1957. július 22-én este tíz után, a délutáni műszak végeztével lépett ki a martfűi Tisza Cipőgyár kapuján Szegedi Margit, és gyalog indult haza a Tiszaföldvár felé vezető dűlőúton. A tettes a vasúti sínek mellett egy vasrúddal fejbe vágta. Áldozatát az út menti kukoricásba vonszolta, fojtogatta, letépte a ruháit. A holttestet a közeli vizesárokba húzta, majd elhagyta a helyszínt.

Nem igazolták az alibijét

Néhány órával a holttest azonosítása után a rendőrök megkeresték a 33 éves Kirják Jánost, aki betanított munkásként ugyancsak a cipőgyárban dolgozott. Azért gyanakodtak rá egyből, mert tudomásukra jutott, hogy a férfi azelőtt nagy erőkkel udvarolt Margitnak. Mint később kiderült, szerelmet is vallott a nőnek, megígérve, hogy elválik a feleségétől. Margit tapintatosan közölte a férfival, hogy nagyon megtisztelő az ajánlata, de ő mást szeret. Ezt követően még többször beszélgettek, de semmi más nem történt.

Amikor felkeresték a rendőrök, Kirják több hibát is elkövetett, ráadásul az anyja és a felesége sem igazolta az alibijét. A jegyzőkönyv szerint azzal fogadta a járőröket, hogy már hallott arról, mi történt a szerelmével. Könnyezve hagyta magát megbilincselni. Azt mondta, hogy az előző este az anyjánál vacsorázott, de az asszony ezt nem erősítette meg, mert valóban nem volt nála a bűncselekmény idején.

A legnagyobb bűnt a felesége követte el ellene, akitől már jó ideje elhidegült, ugyanis ő szemrebbenés nélkül azt vallotta, hogy férje csak kora hajnalban jött haza.

Mit látott a mozdonyvezető?

Innentől kezdve Kirják akár a feje tetejére is állhatott, mert elsőszámú gyanúsítottá, mi több, közellenséggé vált. A nagy közfelháborodást kiváltott bűnügyben a politikai vezetés is mielőbbi eredményt akart látni. Ezért Garai Géza ügyész vette kézbe az irányítást, és átszállíttatta Kirjákot a törökszentmiklósi rendőrkapitányságra, ahol beismerő vallomást csikart ki belőle:

Aljas tettem július 22-én hajtottam végre. Este 10 óra előtt elmentem a gyár környékére, ott megvártam a mit sem sejtő lányt, és hazakísérés ürügye alatt egy aránylag járatlan úton indultam el vele. Útközben ismét megkérdeztem Szegedi Margittól, hogy akar-e a feleségem lenni. Megint nemet mondott, előkaptam a nadrágomból az otthonról elhozott baltát, fejbe sújtottam a nőt. A testét bevonszoltam az út melletti kukoricásba, ahol közösültem vele, majd a vízzel teli árokhoz vittem, és addig nyomkodtam vízbe, míg az teljesen el nem lepte, megfulladt. Kerékpárra ültem, hajnalra értem haza, másnap rendesen munkába álltam, a délutáni műszak után otthonomban jöttek értem a rendőrök, akiknek nem tagadtam tettem.

Mai szemmel nézve egyértelműnek látszik, ha a vádlottat nem Lánczy Ferenc védi, akkor nem kerüli el a kötelet. A szolnoki ügyvéd a viharos ellenszélben is minden követ megmozgatott. Tanúkat hajtott fel, állítólagos bizonyítékokat cáfolt. A bíróságot azonban az sem befolyásolta, hogy a gyilkosság éjjelén egy mozdonyvezető a reflektorok fényében látta a valódi elkövetőt. A szemtanú vallomása szerint a tettesnek hosszú, lobogó haja volt, miközben Kirják erősen kopaszodott. 

Igaz, a bíróságot az sem befolyásolta döntésében, hogy a tiszaföldvári szomszédok a bűncselekmény időpontjában találkoztak és beszélgettek a vádlottal. Ahogy hiába sulykolta a védő azt is, hogy a nyomozás során Kirják ruházatán egy csepp vér- vagy ondómaradványt sem találtak.

A per koncepciós jellegét erősítette az is, hogy mivel az igazságügyi szakértők szerint a gyilkos baltával ölt, a rendőrök addig keresgéltek, ameddig fel nem hajtottak egy véres szerszámot Kirjákéknál. Azt viszont már nem ellenőrizték, hogy a vérmaradvány rajta emberi vagy állati eredetű-e.

A Szolnok Megyei Bíróság három hónappal a történtek után, 1957. október 26-án meg is hozta az ítéletét: Kirják Jánost előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés és erőszakos közösülés miatt halálra ítélte. Továbbá elrendelte a vádlott baltájának elkobzását, a bírósági költségek megtérítését és a kerékpárjának visszaadását. Csak az elszánt védő fellebbezésére változtatták a halálbüntetést megismételt eljárás után életfogytig tartó szabadságvesztésre.

Árulkodó üvegszilánkok

A szegedi Csillag börtönben raboskodó Kirják János többször is perújítási kérelemmel fordult a bírósághoz, ám egyszer sem vették komolyan.

A fordulat 1967 nyarán következett be az ügyében. Június 20-án reggel, hét kilométerre az öcsödi közúti hídtól a Körös partján, egy bokron fennakadt holttestet találtak. A 28 éves asszonynak mindkét mellét levágták. A helyszínelők a vérszennyeződés közelében hat, borsó nagyságú üvegdarabkára is leltek. Ezek az üvegszilánkok buktatták le az elkövetőt!

Előző nap reggel ugyanis Kovács Péter a nyergesvontatójával a martfűi cipőgyárba ment, ahol fékhiba miatt nekihajtott a kapuban kifeszített láncnak, amely felcsapódva betörte a jármű ablakát. A vontatót 21-én az autójavítóba vitték.

Később Kovács ruházatán is hasonló üvegszilánkokat fedeztek fel a rendőrök.

És bár Kovács felesége alibit igazolt a férjének, a rendőrök ezúttal nem álltak le: olyan tanúkat kutattak fel, akik igazolták, hogy Kovács ismerhette az áldozatot, hiszen a nőt a gyilkosság előtti estén látták a férfi sógorával együtt távozni a kocsmából. Meghallgatásakor a sógor elárulta, hogy hármasban kocsmáztak, és távozás után Kovács vállalta az asszony hazafuvarozását.

Kovács a büntetőeljárás során négy emberölést – köztük a Szegedi Margit elleni gyilkosságot is – és két sikertelen támadást is beismert. A Szolnok Megyei Bíróság őt is halálra ítélte, és a Legfelsőbb Bíróság ezúttal jóváhagyta az ítéletet. A martfűi rémet, akinek a történetéről 2016-ban Sopsits Árpád filmrendező készített izgalmas thrillert, 1968. december 1-jén végezték ki.

Epilógus

Kirják János tíz év és nyolc hónapot töltött teljesen ártatlanul a szegedi Csillag börtönben. Mit adott az állam kárpótlásul a leült évekért? Másként emlékszik a fia, és megint másként a körzeti orvosa, aki 55 évi szolgálat után két éve ment nyugdíjba. A fia szerint egy fillért sem kapott, míg a doktor szerint, akinek 1968-ban lett betege a pórul járt férfi, kétmillió forintot. Más verzió szerint viszont 110 ezer forintot fizetettek neki kártalanítás címén.

Rokkantnyugdíjas lett, mert a börtön megviselte az ízületeit, az idegeit és a gyomrát. Az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Amikor kiderült, hogy ártatlan, a falu nem kegyelmezett a nejének, amiért hamisan vallott a férje ellen. Nem köszöntek neki az utcán, nem engedték felszállni a buszra, nem szolgálták ki a boltban, a templom előtt elállták az útját. Kénytelen volt elköltözni. Kirják a pénzt elosztogatta a rokonai között, míg ő maga egy kis présházban élt magányosan. Két évvel a szabadulása után agyvérzésben halt meg.

(Borítókép: Budapest, 1968. augusztus 9. Kovács Péter, 34 éves tiszaföldvári gépkocsivezető az ítéletet hallgatja a Fővárosi Bíróságon. Az ügyészség Kovács Pétert aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolta, a bíróság pedig halálra ítélte. Fotó: Petrovits László / MTI)

.