Megkezdődött az Adria kőolajvezeték magyarországi szakaszának építése augusztus 4-én Berzence község határában. A vezeték első 95 kilométeres szakasza az országhatártól Kára községig tart – számol be az eseményről a Népszabadság egy képaláírásos fotóban augusztus 16-án. A lapnál bizonyára úgy gondolták, jobb az óvatosság: ha csaknem két hét csúszással adnak hírt az eseményről, akkor az imperialista ügynökök nem tudják szabotálni már a munka megkezdését; de lehet, hogy csak azt: ha ennyi idővel később jelenik meg a hír, akkor addigra tényleg biztosan elkezdődik az építése.

Az Adria kőolajvezeték megépítéséről három évvel korábban, 1974-ben állapodott meg hazánk, Jugoszlávia és Csehszlovákia. Az egyezmény értelmében 1978-ra kellett elkészülnie az évi 10 millió tonna kapacitású vezetéknek, amelyen végül 1980-ban érkezett meg az első olajszállítmány hazánkba.

Az Adriával az aláírók kimondva-kimondatlanul – de azért inkább kimondatlanul – a szovjet szállításokat akarták egyensúlyozni közel-keleti beszerzésekkel. Persze ezt aligha lehetett volna elérni Moszkva beleegyezése nélkül – utólagos értékelések szerint a Szovjetunió azért hagyta jóvá a beruházást, mert arra gondolt, hogy a vezeték, ha ellenkező irányban használják, számára új piaci lehetőségeket kínál, elsősorban azzal, hogy lehetővé teszi szovjet olaj eljuttatását a Földközi-tengeren közlekedő tankerekhez.

A vezeték a jugoszláviai Krk szigetén levő Omisalj kikötővároskából indult, ide futottak be az arab olajat szállító tankhajók. Végállomása a Mol – akkor még talán Áfornak hívták – százhalombattai finomítója volt. A több mint hétszáz kilométeres délszláv szakasz után, ahogy a Népszabadság is írta, a Somogy megyei Berzencénél alakították ki a magyar határon lévő fogadóállomását, ahonnan további kétszáz kilométernyi vezetéket építettek meg Százhalombattára. A csehszlovákok innen a Barátság I. vezetéken kapták a saját adagjukat.

Noha az Adrián egészen a délszláv háborúk kirobbanásáig rendszeresen érkezett a közel-keleti olaj, ez sosem tudta kiváltani a szovjet importot, de még csak az importfüggőség számottevő enyhítésére sem volt képes. Gazdaságosságát jelenősen megtépázták a szovjet olajat hozott Barátság vezetékeknél jóval magasabb tranzitdíjak, amelyek jelentősen megnövelték a szállítás költségeit.

Az Adrián a jugoszláv háborúk idején leálltak az olajszállítások, amik a háborúk befejeztével is csak rendszertelenül folytatódtak. Amikor az elmúlt években zavarok támadnak a magyarországi ellátásban, időről időre felmerül annak lehetősége, hogy a szükséges olajat az Adrián pótoljuk. Erre volt példa 2004-ben a Jukosz körüli bizonytalanság, amikor a Mol közölte: "a Mol Csoport szükség esetén rendelkezik alternatív kőolaj import útvonallal az évi 10 millió tonna szállítási kapacitású Adria kőolajvezeték révén". A vezeték egyébként egymagában is képes lenne az ország évi olajszükségletét kielégíteni – az adriai kikötőkbe egyébként évi 40 millió tonna olaj érkezik –, ám erre az évi 12 millió tonnás Barátság is alkalmas; olajszállítási kapacitásból tehát egyelőre bőven túlkínálat van az országban.