Index Vakbarát Hírportál

Hableány-baleset: továbbra is tagadja bűnösségét a Viking Idun kapitánya

2024. január 15., hétfő 20:41

Nem ismerte be bűnösségét hétfőn kezdődött büntetőperében a Viking Idun egykori kapitánya, Topal F., akit segítségnyújtás elmulasztásával vádolnak.

Ez a jármű testvérhajója a Viking Sigyn nevűnek, ami 2019 májusában összeütközött a Hableány sétahajóval Budapesten. A balesetben 27-en meghaltak, egy dél-koreai utast pedig továbbra is eltűntként tartanak nyilván. A tragédia bekövetkeztekor a Viking Idun a Viking Sigyn közvetlen közelében haladt – írja az MTI.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) tartott tárgyaláson az ukrán hajóskapitánnyal távmeghallgatás útján lépett kapcsolatba a bíróság, mivel a férfi a hazájában zajló háború, valamint az egészségi állapota miatt nem tud Budapestre utazni. Tavaly, a júniusi előkészítő ülésen az ügyészség azt az indítványt tette, hogy

a terheltet ítéljék felfüggesztett fogházbüntetésre, illetve tiltsák el a vízi járművek vezetésétől, de ő ezt nem fogadta el.

A büntetőper eredetileg októberben kezdődött volna, de akkor a bíróság technikai okok miatt nem tudott távoli kapcsolatot létesíteni a vádlottal.

A végzetes estén a Viking Idun a testvérhajója mögött haladt, amikor mindkét jármű megközelítette a Margit hidat. Vallomása szerint a vádlott érzékelte, hogy a Viking Sigyn jelentősen lassít, ezért a másik kapitánnyal folytatott egyeztetés után előzni kezdte. Mivel a nagy méretű hajók nem férnek el mindegyik híd alatt, a fedélzet tetején található kormányállásuk behúzható, ilyenkor viszont jelentősen csökken a kormányos látótere.

A kapitány szerint a tragédia estéjén a hatalmas mennyiségű csapadék és az erős szél miatt amúgy is rosszak voltak a tájékozódási feltételek, amit tetézeTT aZ, HOGY A radarképek is elmosódtak az időjárás miatt, ÍGy nem lehetett pontos képet alkotni a hajók környezetéről.

Korábban tett, majd hétfőn ismertetett vallomása szerint a vádlott nem érzékelte, hogy a Viking Sigyn összeütközött a Margit híd alatt a lényegesen kisebb Hableánnyal, és hogy emberek kerültek volna a vízbe, ahogy azt sem, hogy a Viking Sigyn mentőcsónakokat bocsátott le a túlélők mentésére. 

Topal F. azt mondta, már csak akkor értesült a tragédiáról, amikor később délebbre kikötöttek a Viking Idunnal. Ezt megelőzően, a Margit hídtól északra tett fordulójuk után újra elhaladtak a Viking Sigyn mellett, de állítása szerint

akkor sem látták, hogy baj van.

A vádlott arról is beszámolt, hogy miután a közelben lévő számos kisebb hajó személyzete érzékelte a történteket, mindenki egyszerre, magyarul kezdett beszélni a rádión, így káosz alakult ki a rádióforgalmazásban, miközben egyszer sem hangzott el németül – a hivatalos dunai hajózási nyelven – az úgynevezett „mayday” jelzés, amely minden, a közelben tartózkodó hajóst kötelez arra, hogy segítséget nyújtson.

Védekezésének egy másik elemében a vádlott arra is hivatkozott, hogy kapitányként elsősorban a

saját hajójáért, a beosztottaiért és az utasaiért tartozik felelősséggel,

ezért a szabályok értelmében csak olyan mentésben vehet részt, amelynek során a felsoroltak közül senkit, semmit nem sodor veszélybe.

A Hableány tragédiáját okozó Viking Sigyn ugyancsak ukrán kapitányát, Jurij C.-t szeptemberben vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetése miatt öt és fél éves, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a PKKB, a bíróság ugyanakkor nem találta bűnösnek a másik vádpontban, a 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásában.

Rovatok