Index Vakbarát Hírportál

Tarlós: a főváros előkészítette a 3-as metró felújítását

2014.06.14. 17:42

Tarlós István főpolgármester kiadott egy közleményt az MTI-n keresztül, amiben azt írja, a budapesti önkormányzat előkészítette a hármas metró felújítását. Szerinte a főváros 

még az előző ciklusban meg is küldte a Miniszterelnökségnek a részletes, mintegy ezeroldalas előkészítő anyagot.

Lázár János kancelláriaminiszter pénteken azt mondta, hogy a 3-as metró felújítása pont a főváros miatt késik, mert az önkormányzat

a mai napig nem tudta elkészíteni az ehhez szükséges anyagokat.

A tanulmányban Tarlós szerint költségbecslés is volt. Eszerint a 3-as metró teljes felújítása legfeljebb 190 milliárd forintba kerülne. Ebből a szerelvények cseréje tenne ki 60-90, az infrastruktúra további felújítása pedig 100 milliárd forintot.

A nézeteltérések ellenére a főpolgármester biztos benne, hogy a kormány és a budapesti városvezetés még ebben az évben megtalálja, és együtt biztosítja a forrást a 3-as metró felújításának kivitelezésére. Tarlós szerint a metró biztonságos működése nem kizárólagos budapesti érdek, hanem annál lényegesen több.

Ez a közlekedési viszonylat nagyobb személyforgalmat bonyolít le, mint a MÁV.

– írja.

Szerinte a metró felújítása műszaki okokból már nem halasztható tovább. Ennek ellenére 1981 óta semmit nem tettek az illetékesek azért, hogy ez megvalósulhasson. Amióta megválasztották Tarlóst főpolgármesternek, a főváros, a BKK és a BKV is folyamatosan azon dolgozik, hogy fel lehessen újítani a 3-as metrót.



Rovatok