy más célból, hogy regisztráljanak konzuli védelemért a Konzuli Szolgálat honlapján, majd tájékozódjanak az úti céllal kapcsolatban ezen a honlapon. Hozzátette, hogy a Konzuli Szolgálat honlapján az összes telefonszámuk megtalálható, amelyeket bármikor hívhatnak a külföldön bajba jutott magyar állampolgárok.

Rovatok