Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Majd Nagy István agrárminiszter vette át a szót, és rögtön leszögezte: az európai agráriumban soha ilyen mértékű zöldideológiai nyomás nem érte az Európai Uniót, mint napjainkban. A tárcavezető szerint Brüsszelben „minden szakmai alapot nélkülöző javaslatok” vannak kilátásban.

    Kiemelte, hogy az orosz–ukrán háborút követően Közép-Európa jelentős kihívással szembesült. Brüsszel megnyitotta az uniós határokat az ukrán termékek számára, és az ukrán mezőgazdasági termékek hatalmas mennyiségben jelentek meg az uniós piacokon. Ez a helyzet más tényezőkkel együtt alacsony árszintet eredményezett – „súlyos túl kínálat és alacsony terményárak” alakultak ki.

    A kormány szerint Brüsszel elárulta a magyar gazdákat, és az ukrán oligarchákat támogatja.

    A magyar kormány a gazdák érdekében cselekszik. „Egy ilyen helyzetben felértékelődik a kormányzati segítség” – összegezte, majd kitért arra, hogy 5 pontos intézkedésről döntöttek:

    1. Az ukrán import okozta piaci helyzet miatt az ukrán mezőgazdasági termékek korlátozása mellett azon mezőgazdasági termékekre, amelyeket tilos behozni Ukrajnából, bejelentési kötelezettséget írnak elő, érkezzen bármely országból.
    2. A Magyar Államkincstár a tavalyi terület- és állatalapú támogatások kifizetését május 30-ig teljesíti.
    3. Agrár Széchenyi-kártyához legfeljebb 45 milliárd forintot biztosít a kormány.
    4. Egymilliárd forint éves többlettámogatást adnak a gázolaj visszaigénylésre.
    5. Beruházásösztönzés: összesen 400 milliárd forint érkezhet a gazdákhoz.
  • Vitályos Eszter a miniszteri beszámolók után újra ismertette a már korábban bejelentett otthonfelújítási program részleteit, amelyről itt írtunk. A kormányszóvivő hangsúlyozta, egyértelmű elvárás a beruházásokkal kapcsolatban, hogy legalább 30 százalékos energiamegtakarítást érjenek el, ez már a nyílászárók cseréjével és a külső szigeteléssel elérhető. Hamarosan megjelenik a pályázati felhívás.

  • Varga Mihály arról beszélt, a kormány áttekintette a gazdaság helyzetét, különös tekintettel a nemzetközi gazdasági környezetre. Hangsúlyozta, hogy a magyar a világ egyik legnyitottabb gazdasága, ezért nem mindegy, hogy milyen hírek érkeznek a világ más részeiről. Azt látják, hogy az Európai Unió a vártnál lassabban jön ki a válságból, Németország a magyar gazdaság legfontosabb partnere, hosszú ideje gyengélkedik, nem látható pontosan, hogy meddig tarthat ez az állapot. A külpiacok is gyengék, ami egy exportorientált gazdaságban meghatározó.

    Háborús helyzetre tervezték a makrogazdasági pályát. Az infláció letörésével és a külső egyensúly helyreállításával megteremtették a lehetőségét, hogy a növekedés kerüljön fókuszba, a lendületvételt számos adat alátámasztja, például: kiskereskedelmi forgalom, ipari termelés, az infláció alacsony szintje, januárban már az építőipar is olyan számokat produkált, ami azt mutatta, hogy növekedési pályára kerülhetünk.

    A kormány azzal számol, hogy ebben az évben a magyar gazdaság visszatér a növekedési pályára, ez 2,5 százalék körül lehet, ezzel a rangsor élmezőnyébe kerülhet Magyarország 2024-ben. Azzal is számolnak, hogy a növekedés az év eleji lassabb ütem után felgyorsul, a növekedés segíteni fogja az áramháztartás helyzetét is. Jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedést megalapozottnak tartanak.

    Magyarország a magas beruházási rátának és a növekvő reálbéreknek köszönhetően tud visszatérni a növekedési pályára – szögezte le Varga Mihály, hozzátéve: 4,5 százalékra csökkentik az államháztartás hiányát, a következő években ezt fokozatosan csökkentik, 2025-ben 3,7 százalékos, 2026-ban 2,9 százalékos hiánnyal kalkulálnak, ezzel párhuzamosan az államadósság mértéke is csökkenni fog.

    Varga Mihály azzal folytatta, a költségvetésre rendkívüli kiadások nehezednek ebben az évben, megemelkedett kamatkiadások és a rezsivédelem költségei. Annak érdekében, hogy a hiányt csökkenő pályán tartsák,

    a kormány arról döntött, hogy 675 milliárd forintnyi beruházást ütemez át, halaszt el. Nem törlik ezeket a beruházásokat, ezek nem vesznek el, csak a jövőben valósulnak meg.

    Varga Mihály leszögezte, van miből átütemezni, ennek ellenére is több mint 2 ezer milliárd forintnyi beruházás valósul meg idén állami támogatással, ami komoly eredmény, a beruházási rátában az EU éllovasai között vagyunk.

    Varga Mihály elmondta, a háborús helyzetre tekintettel érdemes megvárni a gazdasági kormányzás reformját, amiről az EU döntött, új szabályok lépnek életbe a költségvetési gazdálkodás megítélését tekintve, ez azt jelenti, hogy még nem ismerik azokat a szabályokat, amelyek például a védelmi kiadások elszámolását érintik, Magyarországon ez GDP-arányosan 2 százalék fölött van. 

    Összefoglalva elmondta, stabilabb és fenntarthatóbb helyzetbe hozzák a költségvetési hiány alakulását. Továbbra is prioritást élveznek a családtámogatások, nyugdíjkifizetések, otthonteremtési támogatások és a védelmi kiadások.

  • Gulyás Gergely arra is kitért, hogy szervezeti változásokat is elfogadott a kormány. Mivel Magyarország nemzeti érdeke igényli, a kormány kinevezte nemzetbiztonsági tanácsadónak Biró Marcellt – emlékeztetett. Magyarország továbbra is azt képviseli, hogy semmilyen olyan lépést nem tehet a NATO, aminek a végeredménye egy esetleges világháború. A kormány célja, hogy

    Magyarországot a lehető legkisebb veszély fenyegesse.

    Majd leszögezte, hogy az Európai Parlament rossz döntést hozott a migrációs kérdésben. A kormány csatlakozik Donald Tuskhoz:

    migránsok eloszlását semmilyen formában nem támogatják.

    „Nyugat-Európa társadalmi fejlődésének a hibáit nem Közép-Európának kell elszenvednie.” A kormány elutasítja a migránsok kötelező elosztását. A kormány szerint a magyar társadalmat meg kell védeni a migráció káros hatásaitól.

  • Gulyás Gergely azzal kezdte a tájékoztatót, örül, hogy újra találkozhat ebben a formában a sajtó képviselőivel. Bízik abban, hogy a következő időszakban a korábbi rendnek megfelelően lesz mód és lehetőség a sajtó tájékoztatására. A kormány a keddi ülésén elsősorban a jelenlegi nemzetközi politikai és katonai helyzetet elemezte. A miniszter nyilvánvalónak nevezte, hogy a világpolitikai helyzet negatív irányba változott, veszélyes pillanatban vagyunk, a következő bő fél év döntő lesz abból a szempontból, hogy a háború vagy a béke irányába mozdul-e a világ.

    Gulyás Gergely szerint azt látják, hogy egyelőre több a rossz hír, mint a jó, Brüsszelben új fokozatba kapcsolt a háborúpárti vélemények megfogalmazása, Európa meghatározó politikusai beszélnek arról, hogy Ukrajnába katonákat kell küldeni. A legaggasztóbbnak azt nevezte, hogy a NATO is irányt váltott, Ukrajna-misszió tervezete vált ismertté, a NATO eddig csak kommentálta a háborús helyzetet, de nem vált tevékeny részessé, ők is a világháború közvetlen kockázatáról beszéltek, ehhez képest most fordulat állt be, arra készülnek, hogy Ukrajna oldalán a gyakorlatban is bevonódnak a háborúba, létrehoznának egy 100 milliárd dolláros alapot, ezzel segítenék a kiképzést, koordinálnák a fegyverszállítást.

    Gulyás Gergely szerint a háborús láz a brüsszeli bürokratákról átterjedt a NATO-ra. Magyarország mint NATO-szövetséges komolyan aggódik, mi a NATO-ba azért léptünk be, mert ezt tartjuk a leghatékonyabb védelemnek Magyarország számára, védelmi szövetségként tekintenek rá.

    A miniszter hangsúlyozta, a kormány továbbra is azt mondja, hogy a háborúnak katonai megoldása nincs, béketárgyalásokra és tűzszünetre van szükség. Azt biztosnak tartja, hogy mindkét eshetőségre készülniük kell, ezért mérlegel a kormány, hogy a magyar gazdaság szempontjából mivel jár egy hosszú háborús korszak, ami alapvetően más gazdaságpolitikát kíván.

    November 5-ét követően nyújtjuk be a költségvetési javaslatot

    – jelentette be Gulyás Gergely, megemlítve az amerikai választások időpontját is.

  • Vitályos Eszter kormányszóvivő az elején jelezte, hogy 2 órás időkeretű lesz a mai Kormányinfó.

  • „Kormányinfó elé – sorvezető Gulyás Gergelynek” – ezzel a címmel üzent Magyar Péter Gulyás Gergelynek a Kormányinfó előtt. Az üzenetben megfogalmazott öt pontról itt írtunk.

  • Vádat emeltek 54 ember (zömében volt kormányzati tisztviselők) ellen, akik kenőpénzért cserébe elsősorban vissza nem térítendő európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre – derült ki kedden nyilvánosságra hozott nyomozati adatokból.

  • Április elején jelentette be a kormány az új otthonfelújítási programot, amelynek részleteiről itt írtunk.

  • Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra legutóbb február 16-án tartott Kormányinfót. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azóta gerincműtéten esett át.

    Gulyás Gergely 11 órai kezdettel tér vissza az újságírók elé, de nem egyedül: részt vesz a Kormányinfón Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Nagy István agrárminiszter is. Időközben Szentkirályi Alexandra lett a Fidesz főpolgármester-jelöltje, őt Vitályos Eszter váltotta a kormányszóvivői poszton.

    Köszöntjük olvasóinkat az Index percről percre közvetítésében!

Rovatok