Index Vakbarát Hírportál

Pócs János Magyar Péterről: Ne féljetek, ő csak egy idióta

2024. február 15., csütörtök 13:15

Pócs János fideszes országgyűlési képviselő is reagált Facebook-oldalán Magyar Péter bejegyzéseire, és Simicska Lajoshoz hasonlította a jogászt.

Pócs János csütörtök délelőtti Facebook-bejegyzésében válaszolt Magyar Péter eddigi posztjaira, ugyanis elmondása szerint sokan megérdeklődték, olvasta-e azokat.

A válaszom, hogy igen, olvasom, és egyet is értek az írások utolsó mondataival: »Ne féljetek!«

– fogalmazott.

Hozzátette, ezzel csupán azért ért egyet, mert szerinte a magyar embereknek nem kell tartaniuk Magyar Pétertől, hiszen

ő csak egy idióta, aki reflektorfényt akart.

Véleménye szerint Varga Judit volt férje „Simicska 2 akart lenni, de pár nap alatt nevetségessé és hiteltelenné vált”.

Magyar Péter múlt hét vasárnap adott interjút a Partizánnak, amelyben kitálalt a kormány működéséről, valamint elmondta, szerinte mi állhat Novák Katalin és Varga Judit lemondása mögött. Állítása szerint még ezt megelőzően adta be a lemondását mindkét állami társaságban betöltött pozíciójáról. Kijelentette, „a lemondás mögött nem szakmai okok állnak”. Hozzátette, sokak óva intették ettől a lépéstől, főként jobboldali családtagjai és barátai. Mindemellett az MBH Banknál is aláírta lemondását, méghozzá azt követően, hogy az Index kedden délután publikált egy, az ügyet körüljáró cikket, amelyben arról írtunk, hogy lemondása pénteki nyilatkozata után nem érkezett meg a bankhoz, illetve azt állítottuk, hogy lemondásának már nem volt semmi tétje, hiszen korábban „már megkapta a selyemzsinórt”.

Rovatok