A magyar szabályozás elment a falig.
A külföldön bebörtönzött amerikaiak szószólójaként ismerték.
A férfi az állami szintű korrupcióról és az emberi jogok megsértésről írt közösségi oldalán.
Krebs Sándor 52 évesen szabadult.
A bíróságok nem mernek ítéletet hozni a hasonló jellegű ügyekben.
A férfi még csak a húszas évei elején járt.
2001-ben gyilkolt meg kalapáccsal egy 75 éves nőt.
Mérget tett a gyerekek ételébe.
Életbe vágó a kérdés.
„Meg fognak kínozni minket. Most már csak attól félek, hogy mi következik” – mondta az egyik érintett.
Az árulókat fosszák meg állampolgárságuktól, és vezessék be újra a halálbüntetést!
Az ellenzéki pártok képviselőiből álló csoport törvényt módosítana.
Két sofőrnek tett szemrehányást, amiért szerinte azok túl sok időt töltenek imádkozással.
A lépés a tervezett izraeli igazságügyi reform része lenne, amely korlátozná a legfelsőbb bíróságot is, hogy törvényeket helyezzen hatályon kívül.
„Romlás terjesztése a földön” az ellene megfogalmazott vád.
Hetvenkilenc éves volt.
Ügyvédet nem lehet fogadni. A bíróságok rendelnek ki ügyvédet a vádlottaknak, és ők segítenek a bíróságnak, hogy védencük még több mindent valljon be.
Gondoljunk csak a 2002-es móri mészárlásért tévedésből elítélt Kaiser Ede esetére!
Előkerültek a bírósági dokumentumok.
Az ellenzéki politikus nem sokkal előtte a rendőrgyilkosságról posztolt.
Férfiként gyilkolta meg korábbi barátnőjét, később döntött arról, hogy megváltoztatja a nemét.
Amber McLaughlin húsz évvel ezelőtt megölte korábbi barátnőjét.
2022. december 17., 12:44
Szerintük embertelen gyilkossági kísérletezésbe torkollt a méreginjekciók beadása.
2022. december 13., 10:53
Egyelőre nem tudni, van-e bármi esélye a labdarúgónak a kegyelemre.
2022. november 26., 09:45
Megítélése a történészek feladata.
2022. november 21., 19:13
Komoly kockázatot vállaltak a futballisták.
2022. november 18., 14:24
Nem találtak megfelelő vénát a méreginjekció beadásához.
A méreginjekció sem biztos.
Egy év alatt ez a hatodik kivégzés egy amerikai államban.
Folyamatosan csökken a halálbüntetést alkalmazó államok száma.
2022. szeptember 23., 10:35
Az ítéletet két évre felfüggesztették.
2022. augusztus 26., 18:13
A férfi 1997-ben ölte meg áldozatát.
2022. augusztus 18., 06:38
Felért egy kínzással.
2022. augusztus 7., 06:17
Tíz év és nyolc hónap ártatlanul a szegedi Csillag börtönben.
2022. augusztus 2., 07:42
Három órán keresztül keresték a bűnöző vénáját.
A legtöbb nőt ebben az országban végzik ki a világon.
A magyar kriminalisztika legrejtélyesebb gyilkosságsorozata.
A többség támogatja a halálbüntetést.
Akasztással végezték ki a terrorizmussal vádolt ellenzékieket.
A magyar kriminalisztika egyik legkegyetlenebb gyilkosságsorozata.
Recep Tayyip Erdoğan készen áll arra, hogy jóváhagyja.
Recep Tayyip Erdogan elnök vetette fel ennek lehetőségét.
Az indítéka az lehetett, hogy megakadályozza a fehér emberi faj megsemmisítését.
Vasfegyelem.
A volt alkotmánybíró 95 éves volt.
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága visszaállította Dzsohar Carnajev halálos ítéletét.
Megmenekülnek a kivégzés elől a halálraítéltek.
Harminc éve senkit sem végeztek ki.
400 kilogramm metamfetaminnal buktak le.
2021. december 21., 12:39
Három embert akasztottak föl a tokiói igazságügyi minisztérium.
2021. november 27., 20:00
Hét évvel ezelőtt halt meg Bárándy György.
A 17 halálos áldozattal járó lövöldözés miatt halálbüntetést kért a most 23 éves férfira az ügyészség.
Arra hivatkozva, hogy bezzeg a franciák már negyven éve nem tesznek ilyet.
2021. augusztus 25., 11:19
Gyilkosságra és bántalmazásra adott utasítást a japán maffiózó.
Legalábbis ami a törvényes ítélet-végrehajtásokat illeti.
Dél-Karolina új kivégzési módszert vezetne be. Azaz vissza.
Eddig itt végezték ki a legtöbb elítéltet.
Hat embert akaszthatnak fel azért, amit egy 16 éves fiú ellen elkövettek.