Index Vakbarát Hírportál

A múlt a Ferencváros mellett szól, az anyagiak a nizzai sikert vetítik előre

2024. október 23., szerda 18:36 | aznap frissítve

A Ferencváros csütörtökön 18.45-kor a Nice ellen lép pályára az Európa-liga 2024–2025-ös idényének ligaszakaszában, azzal a reménnyel, hogy két vereség után megszerezze a sorozatban az első pontját. Amennyiben a két csapat játékereje közötti differenciát nézzük, nem a magyar bajnok felé billen a mérleg nyelve, de azért akadnak reményt keltő számok is.

A zöld-fehérek a nyitókör második fordulójában az Anderlecht otthonában, a Tottenham ellen kaptak ki 2–1-re, ezzel a 31. helyen állnak a 36-os főtáblán hat meccsel a vége előtt. Ha az együttes versenyben szeretne maradni (és bekerülni legalább a top 24-be), akkor el kell kezdenie pontokat gyűjtögetni, bár a menetrendből erre nem feltétlenül a mostani meccs kínálja a legnagyobb esélyt.

Ha a pénz számítana, a Fradi esélytelen lenne

Ha csak a számokat nézzük, nem sok minden szól a Ferencváros mellett, hiszen a Nice a világ egyik legerősebb bajnokságában zárt ötödikként az előző idényben úgy, hogy az egész Ligue 1 legkevesebb (29) gólját engedte a riválisoknak.

A tavaly az Európa-konferencialiga negyeddöntőjéig jutó együttes nemzetközi koefficiense mondjuk éppen egy olyan pont, ahol az elmúlt hat évben magyar bajnokként egyaránt főtáblás Ferencváros áll jobban (35,000–17,000).

A kispadról távozott a 35 éves olasz Francesco Farioli, aki az új idényben már az Ajax irányításáért felel, őt a Lensszal 2023-ban az aranyról centikkel lemaradó, az abban a kiírásban az év edzőjének megválasztott Franck Haise váltotta.

Az évad rajtja nem sikerült fényesen, az El-ben csak egy pont jött össze, igaz két topligás riválissal szemben, a Real Sociedaddal otthon 1–1-re végzett a gárda, a Lazio otthonában 4–1-re kikapott, a bajnokságban pedig hét meccs után csak két győzelemmel áll. Itt a forma ugyanakkor már izgalmasabb, hiszen a legutóbbi négy körben előbb 8–0-ra(!) verte a Saint-Étienne-t, majd a Lens vendégeként, a PSG ellen hazai pályán és a Nantes otthonában ikszelt, az engedett nyolc gól pedig négyes holtversenyben a harmadik legjobb mutató Franciaországban. A csapat kapuját védő Marcin Bulka ráadásul szenzációs hónapokon van túl, több mutatóban is a francia élvonal legjobbja a posztján. 

A keretek piaci értéke között óriási a szakadék a felek között (59,33–214,4 millió euró) még úgy is, hogy a legnagyobb értéknek számító 23 éves Képhren Thuram (35) a nyáron 20,6 millióért cserébe a Juventushoz igazolt. A helyére jött a francia válogatott Tanguy Ndombélé, aki ugyanakkor a bajnoksággal ellentétben az El-ben eddig inkább csak peremember. 

A Ferencvárosnál a nyáron igazolt Matheus Saldanha 8 millió euróval simán éllovas, a nizzai keretben tíz ennél magasabbra taksált futballista szerepel.

Ha viszont a közös történelmet nézzük, okkal bizakodhatnak a magyar szurkolók!

A Ferencváros még sosem kapott ki francia (+francia élvonalbeli) csapattól

A tények leszögezése mellett azért jegyezzük meg, hogy erre olyan rettenetesen sok esély nem is kínálkozott a történelem során.

Olyannyira, hogy a Ferencváros ebben a formában még nem is játszott nemzetközi tétmeccset francia csapat ellen.

Jön azonban két kisebb csavar!

Nem is kell nagyon visszamenni az időben, hogy találjunk egy ideillő párharcot, hiszen a 2022–2023-as idényben a monacói hercegség éppen 100 éve alapított patinás csapata, a francia élvonalban vitézkedő AS Monaco volt a zöld-fehérek ellenfele.

Az akkor még három ellenféllel szemben hazai és idegenbeli meccsekből álló lebonyolítás mellett a II. Lajos Stadionban (amely amúgy nem egészen fél órára fekszik a nizzaitól) a Ferencváros Vécsei Bálint hajrában szerzett, többször is megpattanó lövésével nyert 1–0-ra.

A második meccsre az ötödik fordulóban került sor, a Ligue 1-rivális Wissam Ben Yedder első félóra végén szerzett találatával sokáig vezetett, a végjáték azonban megint a magyar rekordbajnoké volt, Kristoffer Zachariassen gólja 1–1-es döntetlent, és ami ennél is lényegesebb, öt kör után biztos csoportelsőséget, így Európa-liga-nyolcaddöntős folytatást ért a mieinknek! 

A krónikások feljegyzései (ehelyütt a magyarfutball.hu adatbázisa) szerint ugyanakkor volt a Fradinak köze francia csapathoz is, annyi kitétellel, hogy az 1978-as Intertotó-kupa 10. csoportjában a népligetiek a Vasassal karöltve hoztak létre egy vegyes csapatot, amely játszott akkor az Olympique Lyon ellen is.

A Fradi–Vasas-vegyes az Üllői úton május 13-án Ebedli Zoltán (FTC), Szokolai László (FTC) és Izsó Ignác (Vasas) találatával 3–0-ra győzött Aimé Jacquet együttese ellen.

A most 82 éves szakember edzői karrierje elején járt ekkor, 20 évvel később pedig világbajnoki címre vezette az 1998-as mundialnak otthont adó Franciaországot – majd ezt követően a korábbi kritikák és nyomások miatt távozott is a kispadról, véget vetve edzői karrierjének.

No de vissza cikkünk témájához: egy héttel később a Stade Gerland-ban 1–1 lett a Lyon és a Fradi–Vasas találkozójának vége, ekkor az angyalföldi Müller Sándor volt eredményes magyar részről.

(Zárójeles megjegyzés, hogy a Lyon 31 évvel később a BL-csoportkörben kamatostól visszaadta a kölcsönt, a Debrecent oda-vissza 4–0-ra legyőzve).

A Nice sosem vert még magyart

Erre még az előzőnél is kevesebb esély volt, lévén a Nice sem játszott még magyar klubbal, magyar élvonalbelivel sem, sőt vegyes csapatként sem volt ilyen fellépése.

Ennek ellenére magyar csapat ellen már volt (nem hivatalos) meccse:

1988 januárjában a magyar válogatott Jules Bocandé korai góljára Kovács Kálmán és Kiprich József felelt, és nyert így idegenben 2–1-re.

Így tehát a Ferencváros eddig veretlenül, a Nice nyeretlenül várja a csütörtöki csörtét, remélhetőleg a sorozatok ezúttal sem szakadnak meg.

Ön szerint hogyan végez a Ferencváros az Európa-liga főtábláján?

  • 3526
    A 17–24. hely között végez, így nem kiemeltként folytatja a kieséses szakaszban.
  • 3343
    A 25–36. hely között zár, ezzel véget ér a nemzetközi kupaszereplése.
  • 1354
    A 9–16. hely között zárva kiemeltként várhatja a nyolcaddöntőért rendezendő playoffkört.
  • 558
    Az első nyolc hely egyikén végezve rögvest nyolcaddöntőbe jut!

A Ferencváros Európa-liga-menetrendje

3. forduló (október 24.)

korábbi eredmények

1. forduló (szeptember 25.)

2. forduló (október 3.)

később

4. forduló (november 7.)

5. forduló (november 28.)

6. forduló (december 12.)

7. forduló (január 23.)

8. forduló (január 30.)

(Borítókép: A  Ferencváros játékosai 2024. augusztus 17-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok