Index Vakbarát Hírportál

Orbán Balázs: Pesty László fenyegetése csak egy médiahack

2023. szeptember 7., csütörtök 18:00

A miniszterelnök politikai igazgatója volt a vendégünk az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában, akivel uniós vitákról, EU-s pénzekről, Ukrajnával való kapcsolatról, külföldi vendégmunkásokról és az úgynevezett „Lölö-jelenségről” is beszélgettünk.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója volt a vendégünk az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában. Mivel ezt a pozíciót gyakorlatilag rá találták ki, ezért megkérdeztük, mit is csinál valójában. Mint elmondta, a kormány többi tagja alapvetően az államigazgatás egy-egy ágáért felelős, ő azonban egy elemzőcsapatot irányít, amely megpróbálja a kormány döntéshozatali tevékenységét segíteni a hazai és nemzetközi látószög kitágításával.

Arra a kérdésre, hogy valóban igaz-e, hogy ő van a legnagyobb hatással Orbán Viktor gondolkodására, Orbán Balázs úgy fogalmazott, hogy bár interaktív a viszony, ez éppen fordítva van, a miniszterelnök van a legnagyobb hatással az ő és a kormánytagok gondolkodására. 

Orbán Viktor a nyári tusnádfürdői beszédében már arról beszélt, hogy 2040-ig tervez. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök stratégiai igazgatója azt mondta, hogy 2010-ben meghatározott fundamentumai a kormányzásnak nem változtak, azonban az elmúlt években több „meteortámadás” is ért minket, ilyen volt szerinte a koronavírus-járvány, a szomszédunkban kitört háború és az arra adott szankciós válasz, valamint a blokkosodás. Szerintük az a feladat, hogy ezekre a kihívásokra megtalálják a jó válaszokat Magyarország számára, hogy sikerüljön tartósan is a fejlett országok közé tartozni, és hogy hazánk egyfajta regionális középhatalmi státuszt tudjon elérni magának. 

Amikor arról kérdeztük Orbán Balázst, hogyan érhető el mindez úgy, hogy közben Magyarország tartósan le van maradva az uniós átlagtól a gazdasági adatok tekintetében, ő úgy felelt: ez tényvita. Orbán szerint ugyanis 2010 és 2022 között az uniós átlaghoz képesti 66 százalékról 78 százalékra zárkóztunk fel, ez pedig 12 százalékos fejlődést jelent, ilyet pedig korábban nem tudott felmutatni az ország. Azt ugyanakkor ő is elismerte, hogy vannak olyan közép-európai országok, amelyek szintén nem teljesítettek rosszul az elmúlt években. Szerinte ez hosszútávfutás, amelyben 2010 előtt Magyarország elesett, de azóta felállt, és szépen lassan ledolgozza a hátrányát Nyugat-Európához és Dél-Európához képest. Ha velük hasonlítjuk össze a felzárkózást, akkor nem néz ki rosszul az eredményünk. 

Uniós viták, pénzügyi zsarolás

Az adásban szóba került a Politicónak adott nyilatkozata is, amelyben azt mondta, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök újraválasztásával kapcsolatban vannak kételyeik. Szerinte az elmúlt évek teljesítményének függvényében van okunk elgondolkozni azon, hogy támogatható-e Von der Leyen újbóli jelölése.

Szuverén országként ezt megtehetjük, hiszen nekünk is lesz egy szavazatunk, de addig még sok víz lefolyik a Dunán. 

– jelentette ki Orbán Balázs. 

Arra a felvetésre, hogy van-e ennek köze ahhoz, hogy Magyarország nem kapta meg a neki járó uniós forrásokat, és lehet-e ez egyfajta ár a szavazatunkért cserébe, Orbán azt mondta, nem csupán erről van szó. Szerinte az elmúlt években két konzervatív tagállamot, Lengyelországot és Magyarországot is kipécézték maguknak az uniós vezetők, akiket politikai okokból pénzügyi zsarolás alá vontak. Ez szerinte, főleg ilyen válságos helyzetben, gyengíti az integráció további erősödését, és szétfeszíti az európai együttműködés kereteit. Szerinte az Európai Bizottság működése átpolitizált, ezért nem vagyunk megelégedve az Európai Unió vezetésének teljesítményével. 

Orbán Balázs visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint éppen Magyarország az, amely szétveri az uniós együttműködést. Szerinte a magyar kormány rugalmasságot mutatott, ezt bizonyítja az is, hogy számos területen módosítottak jogszabályokat az elmúlt években, annak ellenére is, hogy egyes kéréseket őrültségnek tartottak. Éppen ezért szerinte eljött az ideje annak, hogy a Bizottság pozitív jelzést küldjön Magyarország számára. 

Miért nem megy Orbán Viktor Kijevbe tárgyalni? 

Nagy diplomáciai csörte alakult ki abból, hogy nemrégiben Munkácson megtiltották egy iskolában, hogy lejátsszák a magyar himnuszt iskolakezdéskor. A magyar külügy válaszul kijelentette, amíg ilyen dolgok történnek Ukrajnában, addig nem támogatható az ország uniós tagsága. Ezzel kapcsolatban megkérdeztük Orbán Balázst arról, nem kellene-e ezek miatt az ügyek miatt is találkoznia végre négyszemközt az ukrán elnökkel. 

A miniszterelnök politikai igazgatója azt mondta, a napokban találkozott Novák Katalin köztársasági elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel az ilyen ügyek apropóján, ő pedig Magyarország legmagasabb szintű képviselője, ezért szerinte nem igazak azok a vádak, hogy hazánk ne lenne nyitott a vitás kérdések rendezésére a szomszédunkkal. A probléma szerinte éppen az, hogy az ukránok részéről nem tapasztalható nyitottság. 

Orbán Balázs nem tudja megérteni, hogy miközben az ukránok háborúban állnak Oroszországgal, addig miért kell a 150 ezer fős magyar kisebbség jogait tovább csorbítaniuk, akik közül sokan ráadásul az ő oldalukon harcolnak a fronton. 

Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!

Rákérdeztünk arra is, hogyan boldogulunk az idetelepülő külföldi gyárak által behozott vendégmunkásokkal is. Orbán Balázs szerint az a szabály, hogy a „ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját” továbbra is érvényben van. Tehát ha van olyan munkahely, amelyet be tudnak és be akarnak tölteni magyarok, azt magyarokkal kell betölteni. Ebben szerinte a kormány szigorú lesz a munkáltatókkal szemben, amit ellenőrizni is fognak. 

Ha azonban vannak szabad kapacitások, akkor ott nem probléma, hogy vendégmunkásokkal oldják meg a munkaerőhiányt az idetelepülő külföldi gyárak. 

A Lölö-jelenség egy médiahack

Kíváncsiak voltunk arra is, mit gondol Pesty László fideszes filmrendező kijelentéseiről is, aki mostanában egyre gyakrabban beszél a sajtóban az úgynevezett „Lölö-jelenségről”. Orbán Balázs ezzel kapcsolatban azt mondta, időről időre feljönnek ilyen szereplők és vélemények, azonban ezekről mindig kiderül, hogy valami más motivációjuk van, és amikor azt kérik tőlük, hogy mutassanak be konkrét bizonyítékokat a korrupcióra, akkor ezek rendre elmaradnak. 

A konkrét üggyel kapcsolatban nincs a kormányzatnak álláspontja, ezt egy médiahacknek tekintik egyelőre. 

(Borítókép: Rónai Egon és Orbán Balázs. Fotó: Karip Tímea / Index)

Rovatok