Index Vakbarát Hírportál

Halálos fenyegetést kapott az Ukrajnába készülő Szijjártó Péter

2024. január 23., kedd 09:56

Életveszélyes fenyegetést kapott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ukrán nyelven íródott üzenet szerint a tárcavezető „robbanásveszélyes üdvözletre” számíthat a közelgő ukrajnai látogatásán.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január 29-én találkozik Ungváron ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával. A magyar–ukrán külügyminiszteri találkozó időpontja január 19-én vált véglegessé, a tárcavezető ekkor azt közölte, telefonon egyeztetett Andrij Jermákkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével a két ország közötti kapcsolatok legfontosabb kérdéseiről, és ez az egyeztetés az ungvári személyes találkozó előkészítésének jegyében telt.

Szijjártó hozzátette, hogy a tárgyalásra „az ukránok erős delegációval érkeznek”, hiszen az elnöki hivatal vezetője mellett az ukrán külügyminiszter is ott lesz. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a találkozón sikeresen végig tudják venni a legfontosabb kétoldalú kérdéseket, elsősorban a kárpátaljai magyar nemzeti közösség korábban elvett jogainak ügyét, valamint a két ország közötti kapcsolatok hosszú távú jövőjét.

Ugyanakkor információink szerint a találkozó közeledtével a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviseletei egy ukrán nyelven íródott e-mailt kaptak, amelyben életveszélyesen megfenyegették Szijjártó Pétert.

Az üzenetben azt írták: „Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút. Azt hiszitek, hogy a miniszteretek az Ukrajna elleni támadások után csak úgy eljön hozzánk?”

Mi nem így gondoljuk. Január 29-én tehát robbanásveszélyes üdvözletre számíthatnak. Egy páncélvonat nem fogja megmenteni önöket. Javasoljuk, hogy adjon megrendelést egy temetkezési irodának, hogy elkezdhessék elkészíteni a koporsót Szijjártónak, és az illeszkedjen a magasságához. Isten megbocsát, de az ukránok nem

– olvasható a külügy ukrajnai képviseleteinek címzett e-mailben.

Nyomásgyakorlás

Menczer Tamás külügyi államtitkár a közösségi oldalán azt írta, Szijjártó Pétert a halálos fenyegetés sem tántorítja el a magyar érdek képviseletétől, és látják, érzik, hogy a nyomás egyre nő.

A lengyel miniszterelnök vállalhatatlan kijelentésekkel támadja a magyar békepárti álláspontot, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig halálos fenyegetést kap. Akik azt gondolják, hogy a magyar külügyminiszter ijedős, azok nem ismerik Szijjártó Pétert

– fogalmazott Menczer Tamás.

A külügyi államtitkár úgy folytatta: „Akik azt gondolják, hogy fenyegetéssel, nyomásgyakorlással megtörnek bennünket, azoknak fogalmuk sincs a magyarokról, nem ismernek bennünket”.

„Mi továbbra is azonnali, feltétel nélküli tűzszünetet, béketárgyalásokat és békét akarunk! A csatatéren nincs megoldás, ott csak halottak vannak. A békéhez tűzszünetre és tárgyalásra van szükség. Jogunk van ezt az álláspontot képviselni. A nyomásgyakorlás, a fenyegetés csak megerősít bennünket” – tette hozzá Menczer Tamás.

Szijjártó Péter az őt ért halálos fenyegetésről a keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján elárulta, hogy hétfőn értesültek róla, hogy az ukrajnai nagykövetségen keresztül érkezett fenyegetés a január 29-én esedékes külügyminiszteri találkozóval összefüggésben.

A tárcavezető azt mondta, Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajnával jó legyen az együttműködés, a kárpátaljai közösség érdekében próbálnak megállapodásra jutni. Az ukrán hatóságok biztosították a magyar felet, hogy a legkörültekintőbb biztonsági intézkedések lesznek a találkozón.

Reagált a külügy

Paczolay Máté külügyi szóvivő arról tájékoztatta az Indexet, hogy a kijevi nagykövetségükre érkezett egy halálos fenyegetés ukrán forrásból, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a jövő heti külügyminiszteri találkozóra árnyékot vessen, vagy megpróbálja annak megrendezését megakadályozni.

Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy jó legyen az együttműködésünk Ukrajnával és a hétfői találkozó is ezt a célt szolgálja. Az ukrán hatóságok arról biztosítottak bennünket, hogy a legkörültekintőbb biztonsági intézkedéseket fogják foganatosítani a látogatás során annak érdekében, hogy az ungvári találkozó biztonságban megrendezésre kerüljön

– fogalmazott.

A szóvivő hozzátette, hogy a magyar szolgálatok is folyamatosan kapcsolatban vannak az ukrán társhatóságokkal és meghozzák a szükséges védelmi intézkedéseket, hogy az ukrán-magyar külügyminiszteri találkozó a valódi tartalomról, és ne másról szóljon.

A cél egy Orbán–Zelenszkij-találkozó

Mint megírtuk, a külügyminiszterek találkozója azt a célt szolgálja, hogy előkészítsék Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozóját. Ezzel kapcsolatban Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője korábban elmondta, hogy ez lesz a legfontosabb feladata a január 29-i külügyminiszteri egyeztetésnek is.

Jermak hozzátette, hogy a magyar miniszterelnök és az ukrán elnök találkozóját a lehető legalaposabban elő akarják készíteni, és tisztázni akarják, hol és mikor találkozhat a két fél, és milyen egyezményekről állapodhatnak meg.

Az ukrán elnöki hivatal vezetője azt is elismerte, hogy rengeteg kérdést rendezni kellene a két fél közt. „Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja. Ezért beszélnünk kell velük, konstruktív párbeszédre van szükségünk” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy szerinte a magyar fél álláspontja változott-e meg, vagy miért kerülhet most sor a találkozóra, Jermak azt mondta:

Fogalmazzunk úgy, valószínűleg Magyarország álláspontja változott meg a két éve zajló háború, az Európai Unió irányába tett előrelépésünk és a NATO felé való közeledésünk miatt. Tehát sok tényező áll emögött. 

Megjegyezte azt is, hogy a világ általánosságban „az erőseket tiszteli”, és Ukrajna most, ebben a „tragikus háborúban” több évtizedre vagy évszázadra bizonyította az erejét.

(Borítókép: Szijjártó Péter 2023. február 20-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok