Kimaradnánk a világ újratömbösödéséből, híd akarunk lenni a Nyugat és a Kelet között, a blokkosodás helyett az összekapcsolódás stratégiáját követnénk, miközben a nagyhatalmak ütközőállamként, befolyási övezetek peremvidékeként, a nyugtalan határvidék egyik államaként tekintenek Magyarországra.
„Azt gondoltuk, hogy Európában nem lehet újra háború, Magyarország szomszédságában háború van. És azt gondoltuk, hogy a hidegháború többé nem térhet vissza, márpedig a világ számos vezetője éppen azon dolgozik, hogy újra blokkvilágba szervezze az életünket” – jelentette ki Orbán Viktor 2022-es tusnádfürdői beszédében.
A miniszterelnök kifejtette, hogy ha a világ blokkosodik, ismét kettévágják keletre és nyugatra, akkor Magyarország nem egy „találkozási hely”, egy átjáró, egy érintkezés lesz, amely a Nyugat és a Kelet előnyeit ötvözi, hanem valaminek a széle, a perifériája.
És akkor nem egy virágzó Magyarországunk lesz, hanem egy Rejtő Jenő-féle poros, előretolt helyőrség lesz Magyarországból
– vélekedett Orbán Viktor, majd hozzátette: Magyarországnak minden blokkosodást elleneznie kell.
A témához visszatért 2022 decemberében a Kormányinfón, amikor egy újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy uniós tagállamként és NATO-tagként Magyarország számos kérdésben nem ért egyet, de ez nem jelent elszigeteltséget.
„Egy európai uniós tagállamot meg egy NATO-tagállamot nem lehet elszigetelni. Lehet vele egyet nem érteni, az is lehet, hogy mi nem értünk egyet senkivel, de ez nem elszigeteltség, hiszen ott vagyunk azoknál a döntéseknél, részt veszünk azokban a döntésekben, amelyek a közösségünk döntését, illetve haladásának irányát jelölik ki” – fogalmazott a miniszterelnök.
Azt is mondta, hogy miközben Magyarország egy közösséghez tartozik, minden erejével a blokkosodás ellen érvel, mert ha az beáll, akkor katonai és gazdasági értelemben is vesztese lesz a szétkapcsolódásnak.
Ez ezer év óta van így. Ha blokkosodás van, akkor Magyarország mindig vesztese lesz a külpolitikának
– hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Arra is rámutatott, hogy a térképen is látható, ha beáll egy blokkosodás, akkor Magyarország a nyugati világ keleti perifériája. „Ha van Kelet–Nyugat-együttműködés, akkor mi vagyunk a világ közepe. Ezért Magyarországnak mindig törekednie kell arra, amit connectivitynek (vagyis összekapcsolódásnak – A szerk.) neveznek” – ismételte meg Orbán Viktor.
Idén januárban a Mandineren megjelent cikkében foglalta össze Orbán Balázs politikai igazgató a miniszterelnök főbb megállapításait a magyar stratégiáról:
Az új rend kontúrjai még csak most alakulnak, de egy dolog bizonyos: ha visszaáll a hidegháború korának blokkokon alapuló nemzetközi rendje, akkor az a nemzetközi kapcsolatépítés és kereskedelem visszaesésével, ennek következményeként pedig akár Magyarország eljelentéktelenedésével fenyeget. Mindez alapvető kihívás elé állítja az intenzív felzárkózó pályára álló hazánkat
A mandineres cikkében kifejtette: a dominanciáját védő Egyesült Államok vezette Nyugat válasza a világrend válságára az, hogy fokozott ütemben szakítja meg, gyengíti vagy vonja ellenőrzés alá kapcsolatait. „Ezt nevezik nyugati terminológiával decouplingnak, azaz szétkapcsolásnak. Úgy tűnik, ismét létrejönnek a hidegháború idején megismert nemzetközi blokkok” – jegyezte meg Orbán Balázs.
Arra figyelmeztetett, hogy a blokkosodással rosszul járhat a teljes Európai Unió, de különösen a periféria államai. Az egyes országoknak ugyanis központot kell választaniuk, és a kapcsolódásuk kizárólagos kapcsolat jelent majd, vagyis Magyarország alárendelt szerepbe kényszerülne, ez pedig gátat szabna annak, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok sorából. A megoldást az összekapcsolt gazdaságra épülő modell nyújtja.
A kapcsolatok szétvágása helyett az összeköttetések fokozása az érdekünk, ugyanis ez következik Magyarország történelméből, földrajzi helyzetéből és kulturális adottságaiból. (...) Magyarország a Kelet és a Nyugat közötti békés kereskedelemre építi stratégiáját
– írta Orbán Balázs.
A Magyarországra váró legnagyobb kihívásnak nevezte azt, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok köréből, felzárkózzon a fejlett államokhoz, és regionális középhatalmi státuszt érjen el Közép-Európán belül.
Az ellenzéki kritikákra válaszolva az általa felvázolt stratégiáról Orbán Balázs leszögezte: nem arról van szó, hogy Magyarországnak a Nyugat és a Kelet között kell választania.
„Azt kell látni, hogy a Kelet számára azért vagyunk érdekesek, mert a Nyugat része vagyunk, a Nyugat számára pedig azért, mert jó keleti kapcsolatokkal rendelkezünk. Magyarország földrajzi fekvése, kulturális önazonossága, történelme mind arra tesz minket alkalmassá, hogy a Nyugat és Kelet közötti béke és élénk kereskedelem a magyarok hasznára váljon, miközben a blokkosodás, a hidegháborús logika és a kereskedelmi útvonalak felszámolása csak kárt okoz nekünk. Aki ezt nem látja be, az nem magyar szemüvegen keresztül nézi a világot” – érvelt a politikai igazgató a Facebook-oldalán.
Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, korábbi nagykövet úgy vélekedett, hogy Magyarország nem képes arra a kitörésre, amit Orbán Balázs megfogalmazott, és középhatalmi státuszt csak Lengyelország érhet el a régióból. Hasonló álláspontra jutott Szent-Iványi István is, aki többek között a Külügyminisztérium politikai államtitkári posztját töltötte be még a 90-es években. Arra hívta fel a figyelmet, hogy középhatalomnak csak olyan ország tekinthető, amely ehhez megfelelő katonai és gazdasági erővel rendelkezik.
Idén február végén kairói látogatásán Orbán Viktor az orosz–ukrán háború mellett Magyarország számára veszélyként értékelte, hogy az összekapcsolódás helyett blokkosodás kezdődött a világban, amely Magyarországnak és Közép-Európának is komoly veszteségeket okoz.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter többször is a blokkosodás ellen emelt szót, például márciusban az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (UNECE) fenntartható fejlődéssel foglalkozó genfi fórumán, júniusban az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésén és júliusban is, az ENSZ – Gazdasági és Szociális Tanácsának New York-i ülésén.
A blokkosodás nem az orosz–ukrán háborúval indult újra, valójában a Szovjetunió felbomlása és a hidegháború után – egy lélegzetvételnyi pillanatot követően – már megkezdődött az igazodás az új realitásokhoz. Az ukrajnai háború, továbbá az Egyesült Államok és a Kína közötti felfűtött rivalizálás azonban felgyorsította és egyre merevebb keretek közé tereli a blokkosodás folyamatát. Ez gátat szab az átjárhatóságnak és beszűkíti a mozgásteret a nagyhatalmak határvidékein.
Az idén 100 éves Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó 2022-ben (magyarul idén) megjelent Az állam vezetéséről – Hat politikai stratégia a XX. századból című könyvében azt írta, hogy az a terület, azaz a Magyarországot is magában foglaló régió, ahol korábban szovjet csatlós államok voltak, ismét az új stratégiai tervezés terepévé vált.
Van egy 2016-os, ma már jórészt elfeledett és kevésbé hivatkozott könyv, Nyugtalan határvidék – Felemelkedő riválisok, sebezhető szövetségesek és az amerikai hatalom válsága, amit magyarul 2017-ben az Antall József Tudásközpont adott ki, és amely egyértelműen kijelölte az Egyesült Államok határvidéki érdekszféráját a világban. Kelet-Európában Magyarországot is ide sorolta a szerzőpáros, Jakub J. Grygiel és Aaron Wess Mitchell. Utóbbi neve ismerős lehet, 2017 októbere és 2019 februárja között, a Trump-kormányzat idején az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára volt. Váratlanul mondott le 2019 januárjában, minden különösebb indoklás nélkül, személyes okokra hivatkozott.
Helyettes államtitkárként Mitchell 2018 tavaszán látogatást tett Budapesten, Szijjártó Péterrel és az akkori honvédelmi miniszterrel, Benkő Tiborral tárgyalt biztonsági kérdésekről, energiadiverzifikációról, sőt még Ukrajna támogatásáról is. A Trump-kormányzat alatt javultak az azt megelőzően évek óta fagyos hangulatú magyar–amerikai kapcsolatok. Mitchell lemondása után Szijjártó Péter az ennek érdekében végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki a volt helyettes államtitkárt.
A magyar külügyminiszter méltatta Mitchell munkáját és Közép-Európához való hozzáállását, azt is kijelentette, hogy új fejezet nyílt a térség és az Egyesült Államok viszonyában. Az MTI által közölt híradás szerint úgy fogalmazott:
Partnereknek érezzük magunkat, és többé nem diákoknak, akiket ki kell oktatni.
A magyar álláspont elsősorban ideológiai töltetű volt, Szijjártó Péter „kölcsönös tiszteletről” beszélt, és arról, hogy a Trump-kormányzat érti a magyar kormányzat politikáját, amely „meg akarja őrizni a keresztény értékeket”. Az már magyar stratégiai kérdés volt – és ma is az –, hogy Ukrajna esetében a kárpátaljai magyarság helyzete alapvető prioritást jelent. Szijjártó Péter úgy vélte, hogy ezt Mitchell megértette.
A volt amerikai diplomata és szerzőtársa, Jakub J. Grygiel professzor közös könyvéből az derül ki, hogy az Egyesült Államok szemszögéből nézve realista hatalmi logika alapján határozták meg országuk geopolitikai érdekeit.
Könyvükben arra figyelmeztettek, hogy a felemelkedő, revizionistának nevezett hatalmak – Oroszország, Kína és Irán – az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi rend határvidékét, perifériáját „szondázzák”, azaz nyomást gyakorolnak Amerika szövetségeseire. Grygiel és Mitchell ezért amellett érveltek, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad egyfajta új izolacionizmusba visszavonulnia, hanem meg kell erősítenie stratégiai szövetségeit a stabilitás elérése, na és persze Amerika hatalmi pozícióinak megőrzése érdekében.
A Nyugtalan határvidék 2017-es előszavában azt írták, hogy Oroszország, Kína és Irán magabiztos, öntudatos, és egyre csak fegyverkezik, ráadásul komoly tapasztalatokat, illetve jártasságot szereztek a különféle hadviselési technikákban, amelyek révén megkérdőjelezik a világ stabilitását biztosító amerikai elsőbbséget.
A lépéseik vagy a „szondázásaik” egy része diplomáciai jellegű volt, míg néhány katonai természetű. Azt próbálták felmérni, hogy az Egyesült Államok meddig hajlandó elmenni, hogy megvédje az érdekeit és a szövetségeseit. Mindezt úgy, hogy ne kerüljenek túlságosan közel egy közvetlen katonai összecsapáshoz Amerikával. A szerzőpáros hozzátette, hogy 2017-re a szondázások jóval bátrabbakká váltak (2022. február 24-én a szondázáson is túlment Oroszország, amikor megtámadta Ukrajnát).
A riválisaink nem fogadják el az általunk univerzálisnak gondolt és meggyőződésünk szerint előbb-utóbb univerzálisan elfogadottá váló nemzetközi és belpolitikai szabályokat. Az egykori remény, hogy még a legmakacsabb ország is belátja majd a liberális normák magasrendűségét és hasznát, és örömmel fog csatlakozni a szabályokon alapuló liberális rendhez, meghiúsult, kiábrándultság váltotta fel, ma pedig már e rend hasznának elvetését tapasztaljuk
– fogalmazott Grygiel és Mitchell. Azt is hozzátették, hogy a geopolitikai stabilitás és a liberális rend különbözik egymástól, mert az előbbi az utóbbi feltétele, „és még a liberalizmussal kapcsolatban szkeptikus országok is profitálhatnak a világ különböző régióinak stabilitásából”.
A szerzőpáros figyelmét nem kerülte el az sem, hogy Amerika peremvidéki szövetségesei körében is felütötte a fejét az Egyesült Államok iránti bizalmatlanság, miközben pont ők a revansista hatalmak közvetlen célpontjai. Az írók nem politikai vagy ideológiai bizalmatlanságra mutattak rá, hanem inkább az amerikai biztonsági garanciákba vetett hit gyengülésére. Ennek az lett a következménye, hogy a széleken fekvő NATO-tagországok elkezdték növelni a védelmi kiadásaikat.
Grygiel és Mitchell azt javasolták Amerikának, hogy erősítse meg szövetségeit, újítsa meg az ígért védelmi garanciákat, mert egyedül képtelen fenntartani a számára távoli régiók status quóját. A szerzőpáros szerint az Egyesült Államoknak olyan szövetségesekre van szüksége, akiktől
hozzáférést kaphat, lehetőséget expedíciós erősítések célba juttatására, és akik elsőként állhatnak ellen a regionális stabilitás drasztikus megváltoztatását célzó kísérleteknek.
Azt is írták, hogy ezek a szövetségesek érdekeltek abban, hogy javítsanak a honvédelmükön, és fellépjenek a régiójuk térképének további átrajzolása ellen. „A frontvonalbeli országok a politikai szabadságuk és gazdasági jólétük tekintetében jelentős mértékben profitáltak a geopolitikai status quóból, és nem kívánják, hogy az drámai mértékben megváltozzon” – tették hozzá.
Grygiel és Mitchell meg is nevezte az Egyesült Államok szövetségeseit a kelet-európai régióban, továbbá azoknak stratégiai jelentőségét: Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária – Németország és Oroszország között egy, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig tartó folyosót képeznek.
Arra hívta fel a figyelmet a szerzőpáros: ha Oroszország képes lenne arra, hogy újra befolyással bírjon a nyugati határán található kis országok sávja felett, konszolidálhatná az európai energiabiztonságban betöltött irányító szerepét, visszaszerezné hozzáférését a meleg tengeri kikötőkhöz, és útjában állna a NATO és az EU Németországtól kelet felé irányuló befolyásának.
A Nyugtalan határvidék nemcsak iránymutatásként szolgált az amerikai politika számára, hanem az Obama-adminisztrációt és az azelőtti kormányzatokat is megrótta, amiért az Egyesült Államok a szövetségesei helyett több energiát fordított arra, hogy partneri viszonyt alakítson ki a riválisaival. Grygiel és Mitchell szerint ez hiba volt, mert a revansista hatalmak nem változnak, és Amerika csak felbátorította őket, míg a határvidéket elhanyagolta. Ez ahhoz vezetett, hogy bár a közép- és kelet-európai országok elkötelezett NATO-tagok, sokan közülük ezzel párhuzamosan alternatív diplomáciai stratégiákat keresnek. A szerzőpáros azt írta azért, hogy „amennyiben szükséges, bebiztosítsák magukat a régióból történő amerikai kivonulásra”.
A könyvben többször is szó esik Magyarországról, de talán a legfontosabb rész az, amikor Grygiel és Mitchell kifejtette, hogy még a Krím 2014-es orosz megszállása előtt néhány közép- és kelet-európai ország elkezdte rugalmasabb módon kezelni az Oroszországgal fennálló kapcsolatait, „és pragmatikus hozzáállással időnként szembement az EU konszenzusával”. Egy meg nem nevezett magyar tisztviselőre hivatkozva azt írták, hogy
Magyarország „kényelmes érdekházasságban él” Oroszországgal.
Ugyanakkor a szerzőpáros azt is hozzátette, hogy részben az általuk kritizált washingtoni politika ösztönözte a közép- és kelet-európai országokat a jobb viszonyra Oroszországgal.
A Szijjártó Péter szerint magyar álláspontot „megértő” Mitchell és szerzőtársa, Grygiel a könyvükben azt is megjegyezték, hogy a 2014-es orosz–ukrán konfliktus (egészen pontosan háborúként hivatkoztak rá) kitörését követően magyar kormányzati tényezők
már-már Moszkvára emlékeztető hangsúllyal kritizálták az ukrán nemzeti kormányt, a Lengyelországot érintő biztonsági kockázatoknál fontosabbnak tartották a Kárpátalján élő magyar kisebbség jogait hangsúlyozni, és szembehelyezkedtek az Oroszország elleni keményebb gazdasági szankciókat követelő amerikai állásponttal.
Meglehetősen keserű megállapítást tett Mitchell és Grygiel, jóval 2022. február 24-e előtt úgy fogalmaztak: „Az ukrajnai válság utóélete azt mutatja, hogy Moszkva erőfeszítései sikeresek: az USA kelet-közép-európai szövetségesei ma megosztottabbak a stratégiai prioritásokat illetően, mint a hidegháború vége óta bármikor.”
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója részben az ország földrajzi elhelyezkedésével indokolta az összekapcsolt gazdaságra épülő modell szükségességét. Mitchell és Grygiel szintén a földrajzzal magyarázták meg Magyarország és a régió kulcsfontosságú stratégiai jelentőségét Oroszország hatalmi ambícióinak féken tartására:
„(...) a Duna-medence felső részének ellenőrzéséhez kulcsfontosságú, az európai gazdasági tér kapcsaként szolgáló, energia- és tranzitútvonalakkal rendelkező Magyarország és Szlovákia, és Románia, illetve Bulgária, melyek területén – a tizenkilencedik századi orosz diplomácia dédelgetett álmához, a Földközi-tenger keleti részének ellenőrzéséhez szükséges – fekete-tengeri szorosokhoz vezető nyugati utak találhatók.”
A szerzőpáros emlékeztetett rá, hogy a múltban e területek birtoklása vagy semlegesítése szükséges feltétele volt Oroszország nagyhatalmi státuszának.
A Nyugtalan határvidékből, Mitchell és Grygiel könyvéből nem a baráti megértés, hanem az Egyesült Államok érdekeit védelmezni kívánó kőkemény geopolitikai racionalitás olvasható ki. Azt is világossá tették, hogy Oroszországot, Kínát és Iránt olyan rivális hatalmaknak tartják, amelyeket nem lehet partnernek tekinteni, éppen ezért nem is lehet engedményeket tenni nekik. Azt általuk kifejtett peremvidéki stratégia lényege, hogy a frontvonalban lévő szövetséges országokkal mindenképpen szükséges megerősíteni a kapcsolatokat és az amerikai érdekszférán belül kell tartani őket.
Igaz, hogy a Trump-kormányzat idején javultak a magyar–amerikai kapcsolatok, a magyar konzervatív-jobboldalnak és az amerikai republikánusok egyes szegmenseinek valóban vannak közös ideológiai kapcsolódási pontjaik, de Mitchell és Grygiel könyvéből is az a következtetés vonható le, hogy az amerikai stratégiai érdekek előrébb valóak. Az érdekérvényesítés formája, eszköze és csomagolása azonban különbözhet.
