Index Vakbarát Hírportál

A magyar politikában arról is vita van, hogy legyen-e vita

2023. augusztus 24., csütörtök 09:38

A júliusi Tusványos után augusztus végén a közéleti évadnyitóként is hivatkozott Tranziton folytatódik a kormánypárti–ellenzéki viták sora. A közvélemény-kutatásokban legnépszerűbb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció a meghívó ellenére kihagyja a tihanyi csörtéket.

Kele János, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja július 25-én arról írt Facebook-oldalán, hogy „Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes szerint Tusnádfürdőn minden csodálatos, »zseniális a környezet« és »tök jó, hogy van egy ilyen rendezvény«, amit mindenkinek »el kell jönni megnézni«. Az már persze kimarad ebből a lehengerlő okfejtésből, hogy társutas politikusként őt hívják, őt promótálják, őt okuk van emelni, színpadra állítani, fölhangosítani. Kényelmes pozíció, nemde?”

Más kérdés, hogy akik kérlelhetetlenebb, keményebb, határozottabb álláspontot fogalmaznak meg a jelenlegi rezsimmel szemben, akik valóban kockázatot vállalnak, akik nem farsangi jelmezként tekintenek a politizálással járó közfigyelemre, azoknak ilyen luxus-, elit bánásmódra esélyük sincs – igaz, nem is tartanak rá igényt. Na, bumm, nem vagyunk egyformák, Máté. Nem mindenki szeret a könnyebb úton járni. Továbbmegyek: nem mindenkinek _muszáj_ a könnyebb úton járnia

húzta alá a momentumos politikus.

Tusnádfürdőn „pártközi vitafórum választások előtt” címmel vitázott Kocsis Máté (Fidesz), Molnár Zsolt (MSZP), Kanász-Nagy Máté (LMP), Brenner Koloman (Jobbik – Konzervatívok), valamint Nacsa Lőrinc (KDNP). Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a helyszínen lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy színvonalasabb vitára számított az ellenzéki politikusok részéről.

LMP: sajnáljuk, hogy a saját morális értékítéleteiket ennyire nem veszik komolyan

Az augusztus végi Tranziton viszont már ott lesz a Momentum. A programból kiderült, hogy Tompos Márton, a párt országgyűlési képviselője Hidvéghi Balázs kormánypárti EP-képviselővel vitázik az európai parlamenti választás tétjéről „Európa döntés előtt” címmel, míg Bedő Dávid a KDNP-s Hollik Istvánnal csap össze.

Az LMP az erről szóló poszt alatti hozzászólásában arra emlékeztetett, hogy

a Momentum Mozgalom korábbi állítása szerint az LMP frakcióvezető-helyettese morálisan megvetendő kollaboráns, mert a bálványosi szabadegyetemen részt vett egy vitán a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőivel. Ma kiderült, hogy a Momentum Mozgalom frakcióvezető-helyettese részt vesz egy vitán a Fidesz EP-képviselőjével a Tranzit fesztiválon. Ebből logikailag vagy az következik, hogy a Momentum Mozgalom szerint a saját frakcióvezető-helyettese kollaboráns és morálisan megvetendő, vagy az, hogy önmagukra nem tartják érvényesnek, amit mástól elvárnak.

A zöld párt leszögezte, „minden lehetőséget ki kell használni a politikai viták lefolytatására, mert a vitának önértéke van. Szerintünk helyes, hogy a Momentum részt vesz a Tranzit fesztiválon. Sajnáljuk ugyanakkor, hogy a liberálisok saját morális értékítéleteiket ennyire nem veszik komolyan.”

Az idei Tranziton több ellenzéki politikus vitába száll a kormánypártok képviselőivel:

DK: nem veszünk részt fideszes pártrendezvényeken

Hollik István kormánypárti országgyűlési képviselő, a Tranzit szervezőbizottságának tagja a hirado.hu-nak adott interjújában elárulta, a Demokratikus Koalíció tagjait is hívták, sőt, „most még azt is felajánlottuk nekik, hogy az árnyékkormányuk árnyékminiszterei leülhetnek a magyar kormány hivatalban lévő minisztereivel beszélgetni, de ők ezt is visszautasították. Sajnos a baloldal legerősebb pártja nem hajlandó a vitára, mi viszont fontosnak tartjuk az építő jellegű eszmecseréket, ezért három vita is lesz naponta az idei fesztiválon.”

