Az elmúlt időszakban több európai nagyvárosban is gazdatüntetés volt. Budapestre Kernbaum Anita gazdálkodó szervezett demonstrációt a hétvégére.
Kollégánk jelentése szerint 10 óra után megérkezett az első traktor a gazdatüntetés gyülekezési helyszínére, az 1-es villamos Vajda Péter utcai megállója melletti parkolóba, ahol öt rendőrautó is jelen volt. Benke Levente a Somogy vármegyei Lábodról érkezett, hajnalban indult a fővárosba.
Mint később kiderült, ő volt az egyetlen traktoros demonstráló szombaton, akit a helyszínen lévő rendőrök igazoltatták és szondáztatták is.
Terv szerint vasárnap is 10 órától gyülekeznek a gazda- és méhésztüntetés résztvevői, a Népligetnél, ahonnan 14 órától vonulnak át Parlamenthez közeli Idősebb Antall József rakpartra, ahol 16 órától beszédek is elhangzanak. A háromnapos esemény végén, hétfőn adják át a követeléseiket az Agrárminisztériumnak.
Kernbaum Anita, a tüntetés főszervezője lapunk kérdésére kifejtette: a demonstráció célja, hogy „legyen egy valóban működő agrár érdekképviselet. Fel szeretnénk hívni a minisztérium figyelmét a jelenlegi problémákra, hátha tudnak enyhíteni a bajainkon”.
Kernbaum Anita a létszámra vonatkozó kérdésünkre elmondta, a szombati a gyülekezőnap, így nem várnak nagy tömeget, holnap pedig örülni fog, ha legalább száz résztvevő lesz, akiket szinte kivétel nélkül név szerint ismer.
Traktor viszont biztos, hogy kevesebb lesz ennél: „Ennek több oka van, egyrészt a feljutási nehézségek, a személyautóhoz képest ötszörös a feljutási költség, ebben a gazdasági helyzetben ezt kevesen engedhetik meg maguknak. Másrészt elindult a munkaszezon, és mindenkinek a megélhetése az első” – hangsúlyozta a Somogy megyei gazdálkodó.
Kernbaum Anitáék Lábodon foglalkoznak szántóföldi növénytermesztéssel, valamint állattartással, szarvasmarháik és juhaik vannak.
Követeléseik 12 pontja:
Az előző hetekben Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Lengyelországban is gazdatüntetés volt.
Az agrárminiszter szerint baloldali politikusok állnak a mostani tüntetésszervezés mögött. A magyar gazdák pontosan tudják, hogy a kormány mellettük áll, és korábban nem látott mértékű pénzügyi források kifizetésével, kamattámogatott hitelekkel és az adminisztrációs terhek csökkentésével segíti őket – közölte Nagy István a Facebook-oldalán szombaton.
Mint mondta, „közeledik a kampány, a Gyurcsány vezette dollárbaloldal pedig politikai akciókat szervez, teszik ezt úgy, hogy a baloldal az agráriumban is mindig a külföldi érdekeket képviselte. A nemzeti kormány 2010 óta minden eszközzel megvédi a magyar gazdák és a magyar agrárium érdekeit”.
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2023-ban mintegy 1400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg, amely abszolút rekordnak számít. Összehasonlításképpen megjegyezte, hogy 2010-ben ez az összeg még csupán 533 milliárd forint volt. Ez a pénz óriási segítség abban, hogy talpon maradjanak a gazdálkodók a mostani nehéz mezőgazdasági helyzetben – tette hozzá.
Kifejtette, a 80 százalékra emelt nemzeti társfinanszírozás révén az Agrárminisztérium 2021-ben elindította a rendszerváltást követő legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési programját a Vidékfejlesztési Program keretében.
Idén pedig megkezdődik annak a 2900 milliárd forintnyi vidékfejlesztési forrásnak a felhasználása a magyar vidék, az agrárium és az élelmiszer-előállítás javára, amelynek 600 milliárd forintos uniós lábát a kormány további 2300 milliárddal egészíti ki 2027-ig. Ebből is látszik, hogy minden alapot nélkülöznek azok az ellenzéki politikai indíttatásból megfogalmazott vádak és megmozdulások, amelyek szerint nem támogatjuk kellőképpen az ágazat szereplőit – hangsúlyozta Nagy István.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)