Index Vakbarát Hírportál

Fabiny Tamás evangélikus püspök is kiállt Karsai Dániel mellett

2023. december 4., hétfő 15:35

Fabiny Tamás evangélikus püspök is támogatásáról biztosította a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogászt, aki augusztusban állt nyilvánosság elé, és az eutanázia jogáért beperelte a magyar államot az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

Mint megírtuk, a teljes izomsorvadással járó gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel azért nyújtott be keresetet a strasbourgi bírósághoz, hogy méltósággal fejezhesse be az életét, amire Magyarország nem ad lehetőséget.

Bár a magyar kormány határidőre benyújtotta a strasbourgi bíróságnak észrevételeit, és azt kérték, hogy nyilvánítsák elfogadhatatlannak Karsai eutanáziára vonatkozó kérelmét, az alkotmányjogász a napokban arról számolt be, hogy egy olyan személy is támogatja misszióját, aki az eutanáziaellenes párthoz tartozik.

Az ő támogatása talán a legbátrabb levél, amit mostanában olvastam. Nagyon szép kiállás az ügyünk mellett, egyben kissé szomorú helyzetjelentés hazánkról.

– írta a Facebookon.

Hétfőn ismét egy olyan ember támogatásáról számolt be, akinek kiállása váratlan lehetett, ugyanis ezúttal Fabiny Tamás evangélikus püspök írt levelet Karsainak.

Az élet végi döntések kérdése nem fekete-fehér. Abból a szempontból sem, hogy, úgymond, vallásos emberek ellenzik, nem vallásos emberek támogatják

– írja bejegyzésében Karsai.

A levelet – a püspök engedélyével – változtatás nélkül tette közzé a közösségi médiában. Fabiny leírta, hogy szeretné elismeréséről és támogatásáról biztosítani.

Ilyenkor érzi az ember, hogy azok az – akár teológiai – elméletek, amelyeket korábban meggyőződéssel vallott, elhalványulnak

– olvasható a püspök levelében. Fabiny azt is leírja, naponta imádkozik Karsaiért, hogy „egyszer majd lelkileg felkészülten tudjon elmenni, és hogy lássa annak az életnek az értelmét, amelyet negyvenegynéhány éve kapott, és annak a küzdelemnek az eredményét, amelyet tavaly augusztus óta vállalt magára”.

A Momentum is támogatja Karsait

Benyújtotta határozati javaslatát a Momentum az aktív eutanázia érdekében a parlamentben – írja az MTI.

Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese a Facebook-oldalán írta le, hogy a pártban támogatják Karsai Dánielt és a hozzá hasonló, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő embereket a méltóságukért és szabadságukért folytatott harcukban.

Tegyük félre politikai vitáinkat, és dolgozzunk együtt azon, hogy Magyarország egy szabadabb ország legyen, ahol az emberek rendelkezhetnek saját sorsuk felett

– írja bejegyzésében a Momentum politikusa.

Rovatok