Index Vakbarát Hírportál

Eljön majd az idő, amikor nem nagyon lesz más választásunk, esetleg az, hogy éhen halunk

2024. január 30., kedd 16:41

Komoly vita alakult a hazai politikában a műhúsok körül. Nagy István agrárminiszter olasz mintára betiltaná ezeket. Donáth Anna, a Momentum elnöke szerint ez hatalmas hiba lenne, és ilyen alapon a műanyag, az elektromosság vagy a mesterséges intelligencia is célkeresztbe kerülhetne. De szakmai szempontból mi a helyes? Erről kérdeztük Traszkovics Zsolt élelmiszertudományi szakembert.

Nagy István agrárminiszter decemberben, az Indexnek adott interjúban részletesen beszélt arról, hogy olasz mintára betiltaná a műhúsok gyártását és forgalmazását.

A politikus úgy véli: „semmi sem indokolja, hogy mesterséges sejtszaporítással hozzunk létre emberi fogyasztásra szánt élelmiszereket”, azzal ugyanis megszakítanánk a termőföld és az ember munkájának kapcsolatát, és ha az egyensúlyt megbontjuk, „abból baj lesz.”

A tiltásra vonatkozó szabályozás egy komplex törvénycsomag részeként jelenne meg, mely az elképzelések alapján a vidéki élet, életmód védelmét garantálná.

„Azt látjuk, hogy a vidéki hagyományaink, kultúránk és életmódunk kerülhet válságba, amikor olyan témák kerülnek elő, hogy együnk-e rovarfehérjét, sáskát, tücsköt vagy bogarat. Ha fölváltjuk a magunk hagyományaiból eredő termékeket egy idegen kultúra termékeivel, akkor az önazonosságunkat, a gyökereinket vágjuk el” – hangsúlyozta lapunknak a miniszter, aki azóta Ettore Prandinivel, a Coldiretti olasz termelői szervezet elnökével is egyeztetett a részletekről, nem sokkal később pedig az Agrárminisztérium közleményben írt arról, hogy Magyarország napirendre tűzi a kérdést.

Mi lesz a következő? Az elektromosság?

A kormány elképzeléseire nemrég Donáth Anna is reagált. A Momentum elnöke, EP-listavezetője Facebook-oldalán azt írta:

„A műhús egyszerre biztosíthat élelmiszerbiztonságot, fenntarthatóságot és adhat lökést az etikus állattartásnak. Amikor a magyar kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a műhús gyártását és forgalmazását, azzal nagyjából a géprombolás útjára lép. Mi lesz a következő? A műanyag? Az elektromosság? Az AI?” – tette fel a kérdést, megjegyezve, hogy a fejlődést, a változást nem lehet betiltani, „az új technológiát szabályoznia, az innovációt támogatnia kell az államnak, nem üldözni”.

A változás elkerülhetetlen

Lapunk a fenti vita okán megkeresett egy élelmiszermérnököt, hogy pontosabb képet kapjunk arról, egyáltalán mi az a műhús, és konkrétan milyen termékek kerülhetnek tiltólistára.

Traszkovics Zsolt kérdésünkre arról beszélt, hogy a műhús nem egy bevett kifejezés, számára ez a megnevezés magába foglal minden olyan terméket, amely

„Régóta fogyasztunk ilyen termékeket, gondoljunk a szójából, gabonából vagy épp gombából készült felvágottakra, kolbászokra hamburgerpogácsákra. A tiltás véleményem szerint nem ezekre az elsősorban vegák és vegánok által fogyasztott készítményekre vonatkozna, hanem azokra a mesterségesen előállított húsokra, amelyeket laboratóriumi körülmények között – jószágok levágása nélkül – állati sejtek szaporításával hoznak létre. Legalábbis Nagy István szavaiból én erre következtetek” – mondta, hozzátéve, hogy ez a technológia egyelőre még nem elterjedt, már csak azért sem, mert hihetetlenül drága, de ha lesz tömeggyártás, olcsóbbá válhat.

Arra a kérdésre, lát-e esélyt arra, hogy idővel ezek a termékek széles körben népszerűek legyenek, jelezte: a kérdést ketté kell bontani.

A szervezetre gyakorolt hatás szempontjából a fent felvázolt technológiával létrehozott produktum minden olyan fehérjét, aminosavat tartalmaz, amit a hagyományos, eredeti hús is. Ettől függetlenül vélhetően csak kevés ember mondaná azt önszántából, hogy „én mindenképpen tenyésztett bélszínt szeretnék enni, és nem igazit.” Traszkovics Zsolt szerint a változás ennek ellenére elkerülhetetlen.

Egyre többen vagyunk, és egyre inkább tönkretesszük a bolygót. Ebből az következik, hogy egyre kevesebb helyen tudunk hagyományos módon növényi és állati eredetű élelmiszert termelni. Értem én, hogy a mesterséges verzió nem szimpatikus, de eljön majd az idő, amikor nem lesz más választásunk, esetleg az, hogy éhen halunk

– jelentette ki az élelmiszermérnök, aki ezek alapján nem osztja Nagy István azon véleményét, miszerint „semmi sem indokolja, hogy mesterséges sejtszaporítással hozzunk létre emberi fogyasztásra szánt élelmiszereket.”

Traszkovics Zsolt kiemelte: már most is vannak olyan területek, ahol a hagyományos gazdálkodás ellehetetlenült. Nem törvényszerű, hogy Magyarországra is ez a sors vár, és nyilvánvalóan nem is a következő 5-10 évről beszélünk, de az szinte biztos, hogy a tenyésztett hús előbb-utóbb az életünk szerves részévé válik. Ezt támasztják alá azok a nemzetközi előrejelzések is, melyek szerint 2040-re a teljes piacot tekintve a húsok több mint fele mesterséges lesz.

„Ahogy változik az éghajlat, változik az is, hogy mi kerül az asztalra” – foglalta össze, majd felidézte: korábban is voltak olyan élelmiszeripari változások, amelyek eleinte negatív visszhangot váltottak ki, idővel azonban beépültek a mindennapokba.

Példaként említette a konzerveket, és úgy általában a hőkezelt, különböző módokon tartósított termékeket. De a közelmúltban hasonló folyamat zajlott le a rovarfehérjékkel is, melyek már jóval több élelmiszerben megtalálhatók, mint azt gondolnánk. A kialakult helyzetre válaszul az Agrárminisztérium közölte: elvárják, hogy ezek a termékek megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain.

A szakértő úgy véli: természetes, hogy tartunk az újdonságtól, de a teljes tiltás nem megoldás. Ehelyett inkább a szigorú szabályozást pártolná, és azt, hogy legyen az embereknek választási lehetősége.

Mindenképpen terheljük a környezetet, de nem mindegy, mennyire

Megoszlanak a vélemények arról, hogy műhúsoknak valóban kisebb-e az ökológiai lábnyoma. Mint azt már említettük, Donáth Anna azt az álláspontot képviseli, hogy ezek a termékek nagyban hozzájárulnak a fenntarthatósághoz.

Traszkovics Zsolt ezzel alapvetően egyetért, jelezte ugyanakkor, hogy per pillanat még a műhúsok előállításának is nagy energiaigénye van, ám ahogyan a technológiák finomodnak, ez változhat.

„Sokan vagyunk, muszáj elfogadnunk, hogy az ittlétünk mindenképpen terheli a környezetet. A kérdés csak az, hogy mennyire” – jegyezte meg.

(Borítókép: Németh Emília / Index)

Rovatok