Míg Donald Trump elnöksége alatt David Cornstein amerikai nagykövettel kifejezetten jó, mondhatni baráti viszonyt ápolt a magyar kormány, addig a demokrata Biden-adminisztráció nagykövetével, David Pressmannal rendszeresek a nagy nyilvánosság előtti pengeváltások politikai és ideológiai kérdésekben. Ha ugyanilyen magatartást tanúsítana magyar belügyekkel kapcsolatban az orosz vagy a kínai nagykövet, azt a szuverenitás súlyos megsértésének tartanák a magyar belpolitikában azok is, akik egyébként tapsolnak annak, hogy David Pressman pedellusként próbálja megrendszabályozni a kormányt.
Mitchell és Grygiel kifejezetten más megközelítést javasolt az Egyesült Államoknak, noha szó sincs arról, hogy a megértés vagy a konzervatív elfogultság befolyásolta volna a hozzáállásukat.
Magyarország, Románia és Bulgária esetében talán arra van szükség, hogy nyilvánosan kevésbé legyünk kritikusak a demokratikus kormányzás hiányosságaival, és így pragmatikus biztonsági együttműködést folytathassunk Oroszországgal szemben. A demokratikus értékek továbbra is fontosak, de a biztonság ezeknél is fontosabb. Az elsődleges célunknak Közép-Kelet-Európában és Ázsiában is annak kell lennie, hogy megerősítsük a határvidéket; minden más politikai cél másodlagos. Ahhoz, hogy ezt elérjük, az Egyesült Államoknak hitelesebbnek kell lennie elkötelezett szövetségesként, így csökkentheti Oroszország azon képességét, hogy magához láncolja és a jövő válságaiban passzív vagy alkalmazkodó álláspontra bírja a »középen állókat«
– fogalmazta meg stratégiai ajánlását a Nyugtalan határvidék szerzőpárosa.
Ez természetesen csak egy könyv a sok közül, amelyik az Egyesült Államok céljaival és helyével foglalkozik a világban. Hét éve jelent meg, hat éve adták ki Magyarországon, javaslatai és megállapításai nem tekinthetőek kizárólagosnak, jelentősége mégsem elhanyagolható. Hatással volt Donald Trump egyik nemzetbiztonsági főtanácsadójára, Herbert Raymond McMasterre (valamivel több mint egy évig volt hivatalában, John Bolton váltotta 2018-ban), így az amerikai nemzetbiztonsági stratégiára és külpolitikára is.
A könyvből visszaköszön az az alapvető gondolat, amit Donald Trump a zászlajára is tűzött: Amerika az első. Pontosabban, az Egyesült Államoknak az amerikai érdek az első. Ez Donald Trump előtt is így volt, és utána is így van, így lesz, akkor is, ha újra elnöknek választják, akkor is, ha nem.
A kérdés az, hogy Magyarország, amely a rivális nagyhatalmak sakktábláján a frontvonalban áll, a szomszédságában egy geopolitikai jelentőségű háború zajlik, és 1999-ben elkötelezte magát az „amerikai blokk” mellett, csatlakozott a NATO-hoz, 2004-ben az Európai Unióhoz, ki tud-e maradni a tokosodó blokkok összefeszüléséből, van-e egyáltalán még választási lehetősége. Vegyük alapul akár a magyar kormány által kitüntetett Aaron Wess Mitchell stratégiai gondolatait vagy David Pressman nagykövet kijelentéseit, az amerikai érdek nem kérdés.
Cikkünk megírásához felhasználtuk és idéztük:
Jakub J. Grygie és A. Wess Mitchell – Nyugtalan határvidék – Felemelkedő riválisok, sebezhető szövetségesek és az amerikai hatalom válsága című könyvét (magyar kiadás: Antall József Tudásközpont, 2017, fordító: Kis Marcell, szerkesztette: Tiszóczi Tamás).
(Borítókép: Orbán Viktor Tusványoson 2022. július 23-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)