Index Vakbarát Hírportál

Kocsis Máté húsz törvény módosításáról beszélt, sosem évülnének el a pedofil bűncselekmények

2024. február 25., vasárnap 08:35

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője új gyermekvédelmi rendszer kialakításának igényét fogalmazta meg. Mint elmondta, szerinte tiszta, világos szabályokra és felügyeletre van szükség.

A Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában Kocsis Máté elmondta, hogy új gyermekvédelmi rendszert kell kialakítani – írja az MTI.

Arról is beszélt, hogy az elmúlt hetekben több olyan gesztust tett Svédország Magyarország felé, amelyek értékelhetők, önmagában a miniszterelnök látogatása is ezek közé tartozik. Ezek reménykeltők, így a frakció részéről elhárult minden akadály Svédország NATO-tagságának ratifikációja elől. 

A köztársaságielnök-jelölt Sulyok Tamást úgy jellemezte, hogy talán a legtekintélyesebb közjogi testület elnöke, „kifogástalan múltú, kiváló felkészültségű és nagy tekintélyű alkotmánybíró”, és benne látják azt az esélyt, hogy a nemzet egységét jól megtestesítse, és a köztársasági elnöki hivatal vitán felül álljon az elkövetkező években – közölte.

Új gyermekvédelmi rendszert alakítanának ki

A gyermekvédelem helyzetéről szólva Kocsis Máté megerősítette, hogy a kormány vizsgálatokat rendelt el, mint mondta, „meg kell nézni egy pillanatképen a gyermekvédelem mai állapotát. Sokan vagyunk az országban, akik sejtjük, hogy nincs minden rendben” – fogalmazott.

Kocsis Máté arról is beszélt, hogy „körülbelül húsz törvény módosítására tesznek javaslatot a gyermekvédelmi törvénycsomagban”. Ezek közül kiemelte, hogy tovább szigorodnak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételek, és áttekintik az eltussolásban segédkezők büntetésének súlyosbítási lehetőségeit. 

Emellett kezdeményezik, hogy a tizennyolc év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények soha ne évüljenek el, mert maguk a pedofil bűnelkövetők is életre szóló sebet okoztak a tettükkel, illetve azt is, hogy a pedofil bűnelkövetők soha ne kaphassanak erkölcsi bizonyítványt.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy új gyermekvédelmi rendszert kívánnak kialakítani, tiszta, világos szabályokkal és felügyelettel.

Kocsis Máté leszögezte, hogy a gyermekekkel való foglalkozás nem játék, és a társadalom egységes abban, hogy zéró toleranciát kell mutatni. Azonban szerinte az a kialakulóban levő közhangulat, amely szerint a gyermekvédelemben dolgozó összes ember bűnös, messze elutasítandó.

Kegyelmi ügy

Mint ismert, Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, egy elítélt pedofil bűnöző bűntársának, amiről elsőként egy olvasói levél alapján utánajárva a 444.hu írt. K. Endre helyettese volt annak az igazgatónak, aki a bicskei gyermekotthonban több kiskorú fiút bántalmazott regnálása idején. A beosztott próbált nyomást gyakorolni a gyerekekre, hogy vonják vissza vallomásaikat, és hamisan tanúskodjanak. Ezek okán K. Endrét kényszerítés minősített bűncselekményért jogerősen 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a foglalkozástól és a közügyek gyakorlásától is. Novák Katalin Ferenc pápa látogatására hivatkozva adott kegyelmet az elítéltnek. 

Lemondások és alkotmánymódosítás

A köztársasági elnök döntése hatalmas vihart kavart, az ügyben többen megszólaltak, és sokan a lemondását követelték, Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítást nyújtott be. Nyolc nappal később végül Novák Katalin, valamint a döntését ellenjegyző Varga Judit volt igazságügyi miniszter is benyújtotta lemondását, majd a kegyelmi botrányban szintén érintett Balog Zoltán is lemondott a zsinati elnöki tisztségéről, de a püspöki tisztéről nem.

Rovatok