Lapunk megkérdezte a Demokratikus Koalíciót, hogy miért hagyták ki Tusványost, és mondtak nemet a Tranzitra is, az alábbi választ kaptuk:

A Demokratikus Koalíció ahogy eddig, úgy a jövőben sem vesz részt fideszes pártrendezvényeken.

Gyurcsány Ferenc a tavalyi Tranzit előtt úgy vélekedett a kérdésről, hogy „rendszerváltó pártok csak egy dologról tárgyalhatnak a rendszerkívüliekkel. A demokratikus, szabad és tisztességes választásokról, annak feltételeiről. Semmi másról. Mert ha bármi másról tárgyalnak, akkor beemelik a Fideszt abba a demokratikus diskurzusba, ahol nekik már nincs helyük. Emlékezzenek a kormányfő elhíresült mondatára! Ha teheted, akkor ellenfeledet meg kell ölnöd – ugye ezt mondta? Ők nem vitatkozni, hanem ölni akarnak. Demokratának lenni nem egyenlő azzal, hogy felkínálod magad ellenfelednek rituális politikai gyilkosság áldozatául.”

Nem a vita ideje ez. Ez a küzdelem ideje. A Fidesz nem partner. Ezért nem megyünk el vitatkozni velük. Más dolgunk van

tette hozzá a korábbi miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetője.

Orbán Viktor 2006 óta nem vállal miniszterelnök-jelölti vitát, ennek okairól itt és itt írtunk.

Ceglédi Zoltán: Aki elment, annak nagy megjelenése van

Ceglédi Zoltán korábban kifejtette:

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 1990 óta működik. Igen, fideszes rendezvény. Nem, senkit nem akadályoztak volna meg abban a bármikori másik oldalon, hogy ő is csináljon ilyet. Anno a 7%-os kispárt Fidesz is csinálta. És igen, ahogy haladtak előre az évek, és egyre kellemetlenebb-kínosabb lett bután megköpködni az itt fellépő Lovasiékat vagy a Quimbyt (idén már a tusványosi koncertje miatt nem is basztatta senki Péterfy Boriékat, roppant helyes módon), ahogy egyre többen gondolták úgy, hogy „nekem ebben és ebben más a véleményem, de elmegyek, mert mind magyarok vagyunk, és itt is legyünk együtt”, vagy „más a véleményem, pont ezért elmegyek, és vitatkozom”, úgy derült ki, hogy Tusványos lett „a” helye ezeknek az ügyeknek.

Az elemző úgy látja, hogy „kétféle ellenzéki / nem fideszes viszonyulás lesz Tusványoshoz. Átkerült a törésvonal máshova. Az elzárkózók köre valamivel kisebb, itt a határon túliak szavazati jogát is elvitató, ebben radikális DK és az alkalmasint nem magyar pártoknak kampányoló Momentum található. Korábban itt volt az ellenzéki sajtó zöme is, de valószínűleg a generációváltás ebben is változást hozott: Tusványoson idén már bőven ott sürgölődtek-vitáztak ellenzéki újságírók, kiábrándult-de-nosztalgiázó korábbi fideszes propagandisták, továbbá Márki-Zay Péter rajongói és a független Hont András is.”

Ceglédi Zoltán végül arra is felhívta a figyelmet, hogy „aki elment, annak nagy megjelenése van, aki itthon maradt, az nem látszik. Majd kiabálhat innen a szokott orbáni beszéd után, hogy úgymond reagáljon – holott elmehetett volna ugyanoda, és elmondhatta volna ugyanazoknak. De mondom: tök oké, ha valaki mindezt elutasítja, annyi csak az állításom, hogy akinek növekedési ambíciója van, az máshogy tesz, mert már nem 2004-et írunk, és az talán úgy akkor sem volt helyes.”

(Borítókép: Molnár Zsolt, Kocsis Máté, Kanász Nagy Máté, Nacsa Lőrinc, Brenner Koloman és Deák Dániel. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok