Index Vakbarát Hírportál

Pályázatot írtak ki az 5-ös metróra

2017.03.10. 09:31

Leporolnák az 5-ös metró terveit, pályázatot írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. a beruházásra, megvalósíthatósági tanulmányt várnak a legelső, néhány megállónyi szakaszra - tudta meg a Blikk. Valójában arról van szó, hogy a csepeli HÉV-et hoznák be a föld alatt a Kálvin térig.

A metró, vagy ahogy más tervekben nevezik, gyorsvasút, érintené a csepeli szigetcsúcsot, a Nemzeti Színház környékét és a Kálvin térnél át lehetne szállni róla a 3-as és a 4-es metróra.

A későbbiekben a vonalat tovább lehetne vezetni az Astoria felé, megállna többek között a Liszt Ferenc térnél, a Nyugatinál vagy a Lehel térnél a Szent István park érintésével a Margitszigeten, majd utána csatlakozna be a Békásmegyeri HÉV-be. Az első, most meghirdetett szakasz akár 100 milliár­d forintból is kihozható a 3-as metró vonalán alkalmazott fapados, egyszerű állomásokkal - írja a Blikk.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke szerint a teljes 5-ös metróról egyelőre korai beszélni, annyira drága és hosszas beruházás, de ha épül valami Dél-Pesten, Csepelen, akkor azt érdemes úgy csinálni, hogy később, ha lesz rá fedezet és szándék, része lehessen egy sokkal nagyobb közlekedési hálózatnak.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) munkatársa szerint ez arról szól, hogy miként lehet a budapesti hálózatba integrálni a cse­pe­li és a ráckevei HÉV-et, és az is a tanulmányból derül majd ki, hogy mennyibe kerülne mindez. Az építkezés az engedélyek megszerzése után legkorábban 2019-ben kezdőd­het el.



Rovatok