Index Vakbarát Hírportál

Először szólalt meg egy fideszes politikus Alekszej Navalnij haláláról

2024. február 19., hétfő 09:14

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke vasárnap osztott meg egy rövid Facebook-posztot az orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij pénteken bejelentett halálával kapcsolatban.

Az orosz ellenzéki politikust egy eldugott börtönkolóniában őrizték, és rejtélyes körülmények között vesztette életét, szinte pontosan egy hónappal az oroszországi elnökválasztás előtt. A 47 éves Navalnij halálának híre az egész világsajtóban végigfutott, számos meghatározó nemzetközi szereplő reagált rá.  

Így tettek a magyar ellenzék vezető politikusai is, akik már pénteken véleményt mondtak az esetről. A Fidesz részéről viszont aznap nem szólalt meg senki ezzel kapcsolatban.  

Az első kormánypárti megszólalásra vasárnap délutánig kellett várni. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke (aki korábban azzal is nagy port kavart saját táborán belül, hogy az ukrajnai invázió kezdete után hazaküldte a ruszkikat) egy Facebook-posztban írta azt, hogy:

Navalnij halála korunk botránya! Isten nyugosztalja!

A politikus posztjára most is vegyes reakciók érkeztek. Volt, aki „elég viccesnek” nevezte a bejegyzését, vagy azt írta neki, „csodálkozom, hogy még mindig megtűrik körükben!”. Mások viszont azt üzenték neki, hogy „Ön a kevés Lót egyike a Fideszben”, vagy azt, hogy „Őszintén remélem, hogy Orbán Viktor is hamarosan el fogja ítélni Oroszországot Navalnij halála miatt!”.

Rovatok