Index Vakbarát Hírportál

Pálffy István szerint sokan csak arra vártak, mikor bukik el

2023. november 2., csütörtök 07:39

Először szólalt meg Pálffy István a Hír TV-től való távozása után. A műsorvezető többek között arról beszélt, már bánja, hogy nem figyelt a jelekre, mert szerinte sokan nem örültek a jelenlétének, és csak arra vártak, hogy mikor bukik el.

Az egykori országgyűlési képviselő, majd dublini nagykövet 13 év után tért vissza a képernyőre, igaz, csak egy adás erejéig. Pálffy István 2023. augusztus 21-én a Hír TV Napi aktuális című műsor házigazdájaként tért vissza, ahol azonban a Márki-Zay Péterrel folytatott beszélgetésében olyan dolgokat jelentett ki, miszerint „türelemmel kell lenni egy olyan betegség iránt is, mint a pedofiloké”. Ezt követően azonnali hatállyal kirúgták.

A műsorvezető a botrány óta először szólalt meg. A Blikknek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy

Pálffy István a kirúgása után nyugodt hangon fogadta az Index hívását. A konkrét esetről nem kívánt nyilatkozni, így sem a tévében elhangzottakról, sem a kirúgásáról nem tudtuk kérdezni, mindössze annyit közölt lapunkkal, hogy jelenleg „jól van”.

Rovatok