Szombaton a köd és a rétegfelhőzet feloszlását követően napos időre van kilátás, de elszórtan előfordulhatnak záporok, illetve gyenge eső. A délies szél nyugaton délutántól támad majd fel. Napközben várhatóan 11 és 17 fok között lesz a hőmérséklet.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható a hétvége első napján. Előfordulhatnak záporok, legkisebb eséllyel az északnyugati és délkeleti tájakon.
A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz, de délutántól a Nyugat-, Északnyugat-Dunántúlon már elkezd megélénkülni, néhol megerősödni a délies szél – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű.
Veszélyes időjárási jelenség nem valószínű, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat nem adott ki figyelmeztetést egyetlen vármegyére sem.
Az elmúlt napokban többfelé okozott fennakadásokat a Ciarán vihar, amely Északnyugat-Franciaországnál és Délnyugat-Angliánál ért európai területre, majd csütörtökön Hollandia, Belgium, Németország, Franciaország és Olaszország területén haladt tovább. A vihar számos sérültet és összesen több áldozatot hagyott maga után. A vihar hatása Magyarországon is érezhető volt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint, bár nálunk orkán erejű széllökések nem fordultak elő, azért viharos lökésekre így is futotta.
Amíg a Dunántúlon inkább záporok, zivatarok környezetében fordultak elő óránkénti 70 kilométer feletti lökések, addig a délkeleti tájakon a nagy légnyomás-különbség indukált viharos szelet
– írták, majd egy napi TOP10-es listát is megosztottak a maximális szélsebességekről.
Az orvosmeteorológia szerint továbbra is jellemzőek lesznek a hidegfronti tünetek. Elsősorban fejfájás, vérnyomás-ingadozás és keringési problémák jelentkezhetnek. A szelesebb tájakon nyugtalanságot, a hűvösebb területeken pedig kopásos eredetű bántalmakat tapasztalhatunk – írja az Időkép.
Vasárnap országszerte eső, zápor, zivatar és helyenként viharos szél várható. Néhány területen akár kiadósabb csapadékra is számítani lehet, ami késő délután kelet felé távozik majd. A csúcshőmérséklet 10 és 20 fok között alakul.
Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia,