Index Vakbarát Hírportál

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség a betiltott palesztinbarát tüntetésre

2023. október 13., péntek 17:41

Eredetileg péntek délutánra hirdettek meg tüntetést Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete elé, ahol a résztvevők az Izraelben zajló események miatt akartak kiállni Palesztina mellett. A hatóságilag betiltott demonstráción csak a rendőrség volt jelen nagyobb létszámban.

Egy korábban bejelentett palesztinbarát tüntetés miatt nagy erőkkel vonult ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium II. kerületi épülete elé a Készenléti Rendőrség Budapesten. A demonstráció eredetileg 16 órára volt meghirdetve, azonban negyedórával a kezdés előtt csak rendőrök, illetve újságírók voltak jelen a Bem rakparton. 

A gyűlés illeszkedik a Hamász felhívásához, amely erre napra a „harag kimutatására” szólította fel híveit az egész világon.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak péntek reggel adott interjújában elmondta: Magyarországon nincs engedélyezve a Hamász palesztin terrorszervezet melletti tüntetés. Később a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) több közleményt is kiadott, amiben a ma délutáni és a szombatra tervezett gyűlést is megtiltotta.

Pár órával később már közölték, hogy vasárnap reggelig fokozott ellenőrzéseket tartanak budapesten a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében.

Délután 4 óra után pár perccel egy külföldi állampolgárt igazoltattak, aki csupán érdeklődőként volt jelen a helyszínen, így semmilyen palesztin zászló vagy más transzparens nem volt nála. Az igazoltatást követően elhagyta a helyszínt.

Később többen is leültek a minisztérium környékén, őket – az Index tudósítójához hasonlóan – szintén igazoltatták, majd a táskáikat is kipakoltatták a rendőrök.

A gördülékenyebb kommunikáció érdekében arab és angol tolmács is jelen volt az eredetileg 18 óráig bejelentett eseményen. Később két lány érkezett transzparenssel a külügyi tárca épületéhez, amit előbb összehajtattak velük, majd igazoltatták őket. Ezt követően ők is távoztak.

A bejelentett gyűlések és a hetedik napja tartó háború hatására Megyeri Jonatán rabbi, az EMIH kommunikációs igazgatója a kérdéseinkre küldött válaszában elmondta, hogy megerősítették az épületeik védelmét. 

A hazai rendvédelmi szervekkel és hatóságokkal szoros együttműködésben iskoláink, zsinagógáink és más intézményeink a korábbinál is szigorúbb, állandó fegyveres védelmet kaptak. Sajnos az elmúlt napokban több gyanús eset is volt, melyek mindegyikét a rendvédelmi szervek és biztonsági szolgálataink hathatós segítségével sikerült azonosítani, és azokkal szemben kellő hatékonysággal eljárni.

(Borítókép: Porkoláb Zsófia / Index)

Rovatok