Index Vakbarát Hírportál

Levelet írt Ferenc pápának a DK Novák Katalin kegyelme miatt

2024. február 4., vasárnap 19:05

Levélben fordult Ferenc pápához a Demokratikus Koalíció (DK), miután megtudták, hogy a köztársasági elnök kegyelmet adott a pedofil bicskei iskolaigazgató bűntársának. Novák Katalin a katolikus egyházfő magyarországi látogatására hivatkozva hozta meg a döntést.

Levélben tájékoztatta a DK Ferenc pápát arról, hogy Novák Katalin köztársasági elnök a katolikus egyházfő magyarországi látogatására hivatkozva adott elnöki kegyelmet a pedofil bicskei iskolaigazgató bűntársának – írta közleményében a párt frakciószóvivője, Kálmán Olga.

Felidézték, hogy a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese eltussolta az igazgató pedofil bűncselekményeit, hamis tanúvallomások aláírására és a vádak visszavonására kényszerítve az áldozattá vált gyerekeket.

„A Demokratikus Koalíció abban a reményben tájékoztatta Őszentségét a köztársasági elnök döntéséről, hogy módot talál abbéli közös meggyőződésünk kifejezésére, miszerint Jézus bármely szolgájára való hivatkozás sem nyithat utat a bűnnel és a bűnösökkel való együttműködésre” – tették hozzá.

Ahogy az Index beszámolt róla, az ügyben a Momentum politikusai és aktivistái is tiltakoztak vasárnap. A Karmelita előtti kordonokat elbontották, majd átvitték a Sándor-palotához, a köztársasági elnök hivatala elé. A tüntetők „pedofilvédő Novák Katalin” feliratot is kiakasztottak. A kordonbontást élőben közvetítették a Facebookon.

Szintén felháborodást váltott ki tavaly, amikor a köztársasági elnök Ferenc pápa látogatására hivatkozva kegyelmet adott a Hunnia-per elítéltjeinek, köztük Budaházy Györgynek. 

Nyolc évet kapott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója

Ahogy az Index is beszámolt róla, a vád szerint 2004 és 2016 között az elsőrendű vádlott, a bicskei gyermekotthon korábbi vezetője, V. János legalább tíz kiskorú fiút, a másodrendű vádlott, K. Béla pedig négy gyereket zaklatott szexuálisan.

A bíróság 2018-ban hozta meg az ítéletet, amely szerint a férfi folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, szexuális erőszak kísérletében, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében bűnös.

Az igazgatót véglegesen eltiltották minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében tizennyolc év alattiakkal kéne foglalkoznia, az eddig előzetesben töltött több mint másfél év pedig beleszámít a fegyházbüntetésébe.

A nevelőt másfél évre ítélték, de három évre felfüggesztve. A vádirat szerint V. János – aki 26 évig volt igazgató – tíz áldozata mind fiú.

Rovatok