Index Vakbarát Hírportál

Szörényi Levente is kilép Novák Katalin tanácsadó testületéből

2024. február 9., péntek 14:00

A kegyelmi ügy kirobbanását követően Gundel Takács Gábor és Lackfi János után Szörényi Levente zenész is bejelentette, hogy kilép Novák Katalin köztársasági elnök tanácsadó testületéből.

Szörényi Levente a Facebook-oldalán közzétett levélben kifejtette:

Tisztelt Elnök Asszony, Kedves Katalin! A pályafutásom során eddig nem tapasztalt, most azonban felém irányuló gyűlöletcunami és »feszítsd meg« szavalókórus hatására felmondom a Tanácsadói Testületben betöltött szerepemet, amit pedig éppen azért fogadtam el tavaly, hogy a kultúra területén szerzett tapasztalataimmal támogassam a széles társadalmi egyetértés ügyét. Sajnálom, hogy rajtam kívül álló okok miatt ez ellehetetlenült, egyúttal kérem, fontolja meg, hogy a kialakult helyzetben képes lehet-e még betölteni a nemzet egységét megtestesíteni hivatott pozíciót.

Gundel Takács Gábor műsorvezető, valamint Lackfi János költő már csütörtökön bejelentette, hogy Novák Katalin kegyelmi döntése, valamint az azt övező felháborodás után távozik a köztársasági elnök tanácsadó testületéből. Tomán Szabina üzletasszony nem jelentette be kilépését, de azt üzente, hogy nem lesz cinkos.

Az ügyben Orbán Viktor miniszterelnök Alaptörvény-módosítást kezdeményezett, miközben az ellenzék Novák Katalin lemondását követeli.

Rovatok