Index Vakbarát Hírportál

Dobrev Klára: Hihetetlen módon megalázó helyzetbe hozta magát Orbán Viktor, még Putyin is semmibe veszi

2024. január 26., péntek 20:32

Dobrev Klára kifejtette, hogy az Európai Unióban már teljesen egyedül maradtunk, hogy a vendégmunkások lassan, de biztosan elveszik majd a magyar munkavállalók munkáját, és hogy a kultúrharcot sohasem késő elkezdeni.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje és a DK Árnyékkormányának miniszterelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt péntek este. Rónai Egon műsorvezetővel beszélgettek a vendégmunkásokról, Magyarország unióbeli helyzetéről, a soros EU-elnökségről és a DK által indított kultúrharcról.

Az árnyék-miniszterelnök elmondta, hogy szakszervezeti vezetőkkel találkozott olyan területekről, ahol tömegével jelennek meg a vendégmunkások. Rátért, hogy sok minden magyarázza, hogy miért inkább a külföldi vendégmunkásokat választják a munkáltatók a magyar munkavállalókkal szemben.

A munkaadót pedig miért érdekelné, hogy a magyar kevésbé egészséges és nem akar dolgozni? – tette fel a kérdést. A vendégmunkások munkamorálja miatt pedig pár hét alatt normát emelnek, amit a magyar dolgozók már nem biztos, hogy bírnak, így le is morzsolódnak mellőlük. 

„Magyarország az olcsó, kiszolgáltatott munkaerő gazdasága” – mondta Dobrev, ez pedig egyedül a kormánynak köszönhető. Ráadásul az akkumulátorgyárak betelepítésével még több vendégmunkást hoznak, amely még előnytelenebb helyzetbe hozza majd a magyar munkavállalókat. Buborékba zárják a vendégmunkásokat, mert

a magyarok ha nem látják, nem bántja őket.

Hosszú távon ezen változtatni kell, szigorítani a gyárak munkaerő-felvételi és -elbocsátási szabályzatát. Törvénytelen, hogy miután a magyarok betanítják a külföldi vendégmunkásokat, utána még a magyarokat rúgják ki, mégis megteszik. Dobrev a szakszervezetek erejében látja a megoldást a problémára, szerinte ők tudják majd megvédeni a munkásokat és a béreket.

Viszont ha nem, akkor másfél-két év múlva „drámai helyzet fog előállni, mint a vadnyugati kapitalizmus”. Orbán Viktort pedig nyomják a saját oligarchái, mert a multikhoz még több munkaerő fog kelleni, és ebből még nagy problémák lesznek – jósolja Dobrev. 

Megalázó helyzet

„Szekunder szégyen, hogy milyen megalázó helyzetbe kergette magát Orbán” – tért át Magyarország európai uniós helyzetére Dobrev. Mindenki kerüli a magyar miniszterelnököt, teljesen semmibe veszik, és ott, ahol szuverének lehetnénk, ott teljesen elszigetelte magát mindenkitől, és egyedül maradt. Ezért kell kormányváltás. Szerinte Orbán „dörgölődzik az orosz, a török birodalmakhoz, cserébe az ország nem kap semmit”.

Putyin annyiba sem veszi, hogy figyelmeztetné, hogy mire készül. Még a gázt is drágábban kapjuk. Erdogan sem figyelmeztette a svédek NATO-tagságának ratifikálásáról. Orbán pedig vergődik. A svédekkel hiába akar most már leülni tárgyalni, a februári csúcson egy kézfogásnál többre nem fog jutni

– összegzi a kialakult helyzetet. A magyar elnökség semmi változást nem fog jelenteni. Érdemi politikai anyagok, jogszabályok nem születnek az első félévben. Nem tudunk élni az EU-tagság adta lehetőségeinkkel. 

Kultúra

Dobrev Klára elmondta, hogy az árnyékkormány kulturális minisztere Barkóczi Balázs, aki az oktatási miniszter is egyben. Ha kormányra kerülnének, akkor lehet, hogy lesz a kultúrának önálló minisztériuma.

„A kultúra területén kevesebb kormányra lenne szükség” – véli. A kormány ne szóljon bele, nincs rá szükség.

Amint Rogán kis lábujja beékelődik a kultúra és az alkotás közé, egyből propagandává válik

– fogalmazott. Forrásbiztosítás kell kontroll nélkül. Két hibája van a kormány kultúrpolitikájának: „az egyik az orbáni kultúrharc drámája, a másik, hogy elitistának tartja a kultúrát, a színházat, a múzeumokat”. Dobrev szerint nem lehet ezt tenni, kell a kultúrát mindenkinek, bárhol elérhetővé kell tenni. Három műszak után nincs energia elmenni kultúrát keresni. Oda kell vinni a kultúrát (színházat, kiállítást, mozit), ahol az emberek vannak. Akár Budapesten, akár vidéken.

„Az emberhez méltó élet, hogy olyan tisztességes bérünk legyen, hogy maradjon energia élvezni azt” – összegzi végül. 

(Borítókép: Dobrev Klára 2022. október 29-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok